Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
Lurkóház Print E-mail
Thursday, 19 July 2018 11:17

A 2004-ben alapított Poverello Alapítvány Vajdaság területén: Dreán, Hajdújáráson és Óbecsén úgynevezett Lurkóházakat működtet. Az alapítvány célja, segítsen a szegény családokon, különösképpen a hátrányos helyzetbe került gyermekeken. A Lurkóházak mint napközik működnek, ahol meleg ételt adnak a gyerekeknek, és segítenek nekik az iskolában kapott házi feladatok megoldásában. A Lurkóházak teljes mértékben a jó szándékú emberek adományaiból működik és látja el a gyerekeket élelemmel. Ennek okánál fogva, az intézet működéséhez hozzájárult a Paulinum, és az elöljárók élelmiszer csomagot vittek a hajdújárási Lurkóházba.

 
Intézetünk látogatói Print E-mail
Thursday, 19 July 2018 11:11

A Paulinum Gimnáziumról és Szemináriumról köztudott, hogy eredeti alapításának oka 1962-ben az volt, hogy a papi hivatást választó általános iskolát elvégzett diákokat a végleges döntéshozatalban segítse és a nagyszemináriumi életre felkészítse. Április 29-én, vasárnap szeminaristáink meglepetésére az esztergomi Érseki Papnevelő Intézet, a Szent Adalbert Szeminárium papnövendékei ft. Blanckenstein Miklós rektorral és az elöljárókkal felkeresték intézetünket. A magyarországi szemináriumok gyakorlata, hogy az év folyamán egy hetet felölelő körútra mennek, amelynek a célállomása általában külföld, mégpedig az ismertebb kegyhelyek és a trianoni szerződéssel elszakított területek. Az esztergomi szeminárium bevett szokása, hogy tavasszal kispapjai egyházmegyéit keresi fel. A Szabadkai Egyházmegyének két kispapja: Sáfrány Dávid és Horváth Ákos készülnek náluk a papságra, és ezért eset az idén a döntés a Szabadkai Egyházmegyére. Az esztergomi elöljárók és papnövendékek vezetésével a Paulinum kápolnájában közös zsolozsmát mondtak diákjainkkal. A közös ima után rektorunk, msgr. Miocs József bemutatta az intézetet és röviden beszámolt történetéről. A találkozó ismerkedéssel zárult, miután az esztergomi vendégek tovább folytatták körútjukat egyházmegyénkben.

 
Labdákat kaptunk Print E-mail
Thursday, 19 July 2018 10:58

Az Intersport nevezetű sportfelszerelést árusító üzletlánc az elmúlt hónapban jótékony akció keretében 100 darab labdát osztott szét a Szabadka területén lévő 34 általános- és középiskoláknak. Három legelterjedtebb sportnak megfelelő labdát osztottak: futball-labdát, kosárlabdát és kézilabdát. A kezdeményezés célja az volt, hogy e módon támogassák és elősegítsék a sportolást, és hozzájáruljanak a csapatmunka szellem kialakulásához. Továbbá, hogy felhívják a figyelmet, milyen jótékony hatással van a rendszeres sportolás és edzés az ember egészségére. Múlt hó 25-én a MegaRoda áruházban lévő Intersport üzletben Hegdűs András, III. osztályos diák a Paulinum Gimnázium nevében átvette a két darab futball-labdát és az egy kézilabdát.

 
Előadás a zsinagógában Print E-mail
Thursday, 19 July 2018 10:40

Az elmúlt hét folyamán a Paulinum diákjai a tanári karral egyetemben látogatást tett az újonnan átadott szabadkai zsinagógában. Mint köztudott az elmúlt évek folyamán fokozatosan megkezdték a zsinagóga helyreállítást, ugyanis az épület 1902-es átadástól az elmúlt zord történelmi események következtében megrongálódott. Szabadka városának egyik szecessziós építészeti ékköve Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítészek tervei alapján készült el. Az üvegablakokat Róth Miksa tervezte és készítette, akinek a munkáságról a Szabadkai Városi Múzeumban kiállítás tekinthető meg. A II. világháború előtt Szabadka lakósága között 6000 zsidó lelket számlálhatott, amely a háború után 1000-re esett vissza. Ettől kezdve a zsinagóga elhagyottá vált. 1980-ban színház ként nyitotta meg ajtait. 1990-ben az épület kulturális örökségnek lett nyilvánítva. Az épület teljes helyreállítására és átadására idén került sor magyarországi és hazai összefogás révén. Az építmény kül- és belterének teljes rekonstruálására került sor, amely folyamán igyekeztek azt, a maga teljeségében az eredeti formájában újra a látogatók elé tárni. A látogatás folyamán jobban megismerhettük Szabadka történetének egy másik kevésbé ismert részét, s továbbá bővültek ismereteink a zsidó vallást és képzőművészetet illetően.

 
Oktatást segítő ajándék Print E-mail
Thursday, 19 July 2018 10:34

A Magyar Nemzeti Tanács az elmúlt hónap folyamán tíz gimnáziumot és művészeti középiskolát keresett fel, amelyeket különféle technikai cikkekkel ajándékoztak meg. A rendkívüli ajándékok az oktatást segítő eszközök.  A magyar kormány Nemzetpolitikai Államtitkárságának és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek a támogatásával valósult meg az akció. Április 23-án, szerdán a délelőtt folyamán Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, és Petkovics Márta, a Végrehajtó Bizottság küldöttei tettek látogatást intézetünkben, a Paulinum Gimnáziumban. A csomagban laptop, a CD-lejátszó és gramofon volt, amelyet az intézmény rektora, msgr. art. m. Miocs József vett át. A gimnázium diákjai ének és szavalat előadással készültek és lepték meg a vendégeket, így fejezvén ki köszönetüket. A műsor és az ajándék átadása után az igazgató bemutatta a vendégeknek az iskolát, majd pedig a tanáriban társalgással zárult a fogadás.

 
A hivatások világnapja Kisbosznián és Szabadkán Print E-mail
Thursday, 19 July 2018 09:10

A Katolikus Egyház naptárjában húsvét negyedik vasárnapján, Jó Pásztor vasárnapján tartják a papi hivatások világnapját, amely idén 22-ére esik. Ezen a napon a hívek világszerte a templomokban új papi és szerzetesi hívatásokért imádkoznak. Ferenc pápa a hivatások világnapja alkalmából a Szent Péter-bazilikában tizenhat diakónust szentelt pappá, és az elődeihez hasonlóan az idei világnap alkalmából üzenetet intézett a világ keresztény híveihez. Ezen a napon a diákjainkkal két helyen is részt vettünk szentmisén, és az egybegyűlt hívekkel együtt imádkoztunk Urunkhoz, a Jó Pásztorhoz hivatásokért.

Délelőtt Kisboszniába látogattunk, az ottani plébános, Dragan Muharem invitálásra, hogy a diákok jelenlétükkel tegyenek tanúságot arról, és a hívek is lássák, az imák meghallgatásra találtak.

A diákok a szertartásba zenehangszer kísérte énekszámokkal is bekapcsolódtak. A szentmise után a hívekkel és a horvát főkonzullal, aki a jelenlétével megtisztelt mindannyiunkat, a templomból átvonultunk a plébániai épületbe, ahol további lehetőség adódott a közös ismerkedésre.

Délután pedig a szabadkai székesegyházban tettünk tanúságot a jelenlétünkkel, ahol a szentmisét megelőzően, az immár hagyományossá vált diákok szervezte zenei és irodalmi elmélkedéssel kedveskedtek az egybegyűlt híveknek. Petrovity Ádám és Palifrov Stefan gitárokon, Kiss Tamás klarinéton, Hatnađ Danijel fuvolán szólaltattak meg Istent dicsőítő zenei kompozíciókat.

Tanúságot tett Szeles Kolos és Juhas  Đuro végzős tanulók. A hívekhez intézett szavaikban nem csak feltárták életüket, azt illetően, hogy honnan származnak, miért szándékozzák az egyházi szolgálatot választani és egyebek, hanem hálát adtak minden egyes elmondott imáért, amelyek a hívek részéről hangoztak el, és továbbá a bármilyen jelegű támogatásért, amelyekkel ily módon hozzájárultak és teszik ma is lehetővé Isten Országának itt a Földön a növekedését. Részletek hangoztak el Ferenc pápa üzenetéből, amelyet az immáron 55. alkalommal megtartott hivatások napjára tett közzé. A pápa emlékeztet, hogy Isten örömre hív minden embert, és terve minden emberre, férfire és nőre egyaránt vonatkozik. Felhívja a figyelmet korunk súlyos problémáira és válságaira, de egyben arra is, hogy ilyen időkben sem vagyunk egyedül: „emlékeztet bennünket a megtestesülés misztériuma, Isten mindig hozzánk lép és Ő a velünk - levő - Isten, ott jár velünk életünk sokszor poros útjain, és válaszolva gyötrő szeretet- és boldogságvágyunkra...” Ferenc pápa üzenetét azzal zárja, hogy az Úr ma is hív, és tudjunk a mindennapi életben a Szűz Mária igenjével válaszolni, hogy az Ő tanúi legyünk „akár a világi életben, a házasságban, a papi élet felszentelt szolgálatában vagy a megszentelt élet formájában”.

 
Végzős diákok figyelmébe Print E-mail
Monday, 23 April 2018 12:49

Az általános iskolákban a nyolcadikosok és a gimnáziumok végzős diákjai részére hamarosan befejeződnek az előadások, és számukra kezdetét veszi a kis és nagy érettségire felkészítő időszak. Ez egyben nem csak azt jelenti, hogy búcsúznak iskolájuktól, hanem nagy döntés elé kerülnek, amellyel meghatározzák további életüket a továbbtanulást illetően. Szabadkán minden évben a végzős diákok számára külön napot szerveznek, amelyen felvonulnak a város és a környező helységek területén működő szakiskolák, gimnáziumok, főiskolák és egyetemek. Folyó hó 18-án, szerdán került sor megrendezésre az iskolák bemutatója, amelyet 10-től 18-ig lehetett megtekinteni. Idén a rendezvény házigazdája szintén az Ivan Sarić szakképző volt, aki a sportteremben biztosított helyet. A bemutatóra délutáni program keretében elmentünk diákjainkkal, különös tekintettel érettségizőinkre, hogy így is segítsük őket a hívatásuk megválasztásban. Viszont nem csak, mint vendégek voltunk jelen, hanem mint résztvevők is. A Paulinum Gimnázium és Kollégium standjánál lehetőség adódott az érdeklődők számára, hogy az intézetet képviselő diákokkal ismerkedjenek és információkhoz jussanak, továbbá a kivetített képek által betekintést nyerjenek a tanulók életébe és az iskolai programokba, rendezvényekbe, fellépésekbe és a helyi és külföldi kirándulásokba. Intézetünk szeretettel vár minden érdeklődőt, és előre lebeszélt találkozón megtekinthető és további információk kaphatók. Elérhetőségeink: Szabadka, Szent Teréz tér 2, tel.:024/555-340, e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it weboldalunk: www.paulinum.edu.rs

 
Mátyás király szobra Print E-mail
Monday, 16 April 2018 07:06

Hunyadi Mátyás 1443. február 23. Kolozsváron született, mint Hunyadi János erdélyi vajda, majd magyar kormányzó és Szilágyi Erzsébet másodszülött fia. Tanítója Vitéz János, váradi püspök volt, aki a királyi udvarban szolgált apródként. Bár 1458-tól uralkodott, ám csak 1464. március 29-én koronázta magyar királlyá az esztergomi érsek Hunyadi Mátyást Székesfehérváron. Uralkodása alatt átszervezte a bíróságokat, létrehozta a királyi személyes jelenlét bíróságát. Ha nem tudott jelen lenni, akkor a személynök helyettesítette, ő vezette a bíróságot. Zsoldos hadsereget szervezett, amely a Fekete Sereg néven lett ismert, s amellyel sikereket ért el a törökökkel és az osztrákokkal szembe. Mátyás király Budán könyvtárat alapított, amely halálakor becslés szerint 2500 kódexet számlált. 1465. május 19-én II. Pál pápa engedélyezte Mátyás király számára egy magyarországi egyetem megalapítását, amelyet Pozsonyban alapított meg. 1490. április 6-án halt meg Bécsben.

A szobor Korvin Mátyás utcában lett felállítva, amelyet Csákány Lajos szabadkai üzletember ajándékozott a városnak. A városatyák a tanács testületi gyűlésén helyesélték és jóvá hagyták a szobor felállítását, mondván: „Elsősorban egy jelentős történelmi személyről van szó, aki nem csak a magyar emberekért tett valamit Szabadkán és környékén, hanem más népekért is, akik vidékünkön, valamint Szerbia határain belül éltek.”

 
A béke jelképe Print E-mail
Monday, 16 April 2018 06:56

Hagyomány a horvátoknál, hogy a festet húsvéti tojás által üzeneteket küldenek. Mivel a szárnyas állatok tavaszkor tojásokat tojnak, amelyek magában új életet rejtenek és majd kelnek ki, ezért húsvétkor a tojás szimbolizálja Krisztus feltámadását a sírból és az örök életet. Horvátországban az elsők között Kapronca (Koprivnica) városa és a Kőrősi (Križevci) megye voltak azok, akik nagy festet tojást küldtek külföldi városoknak, amely szokást több mint tíz éve gyakorolnak. Kapronca város központjában egy két méter magasságú és másfél méter szélességű tojás áll naiv festészettel a barátság és az ajándékozás jelképe ként. Kapronca és a Kőrős megye kezdték ajándékba küldeni egy - egy ilyen tojást.  Először XVI. Benedek pápának, majd Róma városának, Milánónak, Budapestnek, New Yorknak, Brüsszelnek, Prágának és sok más városnak. A tíz éves ajándékozás során az elmúlt esztendőben Szabadka városa is kapott egy ilyen tojást. Ez a tojás a ferencesek temploma előtt lett felállítva, amely a város lakóinak és nekünk is ajándékként lett kitéve.

 
Róth Miksa kiállításon Print E-mail
Wednesday, 11 April 2018 12:20

Megszínesített napfény címmel nyílt meg a XX. század legnagyobb magyar üvegfestőjének és mozaikművészének kiállítása Szabadkán a Városi Múzeumban. Róth Miksa a huszadik század legismertebb magyar iparművésze volt. Az Osztrák – Magyar monarchiában a XIX. Század végén és a XX. Század elején nagy építkezések kezdődtek. Elsősorban gazdasági és adminisztrációs épületeket emeltek, majd templomokat, művelődési házakat, bankokat, fürdőket és szórakoztató helységeket. Ezek az épületek, hogy minél vonzóbbak és pompásabbak legyenek, az építők szobrokkal, falfestményekkel, kerámialapokkal, mozaikokkal és színes ablakokkal díszítettek. Róth Miksa előbb magániparosként kezdte tevékenységét, később jeles vállalattá alakította át műhelyét. Az ország legjelentősebb és legszebb épületeit díszítette vitrázsaival. Az országházat, a zeneakadémiát, a királyi palota ablakait, a nemzeti bankot, számos síremléket, mauzóleumot, városházák és magánházak ablakait és ezek között a Szabadkai Városháza és a zsinagóga vitrázsait is ő készítette. A Balassi Intézet által tervezett szabadkai tárlat révén a felnagyított fotók, eredeti vázlatok és fényképek segítségével a látogató átfogó képet kaphat Róth Miksa sokrétű munkásságáról.  A színes ablakok  kiállítását művészettörténet óra keretében megtekintettük.

 
<< Start < Prev 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 Next > End >>

Page 34 of 86