Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home
Hirek


A szávaszentdemeteri plébánián Print E-mail
Monday, 01 June 2015 11:21

 

Pünkösd ünnepén, május 24-én a Paulinum közössége a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) plébánia vendége volt. A Paulinumban kezdet óta tanultak és tanulnak a szerémségi püspökség plébániáihoz tartozó fiatalok, akik nagy odaadással végzik lelkipásztori munkájukat. E mellett többen vannak olyank is, akik végülis nem a papi pálya mellett döntöttek, de ennek ellenére a helyi egyház segítségére vannak. A szerémségi püspökség nem sok hívőt számlál, de azok, akik vallásukat és hitüket gyakorolják, odaadóan fáradoznak a fennmaradásért és a megmaradásért. A paulinisták látogatásának célja elsősorban az volt, hogy a helyi hívekkel közösen adjunk hálát a mindenható Istennek, hogy minden viszontagság és megpróbáltatás ellenére a helyi egyház él és élni is akar. Másodsorban jelenlétünk bátorítás is volt, főleg a középiskolába készülőknek, hogy bátran jelentkezzenek és iratkozzanak be a Paulinumba, ahol nemcsak tudásukat gyarapíthatják, hanem hitükben is megerősödhetnek, elmélyülhetnek.

Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor és iskolaigazgató vezette és vele misézett Msgr. Eduard Španović általános helynök és plébános és Ft. Štimac Željko káplán, valamint Ft. Baranyi László nevelő. Španović atya nagy örömmel köszöntötte a Paulinum közösségét, hiszen már hosszú ideje terveztük és szerveztük ezt a találkozót és reményét fejezte ki, hogy még sok alaklommal lehetőse lesz bennünket köszönteni. A szentmisén a paulinisták is felléptek, szerepeletek. Az olvasmányokat Stipančević Zoran, Nađ Denis és Gubaš Vladimir olvasták, életútjáról viszont Rudinski Bogdan érettségiző tett tanúságot. A Paulinum énekkara felajánlásra a Surrexit Dominus vere kánont, áldozásra viszont Hribar-Sokol - Isusa ljubim darabját adta elő, a prefektus atya vezetésével. A szeminárium közössége lelki dalokat énekelt, többek között a Kao košuta (Mint szarvas a forrásvízhez) és a Svi slavimo Gospodina (Áldjuk az Urat mindnyájan). Áldozás után felcsendült J. S. Bach - Bist du bei mir című szerzeménye fuvola és orgona átiratban, amelyet Oros Mihály adott elő fuvolán, a prefektus atya pedig orgonán. Az áldozás utáni elmélkedésre Juhas Đuro Aleksa Kokić – U mladosti najljepše je kraj Tebe versét szavalta. A szentmise végén lehetőség nyílt találkozásra, beszélgetése, társalgásra a helyi hívekkel, főleg a fiatalokkal a plébánia udvarán, akik bátran kérdezgették a paulinistákat az iskoláról, az intézményben zajló életről és a nevelésről. Az ünnepi ebéd után megtekintettük a várost, amely vidékünk egyik legjelentősebb ókori városa volt, amelynek egyes maradványai még ma is láthatók. Az idegenvezetők többek között elmondták, hogy Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) a római korban Sirmium néven Alsó-Pannonia tartomány, majd Illyricum székvárosa, több római császár időszakos székhelye volt. Diocletianus császár idején a birodalom négy fővárosának az egyike Sirmium volt. Ötcsászár született a városban és környékén, de számos más császár is megfordult a városban és onnan irányították a birodalmat. A kereszténység terjedése a Római Birodalomban a városokhoz kötődött, először ott alakulnak ki az első helyi egyházak, ahonnan kiindulva megtérítik a vidék népét. Pannonia legjelentősebb városaként Sirimium is ilyen szerepet töltött be. Itt alakul ki a térség egyik első keresztény püspöksége, állítólag már az első század fordulóján. Sirmiumból terjed tovább a Krisztus-hit a környező városokba és a vidékre. A település a diocletianusi keresztényüldözés idején a vértanúk városává válik. A hagyomány úgy tartja, hogy az ortodox egyházban nagy tiszteletnek örvendő katonaszent, Szent Demeter sirmiumi diakónus volt, akit ott is végeztek ki és később tiszteletére templomot is szenteltek. A városnézés alkalmával megtekintettük az ókori Szent Demeter templom és a császári palota maradványait, valamint számos más fennmaradt épületet, amelyek egy igen gazdag és értékes múltat idéznek fel. A városnézés után, a késő délutáni órákban még egyszer visszatértünk a plébániára, ahol elköszöntünk a plébános úrtól, munkatársaitól, megköszönve a meghívást és a vendégszeretetet, amelyet tanúsítottak.

 

 
Üveggyűjtemények kiállításán Print E-mail
Wednesday, 27 May 2015 07:43

 

Az elmúlt héten nyílt meg a szabadkai Városi Múzeum kiállítási csarnokában a 19. és 20. századi szlavóniai múzeum üveggyűjteménye. A kiállítás betekintést nyújt az eszéki és környékbeli iparművészeti tárgyainak megcsodálására. A tárlat több mint hétszáz használati üvegtárgyat tartalmaz,  vázákat, dobozokat, palackokat és különböző dísztárgyakat. A legnagyobb számban a használati és dekoratív célból készült poharak, tálcák, kosárkák és egyedi készítmények láthatók. A kiállított példányok szinte az összes üvegtípust és technikát képviselik: átlátszó és színezett üvegek, kristály, fújt, öntött, préselt, csiszolt, vésett és vágott, többrétegű zománcozott díszített üveg képezik. A kiállított tárgyak legnagyobb része szecessziós stílusban készült. Ezt az érdekes és különleges kiállítást tekintettük meg a közelmúltban.

 

 

 
Az állat- és botanikuskertben jártunk Print E-mail
Tuesday, 26 May 2015 12:29

 

A Palicsi Állatkert és Botanikuskert a II. Világháború után nyílt meg. Pontosan, 1949-ben Szabadka Város Önkormányzata irányításával azzal a céllal, hogy a város és környéke lakosságának életét szebbé, tartalmassá és érdekessé tegye. Az állatkert Európa fejlett állatkertjeinek mintájára alakult, ahol harmonikus együttesben él az állat- és a növényvilág. Ezen kívül az állatkert a pihenés és a kikapcsolódás helye, valamint kiegészíti a látogatók természeti ismereteinek hiányosságait.

Az állatkert egy része botanikuskert, növénytani és kertészeti tartalmat képez. A kert növényvilágának északi részét tűlevelű erdő képzi. A déli részen lombhullató fák, díszfák, évszaki virágok és a rózsakert képzi, amely 1500 rózsával rendelkezik. Az állatkert területe 20 hektárnyi földfelület. Ebből tizenöt hektár a jellegzetes parkot teszi ki az állatkerttel, öt hektár viszont megőrizte vegetációs jellegét (vízi, mezei, erdei). A park jellegzetessége a 260 éves tölgyfa, amely még ma is büszkén áll az állatkert közepén.

Az állat- és a botanikuskert mindenki számára élményt nyújt, hiszen elsődlegesen meglátogatásával gazdagíthatjuk zoológiai, biológiai ismereteinket, másrészt viszont a kikapcsolódás és a rekreáció helye is egyben. Mi is kikapcsolódtunk és érdeklődéssel jártuk körül a palicsi állatkertet.

 

 

 
Látogatás a református egyházban Print E-mail
Tuesday, 26 May 2015 12:22

 

A Katolikus Egyház mindég nyitott volt a más felekezetek felé, de különösen a II. Vatikáni zsinat óta. A Zsinat külön kongregációt állított fel, amely az ökumenizmust szorgalmazza. Az ökumenizmus szívén viseli a más vallásúakat és mindig kész egy nyílt párbeszédre. Ez különösen a keresztény egyházakra vonatkozik, hiszen ezek az egyházak közös rendezvényeket, imaórákat és igeszolgálatokat tartanak együtt. Ez jellemző a szabadkai katolikus és a többi keresztény egyházra. A Paulinum Gimnázium tanulói is alkalomadtán ökumenikus találkozásokra és imaórákra mennek. A szabadkai református egyházközössége új lelkészt kapott. Bányai László Attila szeptembertől vezeti a hitközséget. Bányai tiszteletes Erdélyből jött Szabadkára. Két évvel ezelőtt fejezte be teológiai tanulmányait és most Szabadka lett az első önálló lelkészsége.

A Paulinum közössége az elmúlt héten látogatást tett a református egyházban. Bányai úr a templomba fogadta a paulinistákat, elmondta egyháza történelmét és a hitközség életét, tevékenységét Szabadkán. Megjegyezte, hogy Szabadkán 1862-től vannak jelen a református hívek újonnan épült templomuk viszont 1970-től van. A közösség kicsi, de életre való és szolgáló képes többféle aktivitásban. A találkozót közösen az Úr imájával zárták a paulinisták.

 

 
A székelykevei plébánián Print E-mail
Monday, 18 May 2015 08:04

Húsvét VI. vasárnapján, május 10-én, a Paulinum közössége egy újabb plébániát látogatott meg, történetesen a Nagybecskereki Egyházmegyéhez tartozó székelykevei Szent István plébániát. Ft. Csipak Csaba plébános és püspökségi irodaigazgató meghívására érkeztünk a plébániára és a templomba, ahol a plébános úr és a hívek nagy szeretettel vártak és fogadtak bennünket. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor vezette a plébános úrral és a prefektus atyával. Köszüntő és üdvözlő szavaiban rektor úr megköszönte a meghívást, hogy hosszú évek és előkészület után sikerült eljutnunk Székelykevére, erre a bánáti településre, ahol a magyarság egy szép számú közössége él, ápolva hitét, hagyományait és nemzeti öntudatukat.

A szentmisén a helyi kórus mellett a paulinisták is felléptek ének és zeneszámokkal emelve az ünnepi szentmise szépségét. Többek között elhangzott a Surrexit Dominus vere kánon és Johann Crüger: Mind adjon hálát Istennek című szerzeménye a szeminárium kórusának előadásában, továbbá J. S. Bach – Bist du bei mir szerzeménye, melyet Oros Mihály haramdikos tanuló adott elő fuvolán és Ft. Baranyi László prefektus orgonán. A könnyűzenei számok közül felcsendült Allelúja, dicsérjétek az Urat, Atyám Tied vagyok, Életem csak kegyelem, melyeket a Paulinum kis együttese adott elő Rudinski Bogdan, Oros Mihály és Szeles Kolos vezetésével. Az olvasmányokat Kocsis József érettségiző, Balog László és Lipót Tamás harmadikos tanulók olvasták, tanúságot életútjról Stipančević Zoran érettségiző tett, áldozás után viszont József Attila Keserű nekifohászkodás vesét Lévai Tamás harmadikos tanuló szavalta. A szentmsiét követően megtekintettük a plébániát, amelyet Csiapak atya mutatott be, majd ezt követően elmentünk a Dani Éterembe, ahol nagy szeretettel és bőséges ebéddel vártak minket.

Ebéd után megtekintettük a település legjelentősebb látnivalóit, majd a délutáni tartalmas és látottakban gazdag program után folytattuk utunkat Pancsovára.

Pancsován Msgr. Fischer János plébános fogadott bennünket megmutatva a plébániatemplomot és a plébániát.

Ezt követte az ünnepi vacsora, majd a visszautazás. A paulinisták vendégüllátásában és fogadásában sokan segítségére voltak a plébános atyáknak, akiknek mindnyájan hálásak vagyunk és imáinkban megemlékezünk minden jótevőről.

 
<< Start < Prev 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 Next > End >>

Page 117 of 172