A Zeneiskola napja Haydn miséjével

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink A Zeneiskola napja Haydn miséjével
A Zeneiskola napja Haydn miséjével Nyomtatás E-mail
2017. november 09. csütörtök, 09:06

A Szabadkai Zeneiskola alapjait még 1800-ban Arnold György a Szent Teréz templom karnagya fektette le. Hivatalosan azonban csak 1868-tól működik, amelynek első igazgatója szintén a Szent Teréz templom regens chori-ja volt Gaál Ferenc. Azóta 149 év múlt el, és az iskola ez idöszakban kisebb – nagyobb változásokkal folyamatosan működik. A Zeneiskola igazgatói évtizedeken át a nagytemplom karnagyai, illetve regens chori-ai voltak. Ez a folyamat az I. világháború után megszűnt. Mégis a kapcsolatok és a zenei együttműködés a Szent Teréz templommal megmaradt. Igazgatónk, msgr. Miocs József mint zenetanár és mint regens chori  újraélesztette a régi kapcsolatokat. Ft. Paskó Csaba tovább fejlesztette ezeket, hiszen nem csak tanár lett, hanem egyházzenei szakot is nyitott a zenedében.

A 149 éves Zeneiskola ének és zenekara az Iskolanap alkalmából a városháza dísztermében előadta Josef Haydn G-dúr miséjét. Az Iskolanapon és a   hangversenyen a paulinisták is részt vettek, és örültek annak, hogy a városháza dísztermében is alkalmuk volt liturgiai művet hallani.