Hirek

Datum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home
Hirek


Ballag már a vén diák Drucken E-Mail
Dienstag, den 28. Juni 2022 um 12:23 Uhr

Május 24-én megszólalt az iskolacsengő, de ez alkalommal az egyesek számára nem az óra végét hívatott jelezni, hanem négy évnyi tanulmányuk lezárását. Gaudeamus igitur, iuvenes dum sumus… énekelték ballagóink, és velük együtt iskolatársaik és tanáraik. Öröm és szomorúság, élet és mulandóság, csupa elválás az élet, mondja a dal, de ne szomorkodjanak az elváláson, hanem élvezzék az életet, és legyenek nyitottak az újra. Ennek fényében búcsúztatta az igazgató, msgr. Miocs József,  majd szólaltak meg az alsós diákok. Magyar nyelven Kőszegi Tijana és horvát nyelven Kontra Antonij szólt a ballagókhoz. Beszédükben megemlékeztek a közös időkről, és köszönték a szép pillanatok és hasznos tanácsokat. A jövőbe tekintve sok sikert, és helytállást kívántak a többi diák nevében. A ballagók osztályfőnöke, dr. Fehér Tivadar beszédében méltatta elért sikereiket, és hangsúlyozta, hogy nem a papír számít, hanem a szerzett tudás, amit senki nem vehet el. Útravaló jó tanácsként felhívta a figyelmüket arra, hogy a boldogság lehetetlen sikerélmény nélkül, amely viszont kitartás és munka nélkül elmarad. Végül a végzős diákok (Gyuris Bálint, Ilić Stefan, Kiss Szebasztián, Halič Ivan, Örödg Valentin, Szabó Erneszt, Szepesi Albert, Varga Sámuel) nevében szólalt meg magyar nyelven Varga Sámuel és horvát nyelven Kiss Szebasztián, akik köszönő beszédek keretében fejezték ki hálájukat az egybegyűlteknek és búcsúztak. Zárás képen Kontra Antonij gitáron és Pozder Damján fuvolán adtak elő egy, a szomorkás légkört megtörő vidám éneket. A ballagók számára e nappal befejeződtek az iskolai előadások, és kezdetét vette az érettségire felkészítő időszak, amely végén érettségit, vagyis középiskolai tanulmányukat lezáró vizsgát tesznek majd.

 
A Paulinum közreműködése a Hírvivőben Drucken E-Mail
Dienstag, den 28. Juni 2022 um 12:21 Uhr

Az információ áramlás fontos és meghatározó szerepet tölt be az emberiség történelmében. Korunkban az információkat közlő tömegtájékoztató formák egyre nagyobb teret hódítanak maguknak. A médiumok gyökeres változást idéztek elő életmódunkban, emberi kapcsolatainkban és gondolkodásunkban. Erre a jelenségre a XX. században az Egyház is felfigyelt, és a II. Vatikáni Zsinaton (1962-1965) kiadták az Inter Mirifica (Határozat a tájékoztató eszközökről) című határozatot. A tömegtájékoztatásban rejlő lehetőségektől vezérelve a jól informáltság szellemében az Egyház nyitott a médiák felhasználása irányába. Ilyen értelemben kezdte meg az egyházi magyar sajtó szerkesztését ft. Huzsvár László verbászi plébános,  majd folytatta Újvidéken a sokszínű plébánosi tevékenysége mellett is mindaddig, amíg püspöki kinevezést nem kapott. Mint püspök tovább szorgalmazta, és Harmath Károly ferences atya vette át a szerkesztést. A 2000-ben  beállt politikai és  gazdasági változások miatt  szükségessé vált egy jól informáló és nagyobb lapszámban elérhető  hírtudosító kiadvány. Ennek értelmében megszületett a „Hírvivő – Katolikus hetilap”, amely szerkesztése és nyomtatása ft. Utasi Jenő atya védnöksége alatt zajlott Tóthfalun. Az első szám megjelenése után Jenő atya felhívta a Paulinum Gimnázium és Szeminárium vezetőségét a közös együttműködés céljából, amely kapcsolat azóta is a szerkesztőséggel fennáll. Azóta a jó együttműködés szellemében a szerkesztők folyamatossan közlik „A Paulinum életéből” című fenntartott rovatban a paulinisták beszámolóit a Paulinum eseményeiről. A 20 éves fennállás fényében kívánunk eredményes folytatást Isten áldásával.

A Paulinum szerkesztősége köszönettel,

 
Múzeumok Éjszakája Drucken E-Mail
Dienstag, den 31. Mai 2022 um 12:52 Uhr

1978-ban tartották az első a múzeumok világnapját, majd 1999-ben Franciaországban az első Múzeumok Éjszakája rendezvényt. Az elmúlt két év eseményei miatt világszerte elmaradt, azonban hazánkban idén ismét megrendezésre került Szabadkán is a kulturális intézményeket népszerűsítő rendezvény, a Múzeumok Éjszakája. Idén május 15-én csaknem 30 intézmény vett részt a programban. A rendezvény központja a Szabadkai Városi Múzeum volt, ahol a „Historicizmus Bácskában - Szabadka” címen bemutatásra került a XIX. századi polgári életet szemléltető kiállítás. A múzeumban megtekintettük a kiállított ünnepi díszruhákat. Továbbá a megmaradt teljes gyógyszerészi bútor berendezést. Szemügyre vehető volt a díszes intarziákkal és dombormű fafaragásokkal ellátott szabadidő és hálószoba bútorok. A múzeumban külön kiállítási részlegük volt a vallási kegytárgyaknak, ahol szentségtartók, tömjénezők, miseruhák és képek voltak láthatók. Bemutatásra kerültek a tárlaton a megcélzott kor könyvei is, amelyen példányokon keresztül szemléltették az adott időszak tipográfiáját.

 
Látogatóban a Tanítóképző Karon Drucken E-Mail
Dienstag, den 31. Mai 2022 um 12:34 Uhr

Alkalom adódott, hogy megtekintsük a Szabadkai Magyar Tanítóképző felújított épületét. Dr. Josip Ivanović dékán fogadott bennünket, aki körbevezetett és bemutatta számunkra az intézményt, közben ismertette a történetét. Mint megtudtuk, a szabadkai tanítóképzés a 18. század végéig nyúlik vissza Mária Teréziáig, akinek a Ratio Educationis 1777-es rendelete alapján indult meg a tanítóképzés. A következő fontos lépés 1871-ben történt, amikor is a magyar országgyűlés határozata alapján tanítóképzőt alapítottak meg. A következő lényeges mérföldkő az intézet történelmében 2006-ban volt, amikor szabadkai székhellyel, az Újvidéki Egyetem 14. karaként, megalakult a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar. Az MTTK a Sárga házban kapott helyett, amely egykoron központi pénzintézmények számára adott otthont. Az elmúlt évek alatt teljes felújítás alá került az épület, amely során bővítették és új szekciókkal bővítették az intézmény részlegeit. Látogatásunk végén Ivanović dékán úr, aki egyben a Paulinum gimnázium tanára is, megvendégelt bennünket. Köszönjük a tanár úrnak a készségét és fáradságát.

 
Hivatások napja Drucken E-Mail
Freitag, den 20. Mai 2022 um 08:07 Uhr

„Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot…” – mondja Jézus. Keresztény kötelességünk az élet minden terén hivatásunkat és munkafeladati körünket úgy végeznünk, hogy ezáltal is hitünkről tegyünk tanúságot szavaink és tetteink révén. Idén május 8-án volt húsvét negyedik vasárnapja, amelyen 1963 óta szent VI. Pál pápa kezdeményezésére a Jó Pásztorra emlékezünk, és imádkozunk a hivatásokért, különösképpen a lelki hivatásokért. Szabadkán a Paulinum megnyitására az akkori ifjak előtt abban az évben került sor, amikor VI. Pál pápa kezdeményezte a hivatások világnapját. Az elmúlt hat évtized alatt a Paulinumban számos fiatal fordult meg, akik közül egyházmegyénkben és világszerte látnak el plébániákat, illetve egyházi feladatokat. Az elmúlt évek számos változást hoztak magukkal. Mára már országunk egyetlen katolikus gimnáziuma a Paulinum Gimnázium és Szeminárium (kollégium) nyílt oktatási intézmény, amely fiúkat és lányokat keresztény értékekre és felelős életre nevel. Ezen a napon a diákjainkkal a szabadkai székesegyházban az egybegyűlt hívekkel együtt imádkoztunk Urunkhoz, a Jó Pásztorhoz további hivatásokért. A szentmise előtt a diákok az intézet rektora, msgr. Miocs József vezetésével alkalmi műsort tartottak. Elhangoztak szavalatok, amelyeket Szepesi Albert Langer Ilonától a  Szent Pál levele című verset és Kontra Antonij „Oj budi svoj” August Šenoa versét mondta el. J. S. Bach  Coral – Jesu meine Zuversicht művét  Kiss Szilveszter adta elő. Citerán Gyuris Bálint „Szent Miklósi dombok” című darabot szólaltatta meg. Ördög Valentin hegedűn és Kontra Antonij gitáron Úrtól szóló leki sanszont, majd Varga Sámuel orgona kísérete mellett Huszár Ádám  o. B. Sokoltól Adoro te devote-t (Imádlak és áldalak) énekelte el.

Végezetül egy duett A. Dvoržak – Humoreska című műve hangzott el, amelyet Pozder Damján fuvolán és Kontra Antonij gitáron adtak elő.

A műsor idején Ferenc pápa hivatások napjára írt leveléből olvastak fel végzős diákok.

A szentmisét msgr. Miocs József rektor mutatta be, akivel együtt miséztek: ft. Tojzán László nevelő és ft. Marko Forgić lelkész. A hivatások napi üzenetének szellemében mondhatjuk, hogy az élethivatást, amelyet választanak, azt hűen töltsék be és Isten dicsőségére és az emberiség javára végezzék. A szentmise végén a rektor megköszönte mindazoknak, akik bármi módon hozzájárulnak egyházmegyénk és köztársaságunk egyedüli középiskolánk, a Paulinum támogatásáért és ennek működtetéséért.

 
<< Start < Zurück 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Weiter > Ende >>

Seite 17 von 172