A május elsejei ünnepeket szinte mindenhol ünneplik, amely világviszonylatban a 20. században a “munka ünnepe”, a nemzetközi munkásmozgalmak által kiharcolt ünnepnapként vonult be a történelembe, és amely ma már állami ünnep is. Világszerte nagy rendezvényeket szerveznek erre a napra, ünnepelve a munkát és a munkásokat, de érdemes lenne azon is elgondolkodni, hogy vajon mit is ünneplünk valójában? Van-e egyáltalán okunk ünnepelni egy olyan országban és világban, ahol a munkanélküliség olyan méreteket ölt, amelyet nap mint nap tapasztalunk. Valóban ünnepelünk május 1-én és hogyan? Vagy már nem is ünneplünk hanem csak nosztalgiázunk, mert jól esik. A kérdés költői és megvitatását a kedves olvasókra bízom.

Az Egyház május 1-én Munkás Szent Józsefet ünnepli, amelyen egykor az ateista szocializmus ünnepelte önmagát, most Szent Józsefnek, a munkásnak az ünnepe,és amelyet XII. Piusz papa rendelt el 1955-ben. Védőszentjüknek tekintik az ácsok, asztalosok, erdészek, famunkások, favágók, bognárok, koporsókészítők, kádárok, tímárok, de ő óvja a jegyeseket, az ifjú házasokat, a családokat, az árvákat és a haldoklókat is. Segítségért folyamodnak hozzá a házépítéskor, kísértésben, hirtelen halál, reménytelen ügyek, szembetegségek idején. Függetlenül attól, hogy ki hogyan, miért, miként és mit ünnepel május 1-én, a paulinisták is hazautaztak az ünnep alkalmából, hogy e napokat szüleik, ismerőseik, szeretteik körében tölthessék.