A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek és az ifjúság által annyira várt Mikulás-ünnep is és az ehhez kapcsolódó rendezvények. Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják. A hagyomány szerint a 3. században született a kis-ázsiai Patarában, gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette, ettől kezdve egy rokona nevelte, s ő ismertette meg a kereszténységgel. Megtérése után Miklós jótékony célokra osztogatta szét örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése (303-311) idején börtönbe került, de életben maradt, és részt vett a 325-ben tartott niceai zsinaton. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, s tettei miatt már életében szentnek tartották. 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, sírja ezután zarándokhellyé vált és a középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják őt. A Szent Miklós nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz, mint népszokás. A Paulinumban is a szeminaristák egy ünnepi műsor keretében ünneplik meg Szent Miklós ünnepét. Az eseményre December 5-én kerül sor, amelyre minden osztály egy műsorszámmal készül, melyet a közösségnek bemutatnak. E mellett énekek, és szavalatok is elhangoznak, valamint történetek Szent Miklós életéből. Az ünnepségen minden évben egy érettségizős diák Szent Miklósnak öltözve kiosztja az ajándékokat a szeminaristáknak annak mértékében, hogy ki milyen eredményeket ért el a tanulás és a szorgalom szempontjából.

A karácsonyi ünnepkör bevezető része az advent. A neve a latin adventus, azaz eljövetel szóból származik, és ez a név jelzi, hogy ez az idő az Úr eljövetelére emlékeztet. Ezt az időszakot három vonás jellemzi: az imádság, Krisztus eljövetelére való várakozás, valamint a Szűzanya tisztelete. Az Úrnak hármas eljöveteléről szól a liturgia: történelmi eljöveteléről a múltban, kegyelmi eljöveteléről ma is minden ember lelkében, a jelenben, és utolsó eljöveteléről a jövőben, a világ végén.

A Paulinumban a szeminaristák az adventi vasárnapokat megelőző szombat estéken advent gyertyagyújtáson vesznek részt, amelyet minden alkalommal más-más atya vezet és tart rövid elmélkedést. A gyertyagyújtást egy igeliturgia keretében végezzük, ahol elhangzik egy olvasmány és a vasárnapi evangélium. Az evangélium és az alleluja felhangzása előtt egy szeminarista prófétának öltözve, égő gyertyával a kezében belép a sötét kápolnába és meggyújtja a gyertyát az advent koszorún. Ennek a bevonulásnak szimbolikus jelentése van. A próféták előre hirdették a Messiás jövetelét, és ez minket arra figyelmeztet, hogy az Úr érkezésére nekünk is a próféták lelkületével kell készülnünk: imában, virrasztásban és a cselekedetekben megnyilvánuló szeretetben. Az égő gyertya viszont Krisztus világosságát szimbolizálja, jelezve, hogy ennek a krisztusi fénynek fel kell lobbannia mindnyájunk szívében, hogy mi magunk is ennek a fénynek hordozói legyünk. Advent 1. vasárnapja előestéjén Dr. Fehér Tivadar, a Augusztinianum Lelkipásztori Központ rektora vezette az imádságot. Beszédében arra buzdított, hogy az advent idő legyen alaklom a megtérésre, a lelki tisztulásra, mert csak így tudjuk méltón befogadni a hozzánk érkező Üdvözítőt. Az elmúlt héten Ft. Balcsák Szilárd, a székesegyház-bazilika káplánja vezette, aki Keresztelő Szent János alázatos magatartásáról elmélkedett, amelyet a ma élő keresztényeknek is magukra kell ölteniük, mert csak így tudjuk megnyitni szívünk ajtaját a hozzánk érkező Megváltó előtt. Advent 3. vasárnapjára Ft. Muharem Dragan atyát várjuk a gyertyagyújtásra, a karácsnyi szünetre való hazautazás előtt viszont Msgr. Pénzes János megyéspüspököt várjuk.

A bérmálás szentségét rendszeresen a püspök osztja ki. Minden egyházmegyés püspök kötelessége Pünkösd napján kiosztani a bérmálás szentségét székesegyházában.

A pünkösdi bérmáláson kívül, egyes egyházmegye székhelyein különösen nagyobb városokban, mindig szokott lenni, szükség szerint még egy bérmálás. Ez van gyakorlatban Szabadkán is. Krisztus Király vasárnapján a megyéspüspökünk még egyszer bérmál, illetve őszi bérmálást szokott tartani. Az említett ünnepen az idei évben a szabadkai Szent Rókus templomban volt bérmálás. Itt bérmálkozott Balog László paulinista, akinek bérmaapja osztálytársa Lévai Tamás volt. Laci bérmálkozásának mindenki örült a Paulinumban, hiszen megkapta a Szentlélek ajándékait és a tanítás szerint egyházunk nagykorúságába lépett. Gratulálunk és a Szentlélek vezetését és vezérlését kívánjuk.

Szent Cecília egy előkelő római családból származott. Még ifjú korában megismerte a Krisztusi vallást és megtért. Hitében olyan állhatatos maradt, hogy semmi és senki sem térítette el az ő elkötelezett útjáról. Mindent a szenvedő Krisztusnak szentelt és mint Krisztus jegyese vértanúságot szenvedett. Pontos adatok nincsenek arról, hogy miért is lett az egyházi zene védőszentje. A hagyomány szerint azért, mert vértanúsága alatt zsoltárokat énekelt és így magasztalta végső leheletéig az Urat, mint az Úr Jézus jegyese. A keleti egyház már a IV. századtól tisztelte, a nyugati egyház viszont a VI. századtól. Tisztelete és népszerűsége annyira elterjedt hogy a keresztények világszerte templomokat építettek, valamint számos intézményt mint zeneiskolákat, énekkarokat és zenekarokat neveztek el róla.

November 22.- én Cecília napján, minden egyházi zenei intézmény és kórus megemlékezéseket tart. Egyházmegyénkben és így Szabadkán is méltó tisztelettel ünnepeljük Szent Cecíliát. A Paulinum tanulói úgyszintén minden esztendőben megünneplik az Egyházi zene védőszentjét és részt vesznek a közös szentmisén, melyet a székesegyházban szoktak megtartani.

November utolsó szombatján a paulinisták a szabadkai zsidó temetőbe látogattak a szokásos szombati séta keretében. A szabadkai zsidó hitközséget 1775-ben alapították és a 19. század folyamán a hitközség folyamatosan fejlődött. A második Világháború idején majdnem hétezer zsidót deportálnak el Szabadkáról, akik közül nagyon kevesen tértek vissza. A titói Jugoszlávia megengedte a zsidóknak az Izraelbe való kivándorlást és ennek következtében sokan elhagyták az országot, így a mai szabadkai közösség nem sokkal több mint háromszáz zsidót tart számon. A szabadkai temető jelentősége abban áll, hogy szinte minden síremlék egy művészi alkotás, mondhatjuk műemlék, amelyeknek értéke felbecsülhetetlen. A zsidó szokásoknak megfelelően a sírok fölé jelet kell állítani, amint a Szentírás is mondja. Ez lehet álló kőlap, de másféle sírjel is. A zsidó temetőkben a sírkövek nagyjából azonos méretűek, egy vagy két méter magasak. Sírkövet csak másra még nem használt anyagból szabad készíteni és később sem használható fel a sírkő más célra. A hagyomány szerint zsidó temetőben tilos felirat nélküli sírkövet állítani, hisz az bálványnak számítana. Hasonlóan tiltott az emberi alak alkalmazása a sírkő díszítésében és a felirat héber, héber – magyar vagy héber – német nyelvű lehet. Rendszerint van a sírkövön bibliai idézet vagy kifejezés, ami az elhunyt jellemzésére szolgál. Nagy meghatódottsággal szemléltük a monumentális és művészi síremlékeket, amelyek a múltról beszélnek és emlékként állnak az utókor számára.

A Paulinum közössége november második hetében számos rendezvényen vett részt, amelyek közül említést érdemel a péterváradi tanulmányi kirándulás, mely a Vajdasági Oktatási Titkárság és Mgr. Deli Andor oktatási titkár támogatásával és közvetítésével valósult meg, valamint a szabadkai kórház kápolnájának búcsúja.

A kórház kápolna Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére van szentelve és a búcsút a Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon tartják. A búcsúi szentmisére Ft. Dragan Muharem atyától kaptunk meghívást, amelyet Msgr. Miocs József rektor vezetett. Szentbeszédében Szent Erzsébet önfeláldozó, jótékonykodó és tettekben is megnyilvánuló szeretetéről elmélkedett, amely korunk keresztény emberének is feladata és küldetése. A szentmise végén a hívek, akik hétről-hétre szép számban összejönnek a vasárnapi szentmisére, a kápolna előtt agapéval kedveskedtek, nemcsak a szeminaristáknak, hanem mindazoknak, akik elmentek a búcsú szentmisére.

Az elmúlt héten egy igencsak tartalmas és történelmi, kulturális és művészeti ismereteinket gazdagító kiránduláson vettünk részt Péterváradon, Karlócán és Újvidéken. Először a péterváradi múzeumban megnéztük  a múzeum állandó kiállítását, tárlatát, ahol megismerkedtünk a vár és a város történelmével, majd pedig megtekintettük a föld alatti, katonai védelmi alagútrendszert.

Pétervárad után elmentünk Karlócára, amely egy nagyon szép barokk stílusban épült kis város, tele történelmi emlékkel, gyönyörű épületekkel, templomokkal, intézményekkel.

A Karlóca fölé magasodó domb tetején található a Béke kápolnaként ismert Béke Királynője templom, melyet a karlócai békekötés (1699) helyszínére építettek.

A napjainkban is látható templomot 1817-ben építették. Az 1699. január 26-án aláírt karlócai béke az 1683-1697-es, a törököket a Magyar Királyság területéről kiűző osztrák-oszmán háborút zárta le, amely az utóbbiak vereségével zárult. Karlóca városa a középkor és az elmúlt századok folyamán a szerb egyházi intézmények székhelye volt. Itt található az 1758-ban épült Szent Miklós katedrális, a pátriárkai kastély, a gimnázium, a teológiai iskola, az ortodox papnevelő intézet.

Visszatérőben megálltunk még Újvidéken és rövid sétát tettünk a belvárosban, ahol megtekintettük a Mária Neve plébániatemplomot és a szerb ortodox székesegyházat. Kirándulásunk valóban tartalmas volt, hiszen mindazt, amit eddig a könyvekből tanultunk és tanárainktól hallottunk, most szemünk előtt volt, az események színhelyei viszont visszaröpítettek minket a múltba, abba, amely jelentősen meghatározta Európa történelmét.

Ezt az értékes és hasznos tanulmányi utat nem tudtuk volna megvalósítani, amennyiben nem támogatott volna bennünket a Tartományi Oktatási Titkárság. Ezért hálás köszönettel maradunk Mgr. Deli Andor titkár úrnak és munkatársainak.

Az elmúlt szombaton egy valódi és nem mindennapi történelmi és kultúrprogramon vettünk Dr. Czékus Géza biológia tanárunk vezetésével. Mivel Czékus tanár úr a szabadkai temetők egyik nagy ismerője, a legutóbbi alkalommal az ő vezetésével jártuk be Bajai úti temetőt, de a szokottól eltérő módon. A temetőt járva a tanár úr egy valódi történelmi előadást tartott a temető kialakulásáról és azokról fontos személyekről, akik itt nyugszanak.

A temető egyik része egyházi, amely az Avilai Szent Teréz székesegyház-bazilikához, vagyis a plébániához tartozik, a másik fele a városi közigazgatás részét képezi. Az egyházi részt “előkelő résznek” is szokták hívni, mivel itt találhatók az elmúlt két évszázad gazdagabb és úri családjainak, valamint közéleti személyiségeknek sírboltjai, mauzóleumai, amelyek emlékműveknek számítanak. A temetőnek ebben a részében találhatóak az egyházi személyek, papok, szerzetesek és szerzetesnővérek sírjai is. A leghíresebb és legszebb kápolnák közül megtekintettük a Peits család és a Lichtnecker család mauzóleumát valamint a ferencesek kápolnáját. A temetőben nyugvó jeles és híres személyek sírjai közül felkerestük Kosztolányi Dezső szüleinek és nagyszüleinek sírját, továbbá Bíró Károly polgármesternek sírját, akinek idejében a mai szecessziós városháza épült, továbbá Gaal Ferenc, a szabadkai zeneiskola első igazgatójának sírját, továbbá Lányi Ernő és Lifka Sándor sírját, Csáth Gézának, Kosztolányi Dezső unokatestvérének, orvosnak és zeneszakértőnek síremlékét, továbbá Pataki László színművész, a bajsai Vojnic család, Iványi István Szabadka történetének megírójának, Szárits János (Ivan Saric) repülőgép-építő, sportrepülő és kiváló sportember sírját. Az egyházi személyek sírjai közül megtekintettük Albe Vidakovic egyházzenész és Veres Tamás domonkos szerzetes és teológus sírját, valamint  az egyházmegye papjainak, szerzeteseinek, szerzetesnőinek síremlékeit, közöttük a Paulinum szeminárium elhunyt elöljáróinak síremlékeit.

Október 27-én vasárnap rendhagyó ünnepség megrendezésére került sor Kúlán a Szent György plébániatemplomban. Egyrészt a plébániaközösség evangelizációs vasárnapot tartott, amelyre a szeminárium közössége is részt vett, másrészt viszont ezen a vasárnapon ünnepelte Kúla városának szülötte, Msgr. Miocs József, a Paulinum Szeminárium és Gimnázium rektora és igazgatója pappá szentelésének 45. évfordulóját. Az ünnepi szentmisét maga rektor úr vezette Ft. Juhász György esperes-plébánossal valamint Ft. Baranyi László prefektussal. A szentmisén a szeminaristák mellett részt vettek a pasztorális tanács tagjai, a templom Szent Cecili kórusa és a helyi ifjúsági kórus Vendel Gyöngyi zenetanár és karnagy vezetésével, a hittanos csoportok a hitoktató vezetésével, a Helyi Közösség és közélet képviselői, családtagok és a plébánia hívei.

Az ünnepi és apáti szentmise szónoka Baranyi László prefektus atya volt, aki szentbeszédében az Egyház missziójáról elmélkedett. Megemlítette, hogy a világmisszió megünneplését egyházunkban 1926-ban vezették be és a Hitterjesztés Művének kezdeményezésére október lett a világmisszió hónapja. Ilyenkor emlékezetünkbe idézzük azoknak a férfiaknak és nőknek, papoknak és szerzeteseknek, továbbá világi hívőknek a szolgálatát, akik az elmúlt évszázadok során, illetve napjainkban arra vállalkoznak, hogy családjukat és hazájukat elhagyva egy másik földrészre, országba indulnak, hogy ott olyanoknak hirdessék Krisztust és az ő tanítását, akik nem ismerik sem az Úr személyét, sem az üdvösség evangéliumát. A misszió, azaz a hit hirdetése és a hitre nevelés az Egyház küldetéséhez tartozik, egyaránt feladata papoknak, szerzeteseknek és világi hívőknek. A missziós küldetéssel kapcsolatban tett említést a prefektus atya azokról a kúlai származású papokról, akik a plébániatörténetbe beírták nevüket. A már több mint 250 évet maga mögött tudó egyházközség mintegy harminc papot adott az egyháznak és az egyházmegyének, ezek közül nyolcan a II. Világháború után léptek a papi pályára. A kúlai származású lelkipásztorok közül megemlítendő Ft. Scherer Lőrinc vértanú atya, akit a háborút követően orosz fogságba vittek és ott is halt vértanúhalált. Az ő személye, életpéldája és hősies magatartása bátorítás volt a következő papi nemzedék számára. Miocs atya lelkipásztori szolgálatát tekintve, a prefektus atya leszögezte, hogy a rektor úr papi pályája és tevékenysége szorosan összekapcsolódik a Paulinum történelmével. Egy olyan időszakban kezdett el tanítani, később viszont vezetni, amikor tilos volt miden nemű vallási megnyilvánulás és tevékenység. Egy katolikus, oktatási és neveléssel foglalkozó intézmény ebből fakadóan mindig a figyelem középpontjában volt. Minden nehézség és megpróbáltatás ellenére a rektor úr nem hátrált meg, hanem bátran, becsületesen áldozatos munkával és lelkiismeretesen szolgálta az egyházmegye egyik központi intézményét. Mindez tulajdonképpen Isten kegyelmének köszönhető és ez adott okot az ünneplésre és hálaadásra, kérve továbbra is kegyelmét, hogy a jövőben is merjünk szembe nézni a kihívásokkal és feladatokkal. A szentmise végén a plébános úr a plébánia híveinek nevében köszöntötte a rektor atyát, a hittanosok viszont verssel és virágcsokorral kedveskedtek neki. A szentmisét széppé és ünnepélyessé tették az énekek, melyeket a szeminaristák, továbbá a templom énekkara valamint az ifjúsági kórus vezettek.

A közösség előtt Horvát Ákos érettségiző tett tanúságot életútjáról és hivatásáról, a szentmise után viszont Bata Szabolcs érettségiző válaszolt azokra a kérdésekre, amelyeket a hittanosok tettek fel a Paulinummal kapcsolatban. A szentmisét követően az ünnepség a kúlai Népkör Művelődési Központban folytatódott ünnepi ebéddel, amelyet a plébánia és a Miocs család készített számunkra, és amelyen nemcsak a szeminaristák és a családtagok, hanem a pasztorális tanács és az énekkar tagjai is részt vettek.

Az ebéd alkalmával ünnepi köszöntések, versek, és a rektor urat köszöntő énekek hangzottak el. Az ebédet követően a szeminaristák megtekintették a kúlai görög katolikus templomot és a bazilita szerzetesek rendházát, a helyi általános iskolát, az úgynevezett egykori “magyar iskolát”, ahol a helyi fiatalokkal egy rövid focimérkőzésre is sor került, valamint a belvárost.

A találkozó és ünnepség mindnyájunk számára emlékezetes és tartalmas volt, amelyért hálásak vagyunk a plébánia egész közösségének és a szervezőknek, de különösen a Miocs család tagjainak valamint Ft. Juhász György plébánosnak.

Október 20-én, vasárnap a Paulinum közössége Tavankútra látogatott, ahol a plébánia közössége a templom felszentelésének évfordulóját ünnpelte, és ez a vasárnap egyben missziós vasárnap is volt. Ez a két fontos egyházi esemény adott alkalmat arra, hogy a szeminárium közössége kifejezze háláját a plébánia közösségének, különösen is a plébános atyának, Franjo Ivankovićnak, aki minden évebn meghív minket a plábániára és megszervezi az éves gyűjtési akciót a szeminárium javára. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József és Ft. Baranyi László prefektus vezették.

A szentmisén énekelt a szeminárium kórusa is, az ifjúsági énekeket viszont Horváth ákos, Hoc Zdenko, Oros Mihály és Rudinski Bogdan vezették.

A szentmise olvasmányait Emra Senad, Stipancevic Zoran és Kiss Szilárd olvasták, áldozás után viszont Vojnic Mijatov Tomislav Nedjeljko Travljanin Istent keresem című versét szavalta.

Az ünnepi ebéd után megtekintettük a Matija Gubec Művelődési Központ kiállítótermében a szalmakép kiállítást és a tájházat, majd ezután a paulinisták a helyi futballcsapattal egy foci mérkőzést játszottak.

A szép és élményekkel teli nap után igaz fáradta, de örömmel tértünk vissza a szemináriumba.