Dátum

Link

Home
Hirek


A PAULINUM GIMNÁZIUMBA ÍRATKOZÓK FIGYELMÉBE Nyomtatás E-mail
2019. június 21. péntek, 11:39

A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium (Kollégium) vezetősége értesíti az intézmény iránt érdeklődőket, hogy a gimnáziumba, valamint a szemináriumba az első íratkozási időszak a kisérettségi vizsga után kezdődik és július elejéig tart.

Az intézménybe  nemcsak azok jelentkezhetnek, akik a gimnázium után filozófiai-teológiai tanulmányokat szeretnének folytatni, hanem azok is, akiket a klasszikus nyelvek, a történelem és egyéb más irányzat érdekel, valamint akik egyházi oktatásban, nevelésben kívánnak részesülni. A Gimnázium egyházi alapítású és elismert oktatási intézmény.

A gimnáziumba ugyanazokkal az okmányokkal kell beíratkozni, mint amelyekkel a többi állami középiskolákba, illetve gimnáziumokba. Jelentkezési időpont munkanapokon délelőtt 8 és 13.30 óra között lehetséges, de természetesen ez más időpontban is lehetséges előzetes egyeztetés alapján.

A jelentkezőket a felvétellel és a beíratkozással kapcsolatos információkról a személyes beszélgetés alkalmával fogjuk tájékoztatni. Minden érdeklődőt szeretettel vár a Paulinum Gimnázium.

Elérhetőségeink:

Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium

és Szeminárium (Kollégium)

24000 Szabadka

Szent Teréz tér 2

 
Lurkóház Nyomtatás E-mail
2019. június 21. péntek, 11:38

A 2004-ben alapított Poverello Alapítvány Vajdaság területén: Dreán, Hajdújáráson és Óbecsén úgynevezett Lurkóházakat működtet. Az alapítvány célja, segítsen a szegény családokon, különösképpen a hátrányos helyzetbe került gyermekeken. A Lurkóházak napközik, ahol meleg ételt biztosítanak a gyerekeknek, és segítenek nekik az iskolában kapott házi feladatok megoldásában. A Lurkóházak teljes mértékben a jó szándékú emberek adományaiból működik és látja el a gyerekeket élelemmel. Ennek okánál fogva, az intézet működéséhez hozzájárult a Paulinum, és az igazgató nevében, msgr. Miocs József nevében ft. Tojzán László nevelő és Csorba Ottó tanár átadták az élelmiszer csomagot a hajdújárási Lurkóházban.

 
Te Deum mise és érettségi bankett Nyomtatás E-mail
2019. június 21. péntek, 10:50

Június 8-án a Püspökségi Klasszikus Gimnázium történelmében ismételten egy sikeres iskolai év zárult. Ezen a napon 11 órai kezdettel a tanári kar tagjai igazgatójukkal, msgr. Miocs Józseffel, valamint ft. Tojzán László prefektussal, ft. Marko Forgić lelkésszel, a diákokkal és az egybegyűlt szülőkkel a Szent Pál apostol oltalmába ajánlott kápolnában ünnepi hálaadó, úgynevezett Te Deum szentmisével búcsúztatták a 2018/2019-es tanévet.

Mint miden esztendőben most is megmosolyogtatóan újra elhangzott a sóhajtozás: „Gyorsan elmúlt!” A szertartás elején igazgatónk és rektorunk köszöntötte az egybegyűlteket, majd útravalóul a diákokhoz intő szavakat intézett. Hangsúlyozta, hogy most bár hazatérnek és az előttük álló nyári szünet hosszú időnek tűnik, ennek ellenére ne feledkezzenek el, mily gyorsan múlt el a tanév, éppen ezért pihenjék ki magukat és értékesen használják fel a szünidőt, viszont az imát ne pihentessék. Tudjanak ne csak a mai napon köszönetet mondani Istennek, hanem a szünet idején is. A mise végén a III. osztályból két tanuló, Kiss Tamás magyar nyelven és Terenji Erik horvát nyelven záró beszédeket mondtak. Köszönetet mondtak az elöljáróknak, a tanároknak és az alkalmazottaknak mindazért, amivel az év folyamán hozzájárultak ahhoz, hogy hiányt ne szenvedjenek. A beszéd végén szóltak az érettségizőkhöz, akik számára Isten segítségét kérték az előttük álló szóbeli vizsgákhoz. Ezt követte két iskolatársuk szereplése. Dér Leó Hálaadó ima című verset szavalta el, Gyuris Bálint viszont citerán játszott. Az áldás előtt minden osztály legjobb tanulója elismerésképpen az eredményükért, miként Jézus Krisztus tanítja: „…méltó a munkás a maga bérére.” (Lk 10,7) ajándékokat kaptak: I. osztály: Halič Ivan, II. osztály: Petrovity Ádám, III. osztály: Kiss Tamás.

Az ünnepi áldás után kézszorítások közepette búcsúztak a diákok kívánva egymásnak élményekben gazdag szünetet, majd az első három osztály diákjai szüleikkel hazatértek. A tanári kar tagjai élükön az igazgatóval, József atyával megtartották az év végi gyűlést, amelyen az elmúlt tanévet és diákokat kiértékelték, és az elkövetkező tanévvel kapcsolatos változásokat megvitatták. Zárás képen az igazgató megköszönte a tantestület éves munkáját, majd elvonulva az érettségiztető bizottság tagjaival megbeszélték a további teendőket.

Az érettségizők a három írásbeli vizsgán (anyanyelvből, latinból, németből) már sikeresen túl tudhatják magukat, ám a szóbeli számonkérés még előttük áll, amellyel végérvényesen zárul számukra a középfokú képzés, és ezzel egyben igazolást kapnak a felkészültségükről további tanulmányaik folytatásához. A szóbeli vizsgák a főtantárgyakból (magyar nyelv, horvát nyelv, német nyelv, latin nyelv és történelem) több napon keresztül tartottak, amelyeket érettségizőink sikeresen teljesítettek. Az érettségit 13-án, csütörtökön bankett zárta, amellyel az intézet egy újabb generációtól vett búcsút. Az igazgató a tanárok és szülők jelenlétében ismertette az érettségizők sikeres eredményeit, majd külön gratulált nekik Isten áldását kérve rájuk, hogy az előttük álló világi kihívások idején keresztény értékek képviseletében helyt tudjanak állni, és sikeres életet tudjanak majd egykor Isten előtt felmutatni.

 
Kalocsára látogattunk Nyomtatás E-mail
2019. június 21. péntek, 10:19

Magyarország püspökségei közül a legelső alapítások közé tartozik Kalocsa, amelyet Szent István király 1002-ben szervezett meg Esztergom és Veszprém után. Az első püspök Asztrik volt, aki II. Szilveszter pápától koronát hozott Istvánnak. Kalocsa érseki rangjával kapcsolatban két álláspont van. Az egyik, miszerint István király tudatosan alapított két érsekséget Esztergom és Kalocsa székhellyel, hiszen ezen utóbbi az Árpádok fontos székhelye volt. A másik elbeszélés szerint Asztrik három évig tartó betegeskedése idején, mint második esztergomi érsek Esztergomban tartózkodott, ahonnan felgyógyulva visszatért Kalocsára magával véve az érseki címet.

A gazdag 1000 éves történelmi múlttal rendelkező Kalocsai Érsekség örökségével ismerkedtünk meg a múlt hónap, május 29-én megtartott iskolai kirándulás keretében. Utunk legelső állomása a székesegyház volt, amely helyén egykor állt Asztrik, az első püspök által építtetett templom, amely a történelem heves összecsapásait nem vészelte át. A jelenlegi barokk székes templom megálmodója Csáky Imre érsek volt, ám annak felépítése Patachich Gábor érsek idejében történt, ugyanis a török hódoltság alóli felszabadulást követően az elnéptelenedett területet újra kellett szervezni. A székesegyház felújítását 2009-ben kezdték meg. A munkálatok idején régészeti ásatásokat is folytattak, amely során megtalálták Asztrik püspök földi maradványait, ami a templom alatti kriptában megtekinthető. Továbbá megtekinthetőek az ásatás folyamán feltárt Szent István kori és a késő román – kora gótikus második székesegyház alapzatai. A templom megtekintése után szentmisén vettünk részt, amelyet dr. Bábel Balázs érsek mutatott be titkárjával, ft. Fülöp Ernővel és intézetünk elöljáróival.

A mise után az érsek úr a Kalocsai Érsekség XX. századát feldolgozó tanulmány kötetet ajándékozott emlékül, amely kötet számunkra fontos adatokkal bír, hiszen a Szabadkai egyházmegye az érsekség része volt 1923-ig, bár a trianoni eseményekkel már előbb országhatárral leválasztották. A templomban megtekintettük a felújított freskókat és az orgonát, amelyen a kántor, Mo Leányfalusi Vilmos atya több komoly zenei művet játszva bemutatta a hangszer képességeit. A székesegyház után megtekintettük az Astriceum Érseki Múzeumot, ahol kiállításra kerültek az Érseki Kincstár tárgyai. Megtekintettük a kalocsai érsekekről készült portrékat és a megmaradt korabeli érseki viseleteket, amelyeken megfigyelhettük a koron kénti változásokat. A múzeumban kiállításra kerültek az érseki ékszerek és a gazdagon díszített miseruhák és liturgikus kellékek. A kiállítás egyik impozáns és kiemelkedő arany és ezüst ötvösmunka a budapesti Bachruch ötvös-cég által 1893-1896 között készített Szent István király ereklyetartó mellszobor.

A múzeum után az Érseki Kastélyban található Könyvtárat és az itt fellelhető barokk Patachich-termet tekintettük meg. Patachich Ádám érsek felbecsülhetetlen értékű 10 000 kötetből álló magánkönyvtárát a káptalanra hagyva lerakta a jelenlegi könyvtár alapjait. Ezen könyvek a róla elnevezett teremben ma is megtekinthetők számos más kiállított értékes könyvvel együtt.

A számos látni való után a Judit étteremben vendégelt meg bennünket Bábel érsek úr. Az ebéd után a Miasszonyunkról Nevezett Kalocsai Iskolanővérek oktatási intézményét látogattuk meg. Itt Baranyi Alix nővér fogadott bennünket, aki egykor a Paulinumban tanította a magyar nyelvet. Tőle megtudtuk, hogy az egy komplexumban óvoda, általános iskola és gimnázium is működik. A szívélyes fogadás után búcsút intettünk és köszönetet mondtunk házigazdáinknak emlékül jelképes ajándékokat adván.

 
Bemutatták a könyvet a Paulinumról Nyomtatás E-mail
2019. június 21. péntek, 10:08

Május 23-án, csütörtökön a Szabadkai Könyvtár dísztermében bemutatásra került a fél évszázadnyi múlttal rendelkező Paulinum Gimnázium és Szemináriumról készült kötet. A rendezvény szóvivője Szabó Károly, a Keresztény Értelmiségi Kör elnöke és egykori paulinista diák volt, aki a szót OFM Harmath Károlynak adta át, aki röviden szólt a könyv nyomdai összeállításáról. A kötet fő és felelős szerkesztője msgr. Miocs József, az intézmény igazgatója és rektora, aki következőképpen számolt be a Paulinum alapításáról és a könyv születésének körülményeiről:

„A 2012-2013-as iskolaévben a Paulinum megemlékezett fennállásának ötvenedik évfordulójáról. Az évfordulót msgr. Zenon Grocholewski bíboros, a vatikáni Nevelési és Oktatási Kongregáció elnöke nyitotta meg 2012. december 4-én. A jubileumi esztendőt többféle rendezvény követte, melynek  jelentős eseménye volt az iskolanap és a kápolna búcsúja, amikor vendégünk  volt az apostoli nuncius, msgr. Antonio Orlando Belgrádból. A záróünnepség  vendégei az egykori paulinista növendékek voltak: msgr. Német László, msgr. Kiro Stojanov, msgr. Dode Gjergji és msgr. Augustini Lucián püspökök.  A  jubileumi év befejezésére majd háromszáz egykori és jelenlegi diák jött el vidékünkről, országunkból és határainkon túlról. Az ünnepség baráti hangulatban telt, műsorral, szentmisével és késő esti társalgással. Ekkor merült fel a kérdés, hogy mindezt meg kellene örökíteni, sőt arra kértek, hogy indítványozzak egy kiadványt az ötven éves Paulinumról. Alapos megfontolás után előterjesztetettem a kérést a Paulinum tanárainak. Amig ezt a kérdést fontolgattuk, olyan ötlet támadt, hogy  írjanak a paulinisták, és a könyv címe pedig legyen: Paulinisták a Paulinumról. A Paulinum kérdőíveket küldött szét, de az idő rövidsége miatt, valamint, hogy az írások a legkülönbözőbb terjedelemben  érkeztek, rá kellett jönnünk, hogy más megoldást kell találni. A jubileumi év óta, öt év múlt el, ezért A Pulinumot  55 éves - címmel jelentettük meg. Egy ilyen könyvet nem könnyű megszerkeszteni és kiadni, ezért arra törekedtünk, hogy aki kezébe veszi a könyvet és miután belenéz és átlapozza, egy átfogó képet kapjon a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnáziumról. A Paulinumnak, mint szemináriumnak és iskolának megálmodója msgr. Budanović Lajos püspök, apostoli kormányzó volt. Az I. Világháború után a püspök megszerette volna oldani a papi utánpótlás kérdését és ezért egy épületet vásárolt, melyben csak szeminárium (kollégium) működött. Ezt az épületet 1944-ben az orosz katonák megszállták, később viszont az állam nacionalizálta. Hosszú pangás után msgr. Zvekanović Mátyás püspök újabb kezdeményezésére és fáradságos munkája eredményeképp megnyílt a második Paulinum. Ez már, szemináriumi (kollégium) és gimnáziumi szolgálatot is teljesített. Az iskola a legnehezebb politikai időben nyílt meg. Úgy a tanárok, mint a diákok nagy kihívásoknak voltak kitéve. Megfosztva alapvető jogaiktól, megannyi megalázást és megszégyenítést éltek át. Az iskola nem jogosult semmiféle támogatásra, csupán az Egyházmegye és a jó hívek tartották fenn. Belháborút és bombázásokat is át kellett élni, de végül elérkezett a fordulat, a rendszerváltás. 2000-től lepésről lépésre változások történtek. Az egyházak szabadabban működhettek, az iskolákban elkezdődött a hitoktatás és megkezdődött habár csak részben - az állami támogatás. Kihasználva az adott helyzetet, msgr. Pénzes János püspök úrral a hivatalos állami szervekhez fordultunk és végül 2004. februárjában megkaptuk a Tartományi Oktatási Titkárságtól az akkreditációt a tantervekre és a verifikációt a bizonyítványokra. Tehát az iskola azonos rangra került minden más iskolával országunkban. Egyébként az iskola kezdettől fogva nemzetközileg elismert volt, az ország viszont, csak negyven év után tette hivatalossá. Kiadvány célja az 55 éves Paulinum Gimnázium bemutatása, hogyan és miként működött megnyitásától, az 1962/63-as iskolaévtől, a teljes elismerésig.”

A rendezvényen a jelenlegi diákok által felolvasásra kerültek a könyv egyes részei, így az alapító bizottság jegyzőkönyve és az alapító okirat. Továbbá zenei számokkal léptek fel és tették szebbé a műsort. Két egykori paulinista diák, dr. Csizmár Oszkár a szabadkai Szent Kereszt plébánosa, valamint a Szegedi Hittudományi Kar tanára és mgr. Dragan Muharem a kisboszniai plébános és publicista szólaltak meg, akik emlékeikből merítvén méltatták az intézetet és az itt szerzett tapasztalatokat, rendet és értékeket, amelyek a további tanulmányaik sikereit megalapozták.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

1. oldal / 121