Hirek

Datum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
A Kisboldogasszony plébánián Drucken E-Mail
Donnerstag, den 26. Februar 2015 um 11:41 Uhr

 

Nagyböjt 1. Vasárnapján, február 22-én, a Paulinum közössége a szabadkai Kisboldogasszony plébániatemplomban járt vendégségben, ahová Ft. Szungyi Károly plébános és tiszteletbeli esperes meghívására érkeztünk. A plébánialátogatások célja első sorban, hogy a paulinisták aktívan is bekapcsolódjanak a plébániák életébe, ünneplésébe, másodszor viszont hogy találkozzunk a fiatalokkal. Sokan nem is hallottak a Paulinumról, vagy keveset tudnak róla, így a személyes beszélgetések alkalmával megismerkedhetnek nemcsak a szeminaristákkal, hanem az intézetben folyó oktatásról, nevelésről és életről. A Kisboldogasszony plébániának sok hittanosa van, hiszen a város egyik legnagyobb általános iskolája, a Széchenyi István Általános Iskola a templom közvetlen szomszédságban van. Ennek köszönhetően sok gyerek jár templomba, akik jó ha tudnak a Paulinumról, mint egyedülálló és egyetlen katolikus intézményről városunkban és egyházmegyénkben. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor vezette és vele misézett még a Ft. Szungyi Károly plébános és Ft. Baranyi László prefektus. Rektor úr szentbeszédében az Istenhez való folytonos visszatérésről elmélkedett, amely különösen is fontos a nagyböjti időszakban, annak is a kezdetén.

A szentbeszéd után Kocsis József érettségiző tett tanúságot életéről és arról, hogy hogyan és kik által érkezett a Paulinumba, és hogyan találta meg a helyét az intézetben. Az olvasmányt Lipót Tamás, a szentleckét Balog László harmadik osztályos tanulók olvasták, a hívek könyörgését viszont Stipancevic Zoran érettségiző. Áldozás után Ölbey Irén Az apostol című versét Kis Szilárd negyedik osztályos tanuló szavalta el. A szentmise végén lehetőség volt személyes beszélgetésre, találkozóra is a fiatalokkal, akik érdeklődve kérdezgették a paulinistákat a Paulinumról mint egyházi gimnáziumról és kollégiumról.

 

 
Szanitáris ellenőrzés Drucken E-Mail
Donnerstag, den 26. Februar 2015 um 11:39 Uhr

 

Minden nyilvános intézmény, amely regisztrált, illetve bejegyzett és jóváhagyott, az a hivatalos és kijelölt szakemberek által ellenőrzésre köteles. Az intézmények bármelyik rendszerbe tartoznak, ettől nem mentesek. A Paulinum Gimnázium és Szeminárium működtetése elején hivatalosan be lett jelentve és az akkori állami hatóság jóváhagyásával folyamatosan működik. Ezért a múltban és a jelenben is ellenőrizhető a hivatalos szervektől. Időközben ellenőrzik a házat, a berendezést, a felszerelést és a tanítást is. A decemberi Hírvivőben értesítettük olvasóinkat arról, hogy két alkalommal tanfelügyelők jártak iskolánkban. Ezek mindent rendben találtak és mi ennek igen örülünk.

A második félévben folytatódtak az ellenőrzések, méghozzá most az intézet helységeit járták körül és a vizesblokkokat ellenőrizték, a konyhát és az élelem tározókat és az étkezési helységeket. Az alaksortól a második emeletig, szinte minden helységbe bementek és körülnéztek. Nem volt könnyű munkájuk, sem nekik, sem nekünk, hiszen háromezer négyzetméternyi helységet kellet körbejárni. Ez nem volt kis munka. Ennek ellenére sikerült a feladatot elvégezni és a felügyelők jegyzőkönyvét megelégedéssel átvenni és tovább adni a tartományi és a köztársasági illetékeseknek.

 

 

 

 
Nagyböjt kezdete Drucken E-Mail
Mittwoch, den 25. Februar 2015 um 09:29 Uhr

Hamvazószerdán, február 18-án vette kezdetét a negyvennapos böjt, melynek során a keresztények Jézus Krisztus föltámadásának ünnepére, a húsvétra készülnek.Ferenc pápa ezt az időszakot a megújulás és a kegyelem idejének nevezte, amikor „Szükségünk van arra, hogy újra meghalljuk a próféták kiáltását, akik felemelik hangjukat és felráznak minket”. A Nagyböjt célja nemcsak a böjtölés, a hús elhagyása, majd húsvétkor a visszavétele, hanem a bűnbánat, megtérés és visszatérés az Istenhez és ezáltal önmagunkhoz is. Bízni és hinni kell abban, hogy Isten megbocsát, és tiszta lappal újrakezdhetjük életünket. Hinnünk kell önmagunkban és abban, hogy mindannyian képesek vagyunk újrakezdésre, elhagyva a rossz szokásokat. A hagyományokat követve, a Paulinumban is szentmisével és havazással vette kezdetét a nagyböjt, amelyet intézetünk rektora, Msgr. Miocs József vezetett. Szentbeszédében bátorította a növendékeket, hogy merjenek Isten elé lépni, merjék megnyitni szívüket Isten Igéjének befogadására, hogy az alakítsa formálja életünket. A szentmise keretében mindnyájan meghamvazkodtunk, külső jelét is adva az elszántságnak, hogy mindennapi munkánkat felelősséggel és áldozatvállalással végezzük.

 

 
A Vajdasági RTV felvételezése Drucken E-Mail
Mittwoch, den 25. Februar 2015 um 09:25 Uhr

 

Az iskolák és az oktatási intézmények bemutatására általában tavasszal kerül sor. A középiskolák célja, hogy az általános iskolák nyolcadikos tanulói ismereteket szerezzenek és lehetőségeket a további tanulásra. A nyolcadikosok egy jó része, sok esetben még tavasszal sem tudja eldönteni, hogy milyen szakmát, milyen iskolát válasszon. A tanulók több felé érdeklődnek, gondolkodnak és tanácsot kérnek. Ezért az utóbbi időben a médiák mind gyakrabban foglalkoznak ezzel a témával, hogy a tanulók segítségére legyenek.

Médiák egyike a Vajdasági RTV. Ez a TV az elmúlt héten iskolánkban járt és felvételezett. A TV stábja, amelyet Horváth Diana és Kurcinák Árpád riporterek, valamint Minadinovic Dragan operatőr egy bemutatásra méltó beszámolót készítettek a Paulinum Gimnáziumról, amely még e hónap végén és március elején közvetítésre kerül.

A tévések a harmadik osztályban fizika órát vettek fel, a második osztályban viszont horvát órán voltak. Utána elbeszélgettek az igazgatónkkal és a nevelőnkkel, valamint életképeket készítettek az iskolai és az intézeti életből. Szeles Kolos (I.o.), Tápai Leó (II.o), Lipót Tamás (III.o) és Kiss Szilárd (IV. o) tanulók a beilleszkedésükről, a tanulásról és az iskola irányzatáról számoltak be külön-külön.

 

 
Szűz Mária Szíve ájtatosság Drucken E-Mail
Montag, den 16. Februar 2015 um 11:33 Uhr

Szabadkán már röbb mint 160 éves hagyománya van a Szűz Mária Szíve ájtatosságnak, amelyet február 2. és 11. között tartanak meg. Az ájtatosság rózsafűzérrel kezdődik amelyet szentmsie követ ünnepi szentbeszéddel, a szentmise után pedig litánia és felajánlás. Az ájtatosságon alaklomadtán a szeminaristák is részt vettek, így a záróünnepségen is, amelyet Msgr. Pénzes János megyéspüspök vezetett a jelenlevő papsággal. Az idei év szentbeszédeinek mottója Avilai Szent Teréznek, a székesegyház és Szabadka város védőszentjének egy-egy gondolata volt. Erre alkalmat adott Szent Teréz születésének 500. évfordulója, amelyet az idén ünnepel egyházunk. A több mint másfél évszázados múlttal rendelkező ájtatosság idővel egybekapcsolódott a Lourdes-i kilenceddel, megemlékezve a Boldogságos Szűz Lourdesben történt megjelenéséről. Négy évvel a Boldogságos Szűz Szeplőtelen Fogantatása dogmájának kihirdetése után (1854), Lourdes mellett, a Gave folyó partján fekvő barlangban, 1858 február 11-én megjelent a Boldogságos Szűz Soubirous Bernadettnek. Ismételt megjelenése után elmondta magáról: "Én vagyok a Szeplőtelen Fogantatás". Kívánsága szerint csodálatosan szép templom épült a jelenések helyén, és a csodálatos gyógyulások szakadatlan láncolata jelzi, hogy a Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanya közbenjárásával szívesen segít a szenvedő embereken. Lourdes a betegek számára sokat jelentő zarándokhely, ahol sokan meggyógyultak, de még többen megerősödtek a betegségük hordozásában. A lourdes-i jelenések és üzenetek lényege röviden így foglalható össze: A Szent Szűz azt kérte, hogy emeljenek kápolnát a jelenés helyén, és vezessenek oda zarándoklatokat. A Szűzanya háromszor szólított fel bűnbánatra, és biztatott a bűnösök megtéréséért végzett imára, amelyre ma is nagy szükségünk van, főleg egy olyan korban, ahol az Istentől való eltávolodás egyre nagyobb méreteket ölt.

 

 
Farsanghétvége Drucken E-Mail
Montag, den 16. Februar 2015 um 11:25 Uhr

 

Farsang az egyházi esztendő vízkereszttől hamvazószerdáig, vagyis a nyagyböjt kezdetéig terjedő időszaka. A farsangi idő a karácsonyi ünnepkör után a szokásokban a leggazdagabb időszakok közé tartozik. Már a középkorban a zajos mulatságok, lakodalomak ideje volt, amely mára kibővült különböző bálakkal és mulatságokkal. Az időszak utolsó vasárnapját farsangvasárnapnak, más néven a húshagyóvasárnapnak is nevezik, amely már utal a közelgő szent negyven nap, vagyis a Nagyböjt kezdetére. A farsangi műsorokat a Paulinumban is mindig megtartották, különböző rendezvények, mint például egy alkalmas és színvonalas színdarab előadásának keretében, de az utóbbi időben a diákok hazautaznak, hogy családi és ismerős körökben tölthessék el ezt a napot. Így volt lehetőség az idén is egy hosszú hétvége beiktatására Farsangvasárnapot megelőzően. A diákok sok és tartalmas élménnyel érkeztek vissza az intézetbe, hogy ezután kezdetét vegye a nagyböjti és egyben lelki készület is Húsvét ünnepére.

 

 
Lévai tanárnő előadása Drucken E-Mail
Montag, den 16. Februar 2015 um 11:08 Uhr

 

A Paulinum Gimnázium könyvtárának állománya több mint tízezer kötetből áll. Ezek tankönyvek, szótárak, szépirodalmi könyvek és különböző folyóiratok és újságok. A folyóiratok az újságok legnagyobb részét az iskola ajándékba, illetve gratis kapja. A könyvek és a folyóiratok első sorban iskolánk tanítási nyelvein vannak, magyar és horvát nyelven, valamint latin és német nyelven. Ezeken kívül vannak még kiadványok más nyelveken is, hiszen a könyvtár nemcsak a diákok rendelkezésére áll, hanem a tanárok is használják.

Egyik jelentős németországi folyóirat a Stimmen der Zeit (Az idő jelei), amely egyházi és világi eseményekről számol be, illetve tudományos cikkeket közöl. Ezt a folyóiratot rektor urunk kapja, de iskolánk könyvtárának ajándékozza. E folyóirat szerkesztősége időről-időre megajándékozza olvasóit, nemcsak könyvekkel, hanem tanulmányi utakkal is. Az elmúlt év őszén rektorunk egy tíznapos ajándék utat kapott – keresztesek és apostolok útja címén. Ezt a tanulmányutat német nyelvet tanító tanárnőnk, Lévai Márta használta ki és ő volt iskolánk képviselője. E jeles és értékes útról beszámolót tartott nekünk, illetve előadást. Az előadás a Paulinum nagytermében volt a tanulók és a tanárok részére egyaránt. Az utazás főbb állomásai a következők voltak: a csoport Németországból, München városából érkezett Ciprus szigetére, az Ercan repülőtérre. A következő napokban megtekintették Ciprus legjelentősebb nevezetességeit: Kerínia városát; a Szent Hilarion kolostort; a bellapaisi gótikus kolostor romjait; Famagusta vagy Amohostos városát; Szalamiszt, az ókori birodalmi várost; Nicosiát, Ciprus fővárosát. A ötödik napon a csoport áthajózott Dél-Törökországba, ahol szintén nagyon jelentős történelmi helyszíneket kerestek fel és tekintettek meg: Afrodizias és Denizli ókori városokat; a Pamukkale-t (mely szó szerinti fordításban „gyapotvárat” jelent) a világ egyik ritka csodáját és az UNESCO világörökség részét; Antalya városát, amely a Földközi-tenger gyöngye, és a török riviéra fővárosa. Az itt felsorolt helyszínek csak a legfontosabbak voltak, de e mellett számos látnivaló várta a turistákat. E gazdag és tartalmas utazás – amint a tanárnő is említette- mintegy visszapergette az idő kerekét és az ember elé idézte az ókori görög kultúrát, amelynek maradványai, romjai még ma is lenyűgözőek és hatással van az emberre.

 

 
Szentségimádási nap Drucken E-Mail
Montag, den 16. Februar 2015 um 10:56 Uhr

 

Egyházmegyénk régi gyakorlata, hogy a naptári év minden napján (kivévé néhány napot) az egyházmáegye valamelyik templomában, kápolnájában vagy miséző helyén egésznapos szentségimádást tartanak. Ennek jelentősége abban áll, hogy kifejezzük az Úr iránti tiszteletünket, hűségünket és elkötelezettségünket, és szemléljük azt a nagy titkot, a valóságos jelenlétet, amelyet értelmünk a maga egészében fel sem tud fogni, hanem csak a hit által. A Paulinumban az éves szentéségimádási nap január 31-én, szombaton volt. Napközben különböző ájtatosságokat végeztünk a kitett Szentség előtt, de e mellett lehetőség volt csendes imádásra is. Délután folyamán növendékeink egy csoportja imaórát tartott, amelyen különböző énekek, imádságok és elmélkedések kerültek felolvasára. A szentségbetétel előtt, a jelenlevő hívekkel elimádkoztuk a rózsafűzért, majd ezt követte a szentmise, amelyet rektorunk vezetett.

 

 
Éves lelkinapunk Drucken E-Mail
Montag, den 16. Februar 2015 um 10:49 Uhr

A Paulinum Gimnázium és Szemináriumban minden évben külön napot szentelünk a lelki megújhodásra, amikor az előadások és a személyes, valamint a közös imádságok alkalmával igyekszünk elmélyíteni mindazt, amit ezeken az előadásokon hallottunk, vagyis azokat a pillanatokat, ahol Isten Leke megérintett bennünket. A rohanó hétköznapokban mindnyájunknak szüksége van egyfajta „lelki felüdülésre”, hogy erőt merítsünk az élet különböző akadályainak leküzdésére, ezt szolgálják a lelkinapok. Idén január 31-én volt a lelkinapunk, amelyen Ft. Tojzán László és Ft. Muharem Dragan tartottak előadásokat. Az elmélkedések témája a szentgyónás és a szentáldozás lényege és fontossága volt. A szentgyónásban nemcsak megtisztulunk bűneinktól, hanem egyben megnyitjuk lelkünket Isten kegyelmének befogadására, döntünk egy új élet mellett és egyben elkötelezzük magunkat, hogy mindig Isten jelenlétében akarunk élni. Az Eucharisztia viszont táplálja lelkünket, megerősíti mindazt, amit Isten tesz értünk és bennünk, mert hiszen e szentségben magát az Urat vesszük magunkhoz, aki lelki táplálékunk és úti eledelünk

 
A Tartományi Képviselőház elnökének és Szabadka polgármesterének ajándéka Drucken E-Mail
Dienstag, den 10. Februar 2015 um 08:33 Uhr

 

A Hírvivő múlt heti számában beszámoltunk a Paulinum búcsújáról és iskolanapjáról, amelyen szép számban részt vettek nemcsak a hívek és a meghívott vendégek, hanem a közéleti személyiségek is. Ezek közül szeretnék kiemelni Pásztor István urat, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét és egyben a Tartományi Képviselőház elnökét valamint Maglai Jenő urat, Szabadka Város polgármesterét.

Pásztor István elnök úr minden évben ellátogat a Paulinumba kifejezve tiszteletét és elismerését az intézmény és az ott folyó oktatási munka iránt, de ugyanakkor mindazok képviseletében is érkezik, akiknek fontos a Paulinum, mint egyedüli oktatási intézmény tartományunkban és országunkban. Az idei látogatását, az elmúlt évekhez eltérően, nem a karácsonyi ünnepeket megelőzően tette, hanem a búcsú és iskolanap alkalmából, amely szintén jelentős esemény az iskola és a kollégium életében. Pásztor urat Msgr. Miocs József rektor és igazgató először is hivatalába fogadta, majd beszámolt az iskola működésének helyzetéről, a jelenlegi nehézségekről, valamint megköszönte neki az intézmény mellett való elköteleződését, amelyet évről-évre tanúsít. Megköszönte továbbá azt, hogy az elnök úr idén is megajándékozta a Paulinumot és növendékeit. Ez az ajándék és egyben adomány többnyire élelmiszerekből és tisztálkodási szerekből áll, amelyekre egész év folyamán nagy szükségünk van. Köszönetünk nemcsak az intézmény nevében szólt, hanem az egyházmegye, a plébániák, a papság és szülők nevében is, hiszen a Paulinum csak általuk és segítségükkel tud fennállni és fennmaradni. Pásztor úr ajándéka sokat jelent számunkra, főleg most, amikor a kölömböző megszorítások időszakát éljük. E mellett fontos az is, hogy a katolikus oktatás és nevelés ne csak az egyház keretein belül létezzen, hanem lehetőleg minél többen szerezzenek róla tudomást tartományi és országos szinten is.

 

Szintén a Paulinum napja alkalmából, Szabadka Város polgármestere, Maglai Jenő úr is ajándékkal érkezett az iskolanapra és búcsúra. Egy vásárlási utalvánnyal lepett meg bennünket, amelyet iskolánk igazgatója, Msgr. Miocs József vett át. Az igazgató úr a polgármester úrral folytatott beszélgetésen és megbeszélésen megköszönte az ajándékot és a támogatást, valamint hogy elfogadta a búcsúra és az iskolanapra szóló meghívást. A polgármester úr jelenléte és támogatása szintén egy elköteleződésről tesz tanúságot. Szabadka Város Önkormányzata a múltban is, főleg a rendszerváltozás után, nem hagyta figyelmen kívül és támogatta a Paulinumot, annak ellenére, hogy ez nem volt mindig zökkenőmentes. A polgármester úr újból megerősítette korábbi kijelentését, miszerint a jövőben is támogatni és képviselni fogja a Paulinumot és a katolikus oktatást és nevelést városunkban valamint országunkban.

 

 
<< Start < Zurück 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 Weiter > Ende >>

Seite 62 von 86