Ismét egy paulinistából pap lett

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink Ismét egy paulinistából pap lett
Ismét egy paulinistából pap lett Nyomtatás E-mail
2023. január 20. péntek, 12:36

November 19-én nagy örömmel ünnepelt a törökbecsei Assisi Szent Klára plébánia hívőközössége, ugyanis 1983 óta, Hajdu László papszentelése óta nem került sor ilyen fontos eseményre.  Az egykori paulinistát, Tápai Leont, a nagybecskereki egyházmegye diakónusát msgr. Német László SVD érsek pappá szentelte  nagy számú hívek és egyházi személyek jelenlétében. Tápai Leon Törökbecsén nőtt fel. Kiskorától kezdve ministrált és szorgalmasan segített a templom körüli teendőkben. Általános iskolás korában papi hivatást érzett, amelynek befejeztével a plébánosa tanácsára a Paulinum gimnáziumba iratkozott. A Paulinumban úgy ismertük meg őt, mint szorgalmas diákot és szeminaristát, aki a külön aktivitások keretében a festészet iránti elhivatottságát fejlesztette, és a képzőművészet területén szaktanár segítségével gyarapította tudását. Tanáraink hallván az egyházmegyét ért öröm pillanatról, emlékeikből örömmel idézték fel a Paulinumban rendezett önálló képkiállítását. Az érettségi után főpásztora Szegedre küldte további teológiai tanulmányokra. Ottani tanulmányai mellett folytatta a festészetet, amelyből kiállítása volt a szemináriumban. Teológiai tanulmányok végeztével diakónusi szentelésre került sor a verseci Szent Gellért plébániatemplomban, ahol a későbbiekben pasztorációs feladatokat látott el. Papszentelése után továbbra is a verseci plébánia hívőközösség szolgálatában lát el papi feladatokat, mint kisegítő  lelkész. Mi imádkozunk Leon atyáért, egykori paulinistáért, hogy megállja helyét, és Isten hívó szavát hűségesen kövesse. A Paulinum Gimnázium és Szeminárium nevében gratulálunk neki!

 

Kiss Szilveszter, Ördög Dávid és Pozder Damján