Szent József tiszteletére

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti Szent József tiszteletére
Szent József tiszteletére Print E-mail
Tuesday, 12 April 2022 08:34

Március 19-én ünnepelte az egyetemes Egyház védőszentjét, Szent Józsefet. József Mária jegyese volt. Őt Isten a Szent Család élére állította, annak a megvédése céljából, miként erre ad következtetni az Újszövetség tanúságtétele, miszerint álmában figyelmeztetve lévén a gyermek Jézus életére törni szándékozó Heródes tervéről a családot Egyiptomba menekítette. Ezután Józsefről még akkor hallunk, amikor Jézus életének tizenkettedik évét betöltötte, elmentek a jeruzsálemi templomba. Az, hogy a későbbiekben Jézus nyilvános működése során Józsefről nem hallhatunk, ebből arra következtethetünk, hogy ekkor már elhunyt.

Szent József szakmáját tekintve asztalos volt. Nagy valószínűséggel Jézus is e szakmát elsajátította. Foglalkozását tekintve nem véletlen, hogy az ácsok, favágók, asztalosok védőszentje, tovább a keresztény házasságok és családok, valamint az üldözöttek védőszentje lett.

Ezen a napon ünnepelte igazgatónk is névnapját, és ezért minden esztendőben a tanárok és diákok megemlékeznek róla. A tanulók alkalmi rendezvénnyel készültek, különösképpen megemlékezve arról is, hogy tavaly Szent József év volt.  A kápolnában gyűltünk össze, ahol a szent közbenjárását kérve imádkoztunk. Különböző hangszereken szólaltattunk meg zenei darabokat és a felolvasott elmélkedésből ismerkedtünk meg Szent József életével. Végül köszöntöttük igazgatónkat, és hálát adtunk neki a sok türeleméért és gondoskodásáért, aki közösségünkre Szent József oltalmát kérte: „Emlékezzél meg rólunk, Szent József! Oltalmazd közösségünket! Járj közben értünk nevelt Fiadnál kérő imádságoddal! Eszközöld ki számunkra az erőt, hogy az élet küzdelmeiben továbbra is Istenhez hűek tudjunk maradni!”