Évzáró

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink Évzáró
Évzáró Nyomtatás E-mail
2018. július 20. péntek, 10:26

Tíz hónappal ezelőtt vette kezdetét a 2017/18-as iskolai tanév. Valóban gyorsan elmúlt ezen időszak, vélték ezt mondogatni sokan folyó hó 9-én, szombaton a Paulinum Gimnázium kápolnájában. E napon tanárok, diákok és szülők gyűltek össze intézményünk Szent Pál apostol kápolnájában, hogy együtt adjunk hálát Istennek az elmúlt tanévért. Mint minden egyházi alapítású iskolában szokás, hogy a tanév Isten segítségül hívásával veszi kezdetét, úgy szintén Istennek való hálaadással, úgynevezett hálaadó misével Te Deummal fejeződik be.

A szentmisét gimnáziumunk  igazgatója msgr. Miocs József vezette, aki a szertartás elején mindenek előtt köszöntvén az egybegyűlteket útravalóul a diákoknak intő szavakat intézet. Hangsúlyozta, hogy az itt eltöltött idő alatt szerzett ismereteket kamatoztassák. Az előttük álló nyári szünetben igaz ki kell piheni a szellemi fáradalmakat, de nem szabad engedni a lelki lustaságnak. Az igazgatóval  misézett a szeminárium lelkésze, msgr. Forgić Marko atya és ft. Tojzán László prefektus. A szentmise végén az egybegyűltek elénekelték a Te Deumot, majd a III. osztályból két tanuló, Hegedűs András magyar nyelven és Hatnađ Daniel horvát nyelven záró beszédet mondta. Beszédeikben köszönetet mondtak az elöljáróknak, a tanároknak és minden alkalmazottnak, akik bármily módon hozzájárultak ahhoz, hogy az elmúlt tanévben bárminemű hiányt ne szenvedjenek. Ezt követte szintén két osztálytársuk szereplése. Dér Leó Hálaadó ima című verset szavalta el, Palifrov Stefan viszont gitáron elmélkedő zenét játszott el. Az áldás előtt minden osztály legjobb tanulója Petrovity Ádám (I. osztály), Kiss Tamás ( II. osztály) és Palifrov Stefan (III. osztály) könyvjutalomban részesült. A szentmise befejeztével az első három osztály diákjai szüleikkel hazatértek, addig a tanári kar tagjai a tanáriba ment. Az év végi gyűlésen az igazgató, József atya köszönetet mondott a karnak az éves munkájukért, majd meglett tartva az éves kiértékelés és naplók lezárása. Ezt követte az érettségivel kapcsolatos megbeszélni valók. Ugyanis, bár az érettségi írásbelin már túlestek, az érettségizőink számára tovább folytatódott az a négyéves tanulmányi szakaszt lezáró vizsgaidőszak, amelyen meg kellett mutatniuk, hogy nem tengették el az iskolapadokban itt töltött időt, és készen állnak a felelős és komoly életre.

A szóbeli vizsgák a főtantárgyakból (magyar nyelv, horvát nyelv, német nyelv, latin nyelv és történelem) több napon keresztül tartottak, amelyeket érettségizőink sikeresen zártak. A sikeres érettségi fényében 13-án, szerdán záró bankett keretében sor kerülhetett egy újabb generációtól való búcsúzkodásra. Az igazgató a jelenlevő tanárok és szülők előtt ismertette az érettségizők sikeres eredményeiket, majd külön gratulált nekik, és Isten áldását kérte rájuk, hogy az előttük megnyíló világ kihívásainak keresztény hitünk fényében helyt tudjanak állni, és sikeres életet tudjanak majd egykor Isten előtt felmutatni.