Hirek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home
Hirek


Pro Urbe díjban részesült tanárunk Nyomtatás E-mail
2022. szeptember 19. hétfő, 07:15

Folyó hó 1-én, Szabadka városának ünnepén négy helyi lakos részesült díszpolgári címben és Pro Urbe díjban. A kitüntetettek között volt prof. dr. Josip Ivanović is, akinek a felterjesztésében a  következő olvasható, hogy életét az oktatásnak szentelte, jeleskedvén mint nevelő és előadó, majd egy felelőségtudatos és modern tanári testület megformálásáért. Mindezen törekvései, amelyeket  az oktató-nevelői hivatás méltó helyre való állításáért tett, ismertek, és ezért Szabadka városától, amelyben él és tevékenykedik, elismerés képpen Pro Urbe díjban részesül.

Ivanović tanár úr több mint három évtizeden át oktatja gimnáziumunkban a pszichológiát, a pedagógiát és a szociológiát. Az oktatáson kívül szintén más téren is mindig segítségére volt intézetünknek, bármily jellegű kérdésről volt szó. Ugyancsak az  igazgató tanácsosa és helyettese. A hatalom váltás és társadalmi változások lehetővé tették iskolánk elismertetését. Az akkreditációs folyamat elindítása és véghezvitele során Ivanović tanár úr áldozatkészségesen segített. Idejét nem kímélve több alkalommal utazott a Belgrádi Oktatási Minisztériumba és az Újvidéki Titkárságra e üggyel kapcsolatosan. Párbeszédet kezdeményezett az oktatási megbízottakkal a tantervezet kidolgozása céljából a gimnázium mielőbbi akkreditációja érdekében.  Ivanović tanár úr oktató-nevelői élete folyamán több iskolában is tevékenykedett. Miután Szabadkán megnyílt a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, itt először mint docens, majd rendes tanár tevékenykedett, és végül mint dékán van jelen. Ezen utóbbi funkciót már három éve látja el, és munkálkodása idején újabb szakirányok nyíltak, valamint az intézet teljes épülete fel lett újítva. A díj átvétele után a tanár úr a következőt mondta: „én csak a lelkiismeretem szerint cselekedtem, és arra törekedtem, hogy a tőlem telhető legjobbat adjam. Mindent a fiatal generációk javára.“ A Paulinum Gimnázium büszke, hogy a mi tekintélyes tanárunk Pro Urbe díjban részesült. Gratulálunk neki!

 
Érettségizőink visszajelzései Nyomtatás E-mail
2022. szeptember 19. hétfő, 07:05

Az elmúlt iskolaév végzősei, akik négy éven át gimnáziumunkban tanultak mindnyájan sikeresen letették az érettségi vizsgát és a latin mondás szerint „Brucosok, illetve magyarul „Gólyák” lettek. A nyári szünet nem jelentett nekik vakációt, mert az egyetemi felvételi vizsgákra készültek. Visszajelzést kaptunk volt tanulóinktól, akik örömmel üzenték, hogy letették a felvételi vizsgákat és a választott főiskolákra illetve egyetemekre íratkoztak. Négyen teológiai tanulmányokat folytatnak, ketten pedagógiai karra íratkoztak egy tanuló orvostudományi tanulmányokat folytat és egy pedig édesapja magánvállalatánál dolgozik. Egykori tanulóinknak, volt érettségizőinknek jó beilleszkedést kívánunk a főiskolákra és  az egyetemekre, továbbá szorgalmas tanulást kívánunk, és azt, hogy időben fejezzék be tanulmányaikat és a diploma megszerzése után jó szakemberek legyenek az egyház és a társadalom javára. A Jó Isten segítsége és áldása kisérje őket

 
Zarándoklat Doroszlóra Nyomtatás E-mail
2022. szeptember 12. hétfő, 10:11

A Szabadkai Egyházmegye kegyhelye Doroszlón található. Az itt fellelhető templom búcsúja szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén van. Ekkor ünnepli a katolikus világ Szűz Mária születését. A dátum eredete a Szentföldön található, és a hagyomány szerint Szűz Mária szüleinek háza helyére épült templom felszentelésének napja. Ezen a napon az egyházmegyénkben szerte megmozdulnak a hívek, és közösen zarándokolnak Doroszlóra Szűz Máriát, égi édesanyánkat és patrónánkat köszönteni.

Kezdetben a keresztény világ zarándoklat célállomása a Szentföld volt, és itt a Jézus születésének, életének, szenvedésének és megdicsőülésének helyszínei, továbbá felkeresték a Szűzanya és a szentek életének illetve ereklyéik őrzésének helyeit.

A zarándok helyek a szeldzsuk török erők fennhatósága alá kerültek, innetől a zarándokolás nehézzé és veszélyesé vált. Az ereklyék Európa területére való átmenekítésével és a csodák következtében a helyi színhelyek egyre felkeresetebbeké váltak. A doroszlói kegyhely története is egy helyi, a vak Zablócki János személyéhez fűződő csoda kapcsán vette kezdetét.

Szűz Mária születésének ünnepnapján mi is elzarándokoltunk a Paulinum nevelőivel, tanáraival és munkatársaival egyházmegyénk kegyhelyére. Az ünnepi szentmisét idén Böcskei László nagyváradi püspök vezette. A liturgia a hagyományoknak megfelelően a szentkút mellett lévő Szűz Mária szobornál zárult szentségi áldással.

 
Veni Sancte Nyomtatás E-mail
2022. szeptember 12. hétfő, 09:53

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium (Kollégium) megkezdte a 2022-23-as iskolai tanévet. Az évkezdőt megelőző Tantestületi Gyűlés augusztusban lett megtartva, amelyen be lett mutatva az első félév részletes tervezete. Augusztus hónap véget értével lezáródott a diákok részére a nyári szünidő, ami egyben számukra az új iskolaév kezdetét is jelenti.

Az egyházi hagyományok szellemében, az apostolok magatartása után, amint az Apostolok Cselekedeteiben olvashatjuk, hogy minden fontos döntés vagy kezdet idején a Szentlelket hívták segítségül, mi is a Veni Sancte Spiritus - Jöjj Szentlélek himnusz éneklésével a Szentlelket híva kezdtük az új tanévet. A megnyitót, ill. az inaugratio-t (lat. bevezető) az igazgató, msgr. Miocs József vezette.

Az intézet igazgatója buzdította és bátorította a diákokat, hogy Istenre és a tudásra nyitottak legyenek az előttük álló tanévben, és így hitben növekedve és tudásban gazdagodva legyenek egykor az Egyház és társadalom javára. Ennek keretében sor került az új diákok bemutatására, akiknek taneszközöket tartalmazó szerény csomagokat ajándékozott, továbbá a tanárok és az osztályfőnökök és általuk előadott tantárgyak ismertetése.

A tanévnyitó végén az igazgató megköszönte minden megjelent tanár részvételét, és eredményes munkát kívánt mind a tanároknak, mind a diákoknak. A záró szavak után az osztályok diákjai visszavonultak a tantermekbe az osztályfőnökükkel, ahol megtartásra kerültek az első osztályfőnöki órák.

 
Szent Keresztben jártunk Nyomtatás E-mail
2022. július 01. péntek, 12:14

Az év folyamán igyekeztünk alkalom adtán Szabadka város nevezetességeit és történelmi múltját megismertetni a diákokkal. E célból látogattunk el most a Szent Kereszt plébániára. Ma a Kiserdő mellett található kiépített részen egykoron szőlőtermesztő vidék húzódott el. Itt épült fel 1896-ban Vojnits-Bajsainé hagyatékából a mauzóleum (temetkezési hely) a nemes Vojnits-Bajsai család számára. 1933-ban a Szent Péter plébánia területéből megalapították a vikariátust, minek következtében a mauzóleum átépítés után istentisztelet helyszíne lett. 1934-ben, a plébániaház összedőlése után a templom mellé plébánosi lakást építettek és 1956. január 1-én magalakult az önálló Szent Kereszt plébánia. 1959-ben a hívek számának a növekedése véget a templomot kibővítették. Azóta a Szabadka városának egyik legnagyobb plébániájává nőtte ki magát. A templom kriptával illetve altemplommal rendelkezik, amelyben a nemes Vojnits család tagjai nyugosznak, amelyet dr. Csizmár Oszkár plébános urnák elhelyezésre alkalmas résszel bővítetett. A templomot a vikariátus alapítása óta megszakítatlanul liturgiai szolgálatra használják, az altemplomot viszont a látogatók számára alkalomadtán megtekintésre bocsájtják.

 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

15. oldal / 172