Egykori tanárnők eltávozott tőlünk

Datum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti Egykori tanárnők eltávozott tőlünk
Egykori tanárnők eltávozott tőlünk Drucken E-Mail
Freitag, den 27. November 2020 um 12:59 Uhr

BLESZICS MARGIT  tanárnő Szabadkán született, és szülővárosában végezte  az akkori Polgári iskolát és a Miasszonyunk nővéreknél a Preparandiát, illetve a Tanítóképzőt. Később, az újvidéki egyetem Természet Tudomány Karon biológia szakot végzett. Mivel édesapját 1944-ben ártatlanul kivégezték, egész fiatalon munkába kellett állnia. Több általános iskolában tanított. A rendszerváltás után nyugalomba vonulásáig a Paulinum gimnáziumban biológiát adott elő. Tanítási módszere nemcsak az oktatásra irányult, hanem a nevelésre is. A tananyagot kellő figyelemmel adta elő, az anyag zömét pedig még röviden összefoglalta és lediktálta a tanulóknak. A legnehezebb kommunista időkben volt pedagógus, de vallását sosem tagadta meg. A vasárnapi miséken, habár a templom mellékhajójában, de rendszeresen részt vett. A besúgók többször feljelentették, de ő nem hagyta el a templomot. Nyugdíjba vonulása után, egyik oszlopos tagja lett a székesegyház „Szent Teréz” énekarának. Mint pedagógus a diákokért élt és minden téren segítőkész volt. Vallási téren, a gyerekeket hittanra, első áldozásra és bérmálásra buzdította.  A szegény sorsúakat viszont támogatta. A Diáksegélyző Egyesületnek 1990-ben Dr. Uzon Miklóssal alapító tag volt. Amikor már nagy beteg lett és nem tudott a templomba menni, a médiákon keresztül vett részt a szentmiséken és  aktívan követte az egyházi eseményeket. Mint példás katolikus, szentségekkel ellátva adta vissza Teremtőjének lelkét.  A Paulinum gyászmisével és kommemorációval emlékezett meg az egykori tanárnőről.