Hirek

Datum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
Félévi tantestületi gyűlés Drucken E-Mail
Dienstag, den 10. Februar 2015 um 08:26 Uhr

 

Január 30-án, pénteken a Paulinum Gimnázium tanári kara megtartotta a szokásos félévi tantestületi gyűlését. A Paulinum Gimnázium iskolai programja a klasszikus tanmenethez alkalmazkodik, amely többek között abban is eltér a szokásos iskolai programtól, hogy az iskolaév beosztása másként alakul, mint a többi iskolában. Ennek értelmében a félév vége nem a karácsonyi ünnepek előtt, hanem január hónap végén van. A gyűlést a gimnázium igazgatója, Msgr. Miocs József vezette. A napirendi pontok között szerepelt a tanulók félévei teljesítményének értékelése, továbbá a diákokat és a programokat illető észrevételek, majd pedig a jövőbeli tervek és kilátások. A tanári kar tagjai egyetértettek abban, hogy a második félévben is folytatni kell az év elején kitűzött célokat, vagyis hogy a tanulók minél nagyobb tudásra tegyenek szert. Ennek többféle módja van, így például a szigorítások valamint a követelményi szint emelése, de a cél érdekében meg kell tenni bizonyos lépéseket. Természetesen nemcsak ezektől függ a teljesítmény milyensége, hanem a motivációtól is, amely jelentősen meghatározza a tanuláshoz való hozzáállást. Minden nehézség ellenére, amely egy iskolában felmerülhet, tanáraink elismerően szóltak az iskolába folyó munkáról és eredményekről, és külön megdicsérték azokat a tanulókat, akik kimagasló eredményükkel bátorítják és segítik a közösség minden tagját a további jobb eredmények elérése érdekében.

 

 
Kápolnabúcsú és iskolanap a paulinumban Drucken E-Mail
Donnerstag, den 05. Februar 2015 um 11:10 Uhr

 

Január 25-én ünnepli Egyházunk Szent Pál apostol, a Népek Apostolának megtérésének főünnepét. A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium életében az ünnep központi szerepet tölt be, hiszen az intézménynek Szent Pál apostol a védőszentje és névadója. Ezen a napon ünnepeljük egyben a szeminárium kápolnájának búcsúját, valamint az iskola, vagyis a gimnázium iskolanapját. Az idei év ünnepi szentmiséjét a Msgr. Pénzes János szabadkai megyéspüspök, továbbá Msgr. Miocs József rektor, Msgr. Marko Forgic lelkész és Ft. Vogrinc Josef tiszteletbeli főesperes mutatták be.

A szentmise elején a főpásztor köszöntötte a szeminaristákat, a vendégeket valamint a híveket, akik szép számban vettek részt a szentmisén. A szentmise Szent Pál apostol új képének megáldásával kezdődött, amely Ft. Drobina Gábor zombori káplán, papfestő alkotása.

Az ünnepi szentbeszédet magyar nyelven Msgr. Miocs József rektor és igazgató, horvát nyelven viszont Msgr. Marko Forgić lelkész tartotta. A rektor úr beszédében elmondta, hogy Saul a damaszkuszi úton a feltámadott, élő Krisztussal találkozott, és ez új irányt adott életének. Addig is az Isten akaratát kereste, de tévúton, az erőszak és gyűlölet útján. Megtérése abban állt, hogy belátta, az Istenhez vezető út Jézus Krisztus. Benne rátalált élete hivatására: „Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek!” Így lett a keresztények üldözőjéből a nemzetek apostola, Saulból pedig Szent Pál. Nemcsak példájával tanított, hanem kifejezett igehirdetésével is, így mindnyájunknak példát ad a folytonos megtérésre, a szeretetből táplálkozó példamutató életvezetésre és a bátor, nyílt igehirdetésre.

A szentmisén az oltárszolgálatban és az olvasásban növendékeink, Stojanov Filip, Magó Ákos, Kocsis József, Stipančević Zoran és Kiss Szilárd segédkeztek.

A szentáldozást követően alkalmi műsorra került sor, melyen szavalatok, versek és egy zeneszám hangozatt el, valamint egy egyházi elismerés átadására is sor került. Ölbey Irén Az Apostol című versét Kiss Szilárd érettségiző, Izidor Poljak Ja glasnik bit ću Božji versét viszont Rudinski Bogdan érettségiző szavalta el. J. S. Bach Bist du bei mir szerzeményét fuvolára és orgonára Oros Mihály harmadik osztályos tanuló valamint Baranyi László adták elő.

Ezt követően a püspök úr valamint a rektor atya egy magas rangú kitüntetést adtak át Kern Imre államtitkár úrnak, iskolánk és az egész egyházmegye nagy jótevőjének. Kern úr hosszú éveken keresztül részt vett Szabadka város vezetésében, különösen a legnehezebb időkben, vagyis a 90-es években, valamint az követő időszakban. A bombázások alatt az ő szervezésének köszönhetően a városi szolgálatok rendszeresen működtek. Az iskolák, és ezek között a Paulinum is, egyetlen napra sem maradtak fűtés nélkül. Az ő közvetítésével sikerült megvalósítani, hogy a Szabadkai Önkormányzat a történelmi egyházak támogatását. Ebben az időben, mivel a Paulinum nem részesült semmilyen állami támogatásban, az általa vezetett önkormányzat biztosította a Paulinum működőképességét. Mint a Tartományi Nagyberuházási Alap igazgatóhelyettese felkarolta a Paulinum hőszigetelési munkálatait és nyílászáróinak cseréjét, e mellett minden időben ott állt a Paulinum mellett. Kern Imre, eltekintve az ő felelős tisztségeitől, mindig gyakoroló hívő volt. Idejét igyekezett úgy beosztani, hogy a vasárnapi szentmisét ne mulassza el. A rendszerváltástól bármilyen felelősségteljes tisztséget töltött be, az egyházakat és felekezeteket egyenlő arányban segítette és támogatta. Ezért részesül Vatikán egyik legmagasabb kitüntetésében, a Pro Ecclesia et Pontificae elismerésben. E kitüntetést XIII. Leó pápa 1888-ban, aranymiséje alkalmából alapította. Elnevezésének megfelelően az egyház, illetve a pápa iránt érdemeket szerzett, egyházi és világi személyiségek elismerését szolgálja.

A szentmise végén a rektor úr megköszönte a meghívott vendégeknek a részvételt és a jelenlétet, hogy eljöttek velünk együtt ünnepelni. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Dr. Takács László Magyarország Főkonzulátusának vezető konzulja, Pásztor István a Tartományi Képviselőház elnöke, Kern Sólya Mária polgármesteri tanácsos asszony, Maglai Jenő Szabadka polgármestere, Blaško Stantić oktatási tanácsos, továbbá a városi képviselők, a volt paulinisták, iskolaigazgatókat, a különböző intézetek és intézmények képviselői, Paulinum jótevői, és nem utolsó sorban a Paulinum tanárai, tanulói és a kedves szülők. Az ünnepi szentmise állófogadással zárult a szeminárium ebédlőjében. A Pauliunim vezetősége és a növendékek hálával köszönik meg mindazok segítségét, akik bármilyen módon segítették a búcsú, illetve az iskolanap megszervezését.

 

 
Véget értek az ünnepek és a téli szünet Drucken E-Mail
Donnerstag, den 29. Januar 2015 um 09:00 Uhr

 

A megszokott mindennapi munkánk után alig vártuk az ünnepeket és a téli, illetve félévi szünidőt. December 22-én délelőtt még az iskolapadban ültünk, de aznap délután már mindenki elhagyta az iskolát és az intézetet. A hazamenetel örömet jelentett, hiszen mindenek előtt a karácsonyi ünnepekre mentünk otthonainkba, de egyben a félévi szünidőre is. Három hetet töltöttünk otthon szeretteink körében. Amikor hazaérkeztünk, úgy tűnt, lesz időnk mindarra, amit elterveztünk. Valójában sok mindenre jutott időnk, de sajnos az idő gyorsan elrepült és terveinkből nem minden valósult meg. Január 15-e hamar elérkezett és vissza kellett jönni az iskolába és a szemináriumba. Amikor visszajöttünk az intézetbe, két-három napon át élménybeszámolókat tartottunk egymásnak. Jól esett újra látni és találkozni osztálytársainkkal és iskolatársainkkal. Amikor újra megkezdődött a tanítás egy kicsit szorult a szívünk, hiszen előttünk áll még a félév. A jegyek lezárásáig még felelnünk kell, dolgozatokat és ellenőrzőket írnunk. Igaz, hogy a munkához vissza kell térnünk, de a feladatoktól mégsem félünk, mert ezekre számítottunk és felkészültünk.

 

 
A Paulinum karácsonyi ajándéka a rászorulóknak Drucken E-Mail
Donnerstag, den 29. Januar 2015 um 08:58 Uhr

 

A karácsonyi ünnepek előtt több jótékonysági szervezet felhívta és kérte az intézményeket és a lakosságot, hogy az ünnepeket tekintve támogassák a rászorulókat. Egyházi és világi karitatív intézmények gyűjtési akciókat szerveztek, hogy első sorban a gyerekeknek tudjanak örömet szerezni, de úgyszintén az egyedülállóknak és más szegény sorsú embereknek is. A gyűjtési akció különböző kijelölt helységekben és templomokban, illetve plébániákon történt. Minden szervezet hálával és köszönettel fogadta az adományokat, melyeket a jó szándékú emberek hoztak és adtak át.

A felhívásoknak eleget téve és a Karácsonyra tekintve, amely az ajándékozás és a szeretet ünnepe, a paulinisták is lehetőségeik szerint hozzájárultak ahhoz, hogy örömet szerezzenek a gyerekeknek és náluk is szegényebbeknek. Egyesek édességet, vagy valamilyen iskolafelszerelést ajándékoztak, az intézmény viszont tisztálkodási szereket, illetve tartós élelmet (konzervált élelmiszert) ajándékoztak a rászorulóknak. Az összegyűjtött humanitárius támogatást a templomok gyűjtési szeretetszolgálatának, illetve a Vörös Kereszt központjába juttatta el a Paulinum Szeminárium és Gimnázium vezetősége.

Örömmel láttuk és olvastuk a médiákból, hogy mit jelent a jó szándék és a felebaráti szeretet. A legnagyobb öröm az, ha valaki megtudja osztani azt, amije van, hiszen a közmondás szerint, „nagyobb öröm adni, mint kapni.”

 

 
Szent Pál napja a Paulinumban Drucken E-Mail
Samstag, den 17. Januar 2015 um 10:15 Uhr

 

Mint minden esztendőben, az idén is Szent Pál megtérésének napján, azaz január 25-én tartjuk a Paulinum szeminárium kápolnájának búcsúját és egyben a gimnázium napját. Délelőtt 10 órai kezdettel a szeminárium kápolnájában (Szent Teréz tér 2) kétnyelvű, ünnepi szentmise lesz. A szentmise elején Szent Pál apostol új képének megáldására is sor kerül. A Szentmisét szokás szerint a paulinisták éneklése és szavalata teszi majd szebbé és ünnepélyesebbé.

Minden kedves szülőt, jótevőt, hívőt, rovatunk olvasóit szeretettel hívunk és várunk január 25-én a Paulinumba.

 

 
Karácsonyi-újévi fogadások Drucken E-Mail
Samstag, den 17. Januar 2015 um 10:13 Uhr

 

A polgári év végén minden intézmény számadást, illetve visszatekint az elmúlt év eseményeire, tevékenységeire. Ez történik egyházi és világi szinten. Mivel Szabadka városának egyik jelentős intézménye a Paulinum Gimnázium és Szeminárium, így iskolánk úgyszólván minden városi rendezvényre meghívást kap. A meghívásoknak a Paulinum nagyon örül, hiszen az elmúlt rendszerekben sehol sem volt nyilvántartva, és iskolánkat, szemináriumunkat nem is lehetett képviselni. A rendszerváltás után, iskolánk visszakapta az őt megillető helyét és ezrét városi, közigazgatási és diplomáciai meghívást kap a fogadásokra. Iskolánk igazgatója igyekszik valamennyi meghívásnak eleget tenni, amennyiben viszont ő nem tudja képviselni intézményünket, akkor valamelyik nevelő, vagy tanár tesz eleget egy ilyen meghívásnak a fogadáson, rendezvényen, vagy koncerten.

 

 
Lelki előkészület Karácsonyra Drucken E-Mail
Samstag, den 17. Januar 2015 um 10:08 Uhr

 

Egyházunk legnagyobb ünnepe a Húsvét, hiszen Szt. Pál apostol szerint, ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi hitünk. Húsvét után a liturgikus év legkedvesebb ünnepe a Karácsony. Ez az ünnep a béke, a szeretet és család ünnepe. Mind ennek a központja a Gyermek Jézus, Akit az Atyaisten azért küldött közénk, hogy minden jóakaratú embert megmentsen és megváltson. A próféták őt előre hirdették és várták. Ezért a Karácsony előtti időszak az előkészület és a várakozás időszaka, melyet adventnek nevezünk.

A Paulinum Szeminárium és Gimnázium fennállása óta, évről-évre adventi estéket szervez, hogy a szeminaristák minél jobban felkészüljenek az Istengyermek ünnepére. Az adventi estéket a Paulinumban mindig egy másik atya tartja. Az esték tulajdonképpen igeszolgálatból állnak. Éneklésből, olvasmányból, imából és elmélkedésből. A liturgia fénypontja az égő gyertya, melyet az alleluja éneklése előtt az elhomályosult kápolnában behozza egy prófétának öltözött szeminarista. Ennek jelentősége, hogy a sötétségben megjelenik a világosság. A világosság a Krisztus, az örök fény, aki beragyogja az egész világot.

Az adventi estéket Ft. Tojzán László, Ft. Vogric Josef és Ft. Paskó Csaba tartották. Az utolsó estét, szokás szerint maga a főpásztor, Msgr. Pénzes János püspök úr tartotta. A püspök beszédében méltatta e szép szokást, melyet a Paulinum hagyományosan megtart, továbbá magyarázta az előkészületi időszak értelmét és a végén jókívánságát fejezte ki az ünnepekre. Az adventi estéket minden alkalommal hangulatosabbá tette a Schola Cantorum Pauliunum Énekkar és a kis hangszeres együttes.

 

 
Lányi Ernő Művelődési Egyesület kiállításán Drucken E-Mail
Samstag, den 17. Januar 2015 um 10:06 Uhr

 

A szabadkai Lányi Ernő Művelődési Egyesület első sorban néphagyományokat ápol. Az egyesületnek van népdalköre, verselő-szavaló és kézimunka csoportja, valamint színművészeti és egyházhagyomány ápoló köre. Minden csoport különálló és időközben rendezvényeket szervez. A rendezvények fellépésekből, hangversenyekből és kiállításokból állnak.

A karácsonyi időben egy nagyon értékes kiállítás volt megtekinthető az egyesület székházában. Karácsonyi kiállítás címén oltárterítők, karácsonyi díszek, ruhák és más tájjelegű tárgyak voltak kiállítva. A kiállított tárgyakból kitűntek a Gránátalma Hímző Szakkör oltárterítői, a gömöri (Felvidék) és az ún. úri terítő arany hímzéssel. Ezen kívül egy 450 éves fali kereszt, amely mint magántulajdonban lévő tárgy került bemutatásra a kiállításon. Továbbá, a krepp papírból készült angyalkák és csutkából, illetve vattából készített báránykák.

A kiállítás csodálatos volt és érdemes volt látni mindazt, amit szorgalmas kezek alkottak.

 

 

 
Rajzpályázati különdíj Drucken E-Mail
Montag, den 29. Dezember 2014 um 12:24 Uhr

 

A tavankuti plébánia ősz folyamán egy rajzpályázatot hirdetett meg általános és közép iskolások részére. A pályázati felhívásra jelentkezett egy paulinista is, Tápai Leon, második osztályos tanuló is. A rajzok elbírálása a közelmúltban történt, amelynek eredményeként Leon különdíjban részesült. A Paulinum Gimnázium és Szemináriumban az iskolai kötelezettségek mellett fakultatív foglalkozásokra is van lehetőség, kinek-kinek tehetsége és rátermettsége szerint. Leon már a Paulinumban való érkezésekor szépen rajzolt és tehetségét azóta is igyekszik kamatoztatni, amelynek bizonyítéka az a különdíj is, amelyet kapott. Meghirdetett pályázat címe az „Én Vajdaságom” volt. A pályázatot meghirdetők elsődleges célja volt a fiatal tehetségek felkutatása és motiválása, továbbá, hogy olyan rajzok és festmények készüljenek, amelyek hely és táj jellegűek, ezzel is ápolva a vajdasági kultúrát és művészeteket. Szívből kívánjuk, hogy ennek a kezdeményezésnek folytatása és hagyománya is lesz.

 

 
Orgonaszentelésen és hangversenyen Drucken E-Mail
Montag, den 29. Dezember 2014 um 12:19 Uhr

 

Nem mindennapi eseményen vettünk részt az elmúlt vasárnap. Egy orgonaszentelés, az rendkívüli eset, de még az elhangzott hangversenyre is ezt lehet mondani. A kelebiai templomban felállított orgona Kerényről lett áthozva. Az orgonát Franz Lindauer építette 1938-ban. A kerényi hívő közösség nem sokáig élvezte az új orgonát, hiszen hamarosan kitört a II. Világháború, a lakosságot száműzték, az orgona viszont hatvan évre elnémult. Mivel a templom használhatatlanná vált és veszélyessé az összeomlástól, így az orgonát meg kellett menteni. Így talált az orgona újabb otthonra, Kelebián. Mivel rektor urunk, mint egykori egyházmegyei zenei igazgató, szorgalamazta az orgona megmentését és átvitelét, ezért őt kérte fel Ft. Paskó Csaba kelebiai plébános az orgona felszentelésére.

Az orgona ünnepi liturgia keretében lett felszentelve és megszólaltatva. A hívek, a vendégek, a zenekedvelők mellett németországi kerényiek is jelen voltak ezen az eseményen. A kollaudációs hangversenyen felléptek a Szabadkai Zeneiskola jelenlegi egyházzenész növendékei, a szegedi fúvós kvintett, Kuktin Adrienn orgonista közreműködésével. Paskó Csaba atya az ünnepség végén örömének adott hangot és megköszönte mindenkinek a hozzájárulását az orgona átvitele és felállítása érdekében, valamint a zenészeknek az élményes hangversenyért.

 

 
<< Start < Zurück 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 Weiter > Ende >>

Seite 63 von 86