Karácsonyi – téli szünet a koronavírus alatt

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti Karácsonyi – téli szünet a koronavírus alatt
Karácsonyi – téli szünet a koronavírus alatt Print E-mail
Friday, 05 February 2021 11:40

Az idei évben a koronavírus járvány miatt, már novemberben hazaköltöztünk, és egészen december 21-ig online oktatás révén folytattuk tanulmányainkat. Az online oktatás lehetővé tette, az mellett, hogy otthoni környezetben tanultunk, hogy a hajnali miséken rendszeresen részt tudtam venni, és lelkiekben készülni Urunk születésére. Annak ellenére, hogy a Covid-19 vírus még mindig fenyegetést jelent világunkban, hála Istennek, a karácsonyi miséket meg volt szabad tartani. Így a húsvéttal ellentétben karácsony megünneplése majdnem a normális kerékvágásban történhetett meg.

A csantavéri Páduai szent Antal tiszteletére felszentelt templomunkba, a szépen bevált szokásokhoz igazodva, idén is fenyő került, valamint szintén megépítésre került a betlehem, amiből jómagam is kivettem a részem. Amikor befejeződött az éjféli mise, látszott az emberek arcán a megnyugvás, a sóhaj, hogy végre, legalább ezt nem húzta át a vírus.  Meglátogattuk a rokonokat, jókat beszélgettünk és megajándékoztuk egymást. Az óévet családi körben búcsúztattuk, majd az újévet, január 1-én Szűz Mária istenanyaságának és a béke napján Istennek hálát adva és szórakozással töltöttem. A szünet utolsó napjaiban kipihenten és örömmel telve szedtem össze személyes dolgaimat, hiszen tudtam hova megyek és tudtam, hogy egy olyan közösségbe térek vissza, és találkozok újra tagjaival, akikre számítani lehet. Most pedig az iskolapadba visszatérve teljes erőbedobással készülök az előttem álló iskolai időszakban, ugyanis elérkezőnek látszik a négy év utáni érettségi és pályaválasztás.

Huszár Ádám