Szent Keresztben jártunk

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink Szent Keresztben jártunk
Szent Keresztben jártunk Nyomtatás E-mail
2022. július 01. péntek, 12:14

Az év folyamán igyekeztünk alkalom adtán Szabadka város nevezetességeit és történelmi múltját megismertetni a diákokkal. E célból látogattunk el most a Szent Kereszt plébániára. Ma a Kiserdő mellett található kiépített részen egykoron szőlőtermesztő vidék húzódott el. Itt épült fel 1896-ban Vojnits-Bajsainé hagyatékából a mauzóleum (temetkezési hely) a nemes Vojnits-Bajsai család számára. 1933-ban a Szent Péter plébánia területéből megalapították a vikariátust, minek következtében a mauzóleum átépítés után istentisztelet helyszíne lett. 1934-ben, a plébániaház összedőlése után a templom mellé plébánosi lakást építettek és 1956. január 1-én magalakult az önálló Szent Kereszt plébánia. 1959-ben a hívek számának a növekedése véget a templomot kibővítették. Azóta a Szabadka városának egyik legnagyobb plébániájává nőtte ki magát. A templom kriptával illetve altemplommal rendelkezik, amelyben a nemes Vojnits család tagjai nyugosznak, amelyet dr. Csizmár Oszkár plébános urnák elhelyezésre alkalmas résszel bővítetett. A templomot a vikariátus alapítása óta megszakítatlanul liturgiai szolgálatra használják, az altemplomot viszont a látogatók számára alkalomadtán megtekintésre bocsájtják.