Ifjúsági nap Múzslyán

Datum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti Ifjúsági nap Múzslyán
Ifjúsági nap Múzslyán Drucken E-Mail
Freitag, den 27. September 2019 um 10:27 Uhr

Nagybecskerek mellett található múzslyai szaléziak alapított Emmaus kollégium volt folyó hó 21-én a bánáti egyházmegye rendezte ifjúsági találkozó helyszíne, ahová mi is ellátogattunk. Az ifjúsági napon részt vett. dr. Német László SVD nagybecskereki püspök, több bánáti pap, Kolozsvári ferencesek és teológiai hallgatók valamint Pindroch Csaba színművész, akik mellett több mint kétszáz ifjú gyűlt össze. Erre az alkalomra a regisztráláskor mindenki külön kapott egy pólót, amelyet a bánáti egyházmegyei zsinatra való felhívással és ennek mottójával „Jó nekünk itt!” láttak el, valamint emlékbe egy örökírót, mappát és egy névkitűzőt adtak, amely utóbbi a kis csoportos foglalkozásokat hivatott elősegíteni. A rendezvényt dr. Német László SVD bánáti megyéspüspök köszöntő beszéde nyitotta meg, amelyet Hugó kolozsvári ferences szerzetestestvér előadása követett. Beszédében bátorságról, kiállásról és erényes szárnyalásról szólt, hangsúlyozva, hogy mi is szárnyalhatunk, ha tudunk szeretni és másokat segíteni. Ezen módon szárnyakat szerezve magunknak, ki tudunk emelkedni az anyagi világból, és az égiekre tudunk figyelni. Hugó ferences testvér felszólalását kiscsoportos beszélgetések követték, amelyeken átbeszéltük az előadáson elhangzott gondolatokat és megosztottuk egymás között észrevételeinket.

Rövid szünetet követően visszamentünk a kollégium tornatermébe, ahol kezdetét vette a program második része.  A Kolozsvárról érkezett teológus hallgatók szólaltak meg, akik tanúságot tettek hitükről, valamint igyekeztek megfelelni a kérdést, hogy miért választották továbbtanulási lehetőség ként maguknak a kolozsvári teológiai egyetemet. Rövid fellélegzés után Pindroch Csaba színművész előadása következett, amelyben tanúságot tett életsikereiről és kudarcairól, amelyek közti vívódásban talált rá hitére, és hogy miben gyökerezik a mély vallásosság. A színművész bölcs gondolatai után újra összeültünk kis csoportjainkba, és megvitattuk az előadás témáját és gondolatait. Az ifjúsági találkozó utolsó pontja „Kérdezz a püspöktől” elnevezésű program volt, amely keretében a résztvevők személyesen vagy anonim jelleggel tehettek fel kérdéseket Német László SVD püspök úrnak, aki kedélyesen és a hallgatóságot megmosolyogtatva szívesen válaszolt. Érdekes volt hallani részleteket életéből, paulinista éveiről, valamint munkásságáról. Miután a feltett kérdésekre elhangzottak a válaszok, számos kiscsoportos foglalkozás vette kezdetét: zenesarok: a templomban egyházi énekeket énekelhettek a dallamos kedvű fiatalok; rajzsarok: szabadjára engedhették képzeletüket azok, akik a képzőművészet kedvelői; a kápolnában Szentségimádás volt; a szórakozás kedvelőinek különböző társasjátékok, beszélgetés a ferences testvérekkel, akik később műhelymunkát tartottak, amelyen ferences kereszteket és különböző nyakláncokat lehetett készíteni. A sport kedvelői sem maradtak le, ők a focipályán labdarúgást játszottak.

A tartalmas és gazdag élmények után közös vacsora következett, majd zeneszó keretében tánc és vigadozás közepette zárult a találkozó. Ez az ifjúsági nap élményekben tartalmas és hitet erősítő volt, amelyen ismételten ráébredhettünk arra, hogy ha Isten velünk van és mi is Őbenne, akkor nincs olyan mély pont vagy gond, ami szomorúvá tehet minket. Hiszen, ha megtesszük azt, amit Isten kér tőlünk, akkor ki tudunk emelkedni az anyagi világból, ami azonban nem a gyökereinktől való elszakadást jelenti.