Csantavéri találkozó

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink Csantavéri találkozó
Csantavéri találkozó Nyomtatás E-mail
2022. június 28. kedd, 12:33

A Paulinum bentlakó diákjai két év kihagyás után ismét elmentek Csantavérre. Sajnos az utóbbi két év nem volt a megfelelő, ugyanis a Covid-19 vírus berobbanásával minden a feje tetejére állt. Nem csak itt nálunk, hanem az egész világban, de mint mindennek, ennek is van vége. Így 2022. 05. 29-én, egy vasárnapi napon végre beteljesült ez a tradíciónak nevezett látogatás is. Ahogy odaértünk lassan elkezdtünk készülni a szentmisére. Számos zeneszámmal és szavalattal készültünk. A misén az olvasmányokat olvastuk. A szentmise keretében sor került a betegek kenetének a kiszolgáltatására, amelyet rektorunk, Miocs József, prefektusunk, Tojzán László és vendéglátónk, főtisztelendő Utcai Robert atyák végeztek.

A mise után a hittan terembe mentünk, ahol rövid beszélgetés és szórakozás után továbbálltunk. Itt meg kell említenem, hogy mindenki már nagyon várta a közös programot, ami számunkra meglepetés volt. Elérkezett a pillanat. Öt perces kocsikázás után egy tanyára értünk név szerint, a Varjú tanyára. Itt a gazda körbevezetett minket, és bemutatta a tanyán élő állatokat, mint a szamarat, a kecskét vagy éppen a struccokat, emukat és a pávákat, amely utóbbiakon jó magam is meglepődtem.

Ezután lovaskocsira ülve tettünk egy kört a tanya körüli réten, aztán megebédeltünk. Ebéd után számos program következett. A kötélhúzás vagy a kakas és kecske kergetés és fogás után végezetül a foci következett. Csakhogy mi ünnepiesen voltunk felöltözve (zakóban és cipőben) és a többségünk nem hozott csere ruhát. Ám ez nem szegte kedvünket, sőt vállaltuk a kihívást, és megmérkőztünk a helyi fiukkal.

Majd lassan véget ért a nap, ami kissé kiábrándító volt, hiszen már megszoktuk a tanyasi hangulatot, de mint ahogy a fentiekben említettem, mindennek van vége. Vendéglátóinknak szívélyesen megköszöntük a fáradozásaikat és a szervezett programot. Nekem nagyon tetszett a program, ugyanis akkor voltunk utoljára, amikor első éves voltam, és elmondhatom azt, hogy sok emléket visszaidézett az első alkalomból.

Szepesi Albert