Hirek

Datum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
Egyházzenei napok Szabadkán Drucken E-Mail
Mittwoch, den 28. Mai 2014 um 11:38 Uhr

 

A Zágrábi Egyetem Egyházzenei Főiskolája minden tavasszal zenei napokat szervez. A főiskola 50 éves fennállása alkalmából az alapítóra Ft. Albe Vidakovićra tekintettel ebben az évben a zenei napokat Szabadkán tartotta. Vidakovic Szabadkán született, de éle és munkássága Zágrábhoz fűződik és ott is szólította el az élet Ura magához szintén 50 évvel ezelőtt.

Mint lelkész és zenetanár széleskörű zenei tevékenységet folytatott és a 20. század egyik legjelentősebb horvát egyházzenésze volt. A zágrábi székesegyház karnagya, zeneszerző, zenekutató és egyetemi zenetanár. Miután a kommunista rendszer kirekesztette a zágrábi egyetem keretéből az egyházzenei tanszéket, ő ezt 1963-ban újra megnyitotta a Teológiai Fakultás keretében. Ez az intézmény folyamatosan működik és az 50 év alatt nagy szerepet játszott és meghatározó volt a horvát egyházzenei élet fellendülésén. Az egyházzenei napok május 16-tól 18-ig tartottak, melyek keretében szakelőadások voltak, munkacsoportok tevékenységei és különböző koncertek. Az előadásokat a nagy egyházzenész egykori tanítványai, valamint az egyházzenei főiskola jelenlegi professzorai és művészei tartották. A Paulinum rektora, Msgr. Miocs József, mint egykori tanítvány, szintén tartott egy tudományos előadást Vidakovic életművéről és az egyházzenészi tevékenységéről. Az egyházzenei napok közös hangversennyel és a vasárnapi szentmisével zárultak, melyen az egyesített kórusok tették ünnepélyessé a záró szentmisét. Az ünnepségsorozatba a Paulinum Szeminárium és Gimnázium tanulói is bekapcsolódtak és részt vettek az előadásokon, koncerteken valamint a záró szentmisén. E mellett intézményünk is helyet adott a résztvevők számára, hiszen a fogadásokra és a kötetlen beszélgetésre, társalgásokra a Paulinum ebédlőjében és termeiben került sor.

 

 
Adomány az árvízkárosultak részére Drucken E-Mail
Mittwoch, den 28. Mai 2014 um 11:36 Uhr

 

Nemcsak országunkat, hanem egész Európát megdöbbentette a közelmúltban történt árvízi katasztrófa, amely a balkáni térségeket érintette, közöttük Szerbiát is. Több tízezer embert kellett kitelepíteni, és a földcsuszamlások több száz család házát sodorták el. A hegyvidéki területeken szinte egész falvakat temetett be a sár. Mindjárt a katasztrófa elején számos segélyszervezet gyűjtési akciókat szervezett az árvízkárosultak megsegítésére, mert a víz szinte mindent elmosott. A szükségállapotot látva a Paulinum Gimnázium és Szeminárium vezetősége felvette a kapcsolatot a szabadkai Vörös Kereszt jótékonysági és humanitárius szervezettel és a szervezet központjába elszállítottuk a rászorulók megsegítésére szánt adományokat. Az adományok zömét élelmiszer, tisztálkodási és fertőtlenítőszerek valamint ágyneműk tették ki, amelyekre most nagy szükség van az árvíz sújtotta térségben.

 
Ballagási ünnepség Drucken E-Mail
Mittwoch, den 28. Mai 2014 um 11:30 Uhr

 

Május 19-én, hétfőn érettségizőink középiskolás éveik egyik fontos állomáshoz értek, vagyis a ballagáshoz. Számukra befejeződött a középiskolai oktatás és már csak az érettségi vizsga van hátra, amely mintegy végleg lezárja a gimnáziumi éveket. A ballagási ünnepséget Msgr. Miocs József igazgató és rektor nyitotta meg köszöntő és üdvözlő beszédével, kiemelve ennek a fontos eseménynek jelentőségét, nemcsak az iskola, hanem az érettségizők életében is. Iskolánk diákjai nevében Kiss Szilárd és Rudinski Bogdan harmadik osztályos tanulók mondtak rövid beszédet, majd ezt követte Csorba Ottó osztályfőnök beszéde. Az érettségizők nevében Bata Szabolcs és Pelhe Silvester szóltak néhány szót a jelenlevőkhöz, megköszönve az intézmény vezetőségének, tanári karának és az iskolatársaknak mindazt, amivel az elmúlt években segítették őket középiskolás és egyben gimnáziumi éveik folyamán. Az ünnepségen e mellett énekszámok is elhangzottak, mint például a Gimnázium és Szeminárium himnusza és a ballagók éneke, a Gaudeamus igitur. A rövid ünnepség után a tanári kar tagjai megtartották a tantestületi gyűlést, melyen kiértékelték az érettségizők elérd eredményeit és megbeszélték a szóbeli és az írásbeli vizsgák időpontjának részleteit és menetét. Érettségizőink az iskolaév hátralevő időszakában intenzíven készülnek az írásbeli és szóbeli vizsgára, hogy minél jobb eredménnyel fejezzék be gimnáziumi tanulmányaikat és minél nagyobb eséllyel indulhassanak a kiválasztott egyetemre.

 
Jó Pásztor Világnapja Drucken E-Mail
Freitag, den 23. Mai 2014 um 07:07 Uhr

 

Húsvét 4. Vasárnapján hagyományosan a papi és szerzetesi hivatások világnapját ünnepeljük, és ezen a napon az egész Egyház azért imádkozik, hogy az Úr hívását minél több fiatal ismerje fel és mondjon igent erre a hívó szóra. Ez a nap elsősorban a papi és szerzetesi hivatásokról szól, de az alap a minden embernek a közös, de ugyanakkor személyre szóló meghívása. Minden embernek van hivatása és Jézus mindenkit a személyes követésére hív. Arra, hogy vele valósítsuk meg életünket, hiszen csak ő tudja remény iránti szomjunkat oltani. Jézus ma is ismétli: „gyere és kövess engem!”. Ez a világnap ünneplésének valódi értelme.

A Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szemináriumban a Hivatások Világnapja, az iskolanap és a kápolnabúcsú mellett, a második legfontosabb nap az iskolaév folyamán, melyre a közösség minden tagja nagy lelkesedéssel készül. Jó Pásztor Vasárnapján, május 11-én a szabadkai székesegyház-bazilikában az esti szentmisét megelőzően egy alkalmi műsor és egyben zenés áhítat megrendezésére került sor, amelyen ének- és zeneszámok, valamint szavalatok és imádságok hangzottak el. A Szeminárium és Gimnázium kórusának, a Schola Cantorum Paulinum előadásában felcsendült a Surrexit Dominus vere kánon, L. v. Beethoven: Zvijezde plamte, és J. Krüger: Mind adjon hálát szerzeményei. A szentmisén viszont N. Rimsky Korsakov-Pater noster szerzeményét énekelték. A kórust Msgr. Miocs József készítette fel vezette. Két szavalatot is halhattunk. Sík Sándor – Az acélember című versét Horváth Ákos érettségiző, Izidor Poljak – Ja glasnik ću biti Božji (én az Isten hírnöke leszek) versét viszont Vojnić Mijatov Tomislav érettségiző szavalta. A komolyzenei darabok között a műsoron és a szentmisén két hegedű és orgonadarab is felcsendült. A műsoron A. Corelli – C-dúr Prelúdiuma, a szentmisén G. Fr. Händel F-dúr hegedű szonátája hangzott el Paul Oszkár érettségiző és Baranyi László előadásában. Intézetünk kis együttese, mind az elmélkedésre mind pedig a szentmisére, néhány alkalmi lelki dallal készült. A következő énekeket és dalokat adták elő: On dolazi da spasi vas (Jön az Úr, hogy megszabadítson titeket); Áldjátok az Urat; Ez az a nap, mit az Úr rendelt; Tied a dicsőség és imádás. A kis kórust és az énekeket Rudinski Bogdan (III. o), Oros Mihály (II.o), Hoc Zdenko (IV. o), Horváth Ákos (IV. o.) és Vojnić Mijatov Tomislav (IV. o.) vezették. A program végén Szent II. János Pál pápa imáját a hivatásokért magyar és horvát nyelven Stipančević Zoran harmadik osztályos tanuló olvasta, imádkozta. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor vezette és vele misézett Msgr. Marko Forgić lelkész. A rektor úr köszöntő és üdvözlő beszédében kifejezte köszönetét mindazoknak, akik bármilyen módon segítik a szeminárium és gimnázium működését és fennmaradását, mint lelkiekben, mind pedig erkölcsileg. A szentmise ministránsai Pelhe Silvester és Bata Szabolcs érettségizők voltak, akik az evangéliumot követően tanúságot tettek életútjukról, hivatásukról, Az olvasmányokat Emra Senad érettségiző, Kocsis József és Stipančević Zoran harmadikosok olvasták, a szentmise énekeit viszont Baranyi László, Horváth Ákos és Oros Mihály vezették. Az ünnepség megszervezésében és előkészítésében sokat segített és fáradozott Kujundžić Marijan tanár úr és egyben segéd prefektus. A Paulinum Szeminárium és Gimnázium vezetősége és növendékei köszönetüket fejezik ki a kedves híveknek, továbbá az Olvasóknak és mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak e jeles nap megszervezéséhez, valamint hogy imáikban megemlékeztek rólunk.

 
Oktatási kiállításon Drucken E-Mail
Samstag, den 17. Mai 2014 um 10:33 Uhr

 

A szabadkai Ivan Sarić Műszaki Középiskola tornatermében április 15-én nyílt meg a hagyományosan megrendezésre kerülő Oktatási Kiállítás. A kétnapos rendezvény keretében bemutatkoztak a szabadkai és a környékbeli középiskolák ás a felsőoktatási intézmények. Így a számos iskola mellett a Paulinum Gimnáziumnak is volt egy standja, ahol az érdeklődék információkat kaphattak az intézményben folyó tanulásról és tanulási lehetőségekről. Az érdeklődés nagy volt a kétnapos kiállítás iránt és viszonylag elég sokan érdeklődtek a Paulinum felől is. Ennek azért is örülünk, mert hosszú évtizedekig nyilvánosan nem is lehet propagálni az iskolát és a szemináriumot. Azzal, hogy mi is részt vettünk ezen a kiállításon és bemutatón, lehetőség nyílt, hogy a Paulinum szélesebb körben is ismert legyen. A kétnapos rendezvényen érettségizőink tartottak ügyeletet, akik annak ellenére, hogy ekkor már megkezdődött a húsvéti szünet, örömmel és boldogan képviselték és mutatták be a gimnáziumot az érdeklődőknek.

 
Fotó- és festménykiállításon Drucken E-Mail
Samstag, den 17. Mai 2014 um 10:31 Uhr

 

Május elején Vicai Lajos fotó- és festménykiállítása nyílt meg a Városi Könyvtárban. A kiállítást Boros György festőművész, nyugalmazott tanár nyitotta meg. A fotók és a festmények teljes egészében Vicai Lajos tárlatát képezik. Vicai, szabadkai születésű, de jelenleg Kalocsán él. Szakmailag látszerész, de pályája során előbb a fotózás töltötte ki szabadidejét, később viszont a festészet. Eddig 31 egyéni, valamint 360 csoportos kiállításon vett részt. Mivel szabadkai származású, így munkássága nagy része szabadkai jellegű. Ezért hozta és állította ki munkássága egy részét a szabadkai közönségnek. Fotói és képei a természet világát ábrázolják, délvidéki tanyákat és falvakat, szabadkai városrészeket és a csendéleteket. A kiállítás megtekintése mindnyájunk részére élmény volt és művelődési tudásunk elmélyítésére szolgált.

 

 
Tanfelügyelő járt iskolánkban Drucken E-Mail
Samstag, den 17. Mai 2014 um 10:21 Uhr

 

A Paulinum Gimnázium, amióta akkreditált, mint minden más iskola, állami ellenőrzés alatt áll. Az előírásoknak megfelelően, április 30-án és május 6-án a belgrádi Oktatási Minisztérium és a Tartományi Oktatási Titkárság megbízásából tanfelügyelő látogatta meg iskolánkat. A felügyelő első sorban a tanterveket és a tananyagot ellenőrizte, utána az iskola adminisztrációját, a könyveket, a naplókat és végül bement egy-egy osztályba és részt vett a tanításon. A két napos ellenőrzési munkáját jegyzőkönyvbe foglalta és beszámolót állított össze az oktatási minisztériumok részére.

Igazgatónk elmondása szerint, a tanfelügyelő jó szándékú volt, és megjegyzései csakis az iskola javát szolgálják. A jegyzőkönyvet és a beszámolóját teljes egészében megmutatta igazgatónknak, ami arra utal, hogy látogatása pozitív irányban volt beállítva. Meglepetésszerű volt számára a fegyelem és a rend, a tanulók aktivitása órákon és az iskola helységeinek tisztasága. Szerinte, a Paulinum egy jól működő kis iskola, melyben észlelhető, hogy az iskola nemcsak oktat, hanem nevel is. Ilyen iskolákra és iskoláztatásra van szükségünk, mondta a tanfelügyelő.

 
A nagyfényi templombúcsún Drucken E-Mail
Montag, den 12. Mai 2014 um 07:54 Uhr

 

Április 27-én, Húsvét 2. Vasárnapján, azaz Fehérvasárnap a Paulinum közössége, Ft. Željko Šipek plébános meghívására, templombúcsú alkalmából Nagyfényre látogatott. A nagyfényi templom Szent Márk evangélista tiszteletére van szentelve, és a búcsút az ünnepet követő vasárnap tartják. A paulinisták mind a magyar, mind pedig a horvát misén részt vettek. A Magyar nyelvű szentmisét Msgr. Miocs József rektor vezette szentbeszédet pedig Ft. Baranyi László prefektus mondott. A horvát nyelvű szentmisét Ft. Vogrinc Josef atya vezette és mondott ünnepi beszédet. A Paulinum énekkara, a Schola Cantorum Paulinum áldozás alatt a Surrexit dominus vere kezdetű kánont énekelte, áldozás után elmélkedésként Horvát Ákos érettségiző Berecz Ferenc – Sorsom a gyertya sorsa versét szavalta, Vojnić M. Tomislav érettségiző viszont Heda Domitrović – Uzmi svoj križ versét. A szentmisét követően Vojnić Zvonko éttermében lettünk megvendégelve, ahol szép fogadtatásban volt részünk. A délutáni órákban lehetőség nyílt sétára és az alkalmi kirakodó vásár megtekintésére, a kora esti órákban pedig visszatértünk az étterembe, ahol egy ünnepi vacsorával vártak bennünket. A Paulinum közössége köszönetét és háláját fejezi ki a plébános úrnak, munkatársainak és a jótevőknek a szívélyes fogadtatásért és megvendégelésért. Isten fizesse meg fáradozásukat.

 
Tempus sanctorum kiállításon Drucken E-Mail
Montag, den 12. Mai 2014 um 07:52 Uhr

 

A Szabadkai Városi Múzeum emléktárgy helységében Húsvét hetében Tempus sanctorum címmel szentképek kiállítása nyílt meg. A kiállítást megnyitáskor Dr. Rokay Péter történész, egyetemi tanár méltatta. A tárlaton több mint húsz pannón, több száz szentképecske tekinthető meg, tematikus egységekbe rendezve. Az egész Európát képviselő anyag a 18. századtól a 20. század közepéig tartó periódust ismerteti meg a közönséggel. A kiállítás szerzője a Szabadkai Városi Múzeum, hiszen a múzeumnak mintegy húsz kötetből álló, Szabadkához köthető szentkép gyűjteménye van. A szentképek készítése a 15. századtól ered, az európai nyomtatási technika hajnalától. A motívumok a Szentírásból és a szentek életét bemutató művekből származnak. A romantikus művészeti korszak, érezteti legjobban a szentképek stílusát és tartalmát. A 19. Században Párizs lett a szentképgyártás központja. A Habsburg Birodalom sem maradt el a szentképgyártásban, sőt gyártási központok és műhelyek alakultak ki, ahonnan szebbnél-szebb példányokat állítottak elő.

Sajnos a 20. században visszaesés észlelhető, mert az egyházművészet szakít a hagyománnyal és a modernizmus felé fordul. A szentképek használata és osztása leginkább búcsújárások alkalmával történt, vagy újmisék alkalmával, vagy pedig jeles egyházi ünnepek alkalmával. E szép és értékes kiállítást mi is megtekintettük és megcsodáltuk, a több száz szentképből álló tárlatot.

 
Püspökkari konferencián Nagybecskereken Drucken E-Mail
Mittwoch, den 30. April 2014 um 12:20 Uhr

 

Az egykori Kelet-Jugoszlávia katolikusai és püspökségei ma négy ország területére szorultak és kilenc egyházmegyére. Ideiglenesen a konferencia neve a Szent Cirill és Metódról elnevezett Nemzetközi Konferencia. Hivatalos gyűlést évente kétszer tartanak és mindig egyik püspökség székhelyén. Ebben az esztendőben, a tavaszi konferenciát a püspöki testület Nagybecskereken tartotta. A kétnapos konferencián a püspökök megvitatták a katolikusok jelenlegi helyzetét és problémáit vidékünkön.

A konferencia alkalmával a püspökök a hívekkel is szoktak találkozni egy szentmise keretében. Így volt ez most Nagybecskereken is. A Miasszonyunk Nővérek zárdakápolnájában tartott szentmisét és szentbeszédet Msgr. Orlando Antonini, apostoli nuncius. Együtt misézett vele a kilenc püspök és papok, közöttük a Paulinum rektora és prefektusa is. A szentmisén jelen volt Habsburg Károly főherceg, aki szerbiai küldetésben járt a kormány tagjainál. A bánsági szeminaristák egy része jelen volt, akik segítettek a szentmise keretében asszisztálással és felolvasással.

 
<< Start < Zurück 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 Weiter > Ende >>

Seite 67 von 86