Kelebia

Datum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti Kelebia
Kelebia Drucken E-Mail
Montag, den 08. April 2019 um 11:10 Uhr

A megkezdett tavaszi találkozás és kirándulás sorozat újabb helyszíne Kelebia volt. Március 31-én, vasárnap, amely az egyházi liturgikus naptárban idén nagyböjt negyedik vasárnapja, amelyet örvendetes vasárnapnak is nevezünk, a kelebiai Apostolok Oszlása templomba látogattunk el. Közös ünnepi szentmisén vettünk részt a kelebiai hívekkel, amelyet a ft. Paskó Csaba plébánossal, ft. Tojzán László nevelővel rektorunk, msgr. Miocs József mutatott be. A szentmise keretében keresztelő is volt, minélfogva Paskó atya a mise végén örömmel közölte, hogy a helyi közösség száma az elhalálozási számhoz viszonyítva növekszik. Itt is egyik osztálytársunk, Hegedűs András röviden bemutatkozott, és ismertette a Paulinum gimnáziumot, amelyhez Paskó atya is hozzászólt, kiemelve, hogy ide nem csak azok járnak, akik majd teológiára szeretnének iratkozni, hanem más élet hívatásban gondolkoznak, ezért megnevezett egynéhány egykori paulnistát, akik országunkban azóta közéleti személyekké váltak. A szentmise után alkalmi műsorra került sor, amelynek a végén részvétünket nyilvánítottuk ki, ugyanis előző nap volt Paskó atya édesanyának a temetése.

A rendezvény befejeztével a plébános röviden ismertette a 1936/37-ben Molcer Károly építészmérnök tervei alapján épült templom történetét, majd Fischer Gáspár egyházmegyénk területéről származó orgonaépítőjének a kerényről áthozott orgonájáról, továbbá az újonnan épült Márton Áron ház névadójának életét ismertette, aki Gyulafehérvári püspök volt. A 20. századi erdélyi közélet szellemi vezetője volt, aki a háború alatt felszólalt a zsidók védelmében, amiért később Jeruzsálemben a Népek Igaza címmel tüntették ki. Kelebián a Márton Áron házban kulináris élet folyik, ugyanis köztudott, hogy Paskó atya a közelmúltban a luxemburgi szakács bajnokságon ezüstérmet szerzett. Ezen hangulatos létesítményben látott bennünket vendégül, ahol ízletes ebéddel készült számunkra. A több fogásos ebéd után rövid sétára indultunk, amely során végig jártuk a település egyes utcáit, és kitértünk a kelebiai erdőbe a régi vadászlelátóhoz. Visszatérve köszönetképpen ajándékokat adták át a diákok, és minek után Paskó atya zenetanár és karmester is, ezért búcsúzásképpen Gyuris Bálint citerán játszott neki.