Megemlékezésen Kelebián

Datum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti Megemlékezésen Kelebián
Megemlékezésen Kelebián Ispis E-mail
Ponedjeljak, 04 Studeni 2019 13:57

Az elmúlt vasárnap rendhagyó ünnep volt a kelebiai templomban. A hívek nemcsak a megszokott vasárnapi szentmisén vettek rész, hanem egy megemlékező misén és ablakszentelésen. Ebben az esztendőben Vajdaság szerte megemlékezéseket tartanak a 75 évvel ezelőtti ártatlanul kivégzettekről, és most Kelebián is erre került sor. A szentmise minden ártatlanul kivégzettért lett bemutatva, de első sorban az újvidéki ferences atyákért. Körösztös Krizosztom és Kovács Kristóf atyák egy értelmetlen rendszerváltás áldozatai lettek. A mise főcelebránsa msgr. Miocs József rektor kiemelte ma megemlékezésre, tiszteletadásra és ablakszentelésre jöttünk össze. Imádkozunk a vértanúiénkért és vitrázst áldunk meg, hogy akik ezekre az ablakokra tekintenek, emlékezzenek azokra az atyákra, akik vérüket ontották azért, mert papok voltak és magyarok. Körösztös Krizosztom atya Pécset született és 1925-ben lépett a ferences rendbe. 1932-ben pappá szentelték, és mint fiatal  lelkész több helységben szolgált, majd 1943-ban az újonnan alapított újvidéki rendház vezetésével lett megbízva. 1944. októberében a partizán csapatok megszállták Újvidéket és őt és sok más lakost elhurcoltak és kivégeztek. A másik atya Kovács Kristóf Jászberényben született, és 1933-ban lépett a ferences rendbe. 1938-ban szentelték pappá. Ő is mint Krizosztom atya több féle szolgálatot teljesített még 1943-ban a tartomány főnöke Újvidékre helyezte. 1944. őszén őt és sok más társát, valamint más ártatlan embereket elhurcoltak a partizánok és kivégezték. Életüket adták ártatlanul és őket hősöknek és vértanuknak mondhatjuk. Reméljük, hogy a két ferences atya akik életüket adták az Egyházért, majd  a boldogok sorába kerülnek. Ők a keresztet hordozó Krisztusra emlékeztetnek, aki a megaláztatást, meghurcolást, kínokat szenvedett, és a gyalázatos halált öltötte magára. A megáldásra került vitrázs és vitrázsok, maradandóvá teszik a vértanúk emlékezetét. Akik az üvegablakokra tekintenek, gondolkodjanak el arról, hogy mi történt 1944 őszén és hogy milyen kincs az áldott béke, az emberi becsület és az áldozat értéke. A szentmisét követően Miocs atyával az együttmiséző Ft. Tojzán László nevelő, megáldották Kovács Kristóf atya emlékére állított üvegablakot. A szentmisét méltóbbá tette a szabadkai Pro musica kórus, valamint a kamarazenekar előadva Paul Conrad Wusching latin miséjét és többszólamú betéteket. A misén a kelebiai híveken és a vendégeken kívül jelen voltak a Paulinum tanúlói, valamint Kristóf atya rokonai és leszármazottjai Magyarországból.