Évzáró – Te Deum

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink Évzáró – Te Deum
Évzáró – Te Deum Nyomtatás E-mail
2022. június 29. szerda, 10:55

Folyó hónap 8-án megszólalt a csengő közös istentiszteletre híva a Paulinum kápolnájába, hogy tanárok, diákok és szülők egy lélekkel adjanak hálát Istennek az eredményes tanévért. Miként a diákok is nyomatékosították a 2021/22-es iskolaévet búcsúztató beszédeikében, valóban gyorsan elmúlt ezen időszak, ugyanis ezen év is meg volt bélyegezve és nyirbálva a járvány miatt, de ennek ellenére a kirándulások szép közös élményekkel gazdagították.

A szentmisét a szeminárium (kollégium) lelkészével, msgr. Forgić Marko atyával és ft. Tojzán László prefektussal a gimnáziumunk igazgatója, msgr. Miocs József mutatta be, aki a szertartás elején köszöntötte az egybegyűlteket, majd útravalóul a diákokhoz intő szavakat intézet az előttük álló nyári szünetre vonatkozóan.

A szentmise végén a III. osztályból Köszegi Tiana magyar nyelven, és az I. osztályból Kiss Szilveszter horvát nyelven záró beszédet mondtak, akik ezekben megköszöntek minden erőfeszítést és áldozatot, amit a tanárok, támogatók és az elöljárók tettek értük. Ezt követte a hálaadó ima, amelyet Kontra Antonij mondott el. A szertartás végén hegedű és gitár kíséretében megszólalt Az Út című ének.

A szentmise befejeztével míg a végzős diákok kivételével a tanulók szüleikkel hazatértek, addig a tanári kar tagjai a tanáriba vonultak év végi megbeszélésre. A gyűlésen az igazgató köszönetet mondott a karnak az éves munkájukért, majd meglett tartva az éves kiértékelés az első három osztály számára. Ezt követték az érettségivel kapcsolatos megbeszélni valók, hiszen az érettségizők számára most következik a négy éves képzést záró vizsgaidőszak, amelyen meg kell mutatniuk, hogy nem tengették el az iskolapadokban az időt, és készen állnak a felelős és komoly életre.

Megtörtént az írásbeli és szóbeli vizsgák végérvényes időpontjainak rögzítése tantárgy szerint, amely szerint magyar nyelvből, horvát nyelvből, német nyelvből, latin nyelvből és történelemből fognak érettségit tenni.