Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
Zarándoklat az új Szent Család templomba Print E-mail
Thursday, 15 February 2018 09:30

A mi Urunk Jézus Krisztus mondja: „Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.” (Mt 17, 20) A 2017-ben felépült és átadott radanovaci templom léte az itt élő hívő közösség és plébánosuk, ft. Leiszt József kitartó hitét, buzgóságát igazolja. A jelenlegi újonnan épült templom helyén eredetileg egy kisebb ház volt, amely tulajdonosa Garzó Imre volt, aki a telket az épülettel az Egyháznak ajándékozta. A radanovaci hívők számára az itt kialakított imaházban voltak megtartva a szentmise áldozatok ft. Rehák József atya által. A új templom alapkövének a letételére 2012-ben került sor Sarlós Boldogasszony ünnepén, és öt év múlva, 2017-ben ugyan ezen az ünnepen lett átadva. A  templom védőszentje a Szent Család. Jelenleg az oltár mögött látható Szent Családot ábrázoló dombormű, amely a Paulinumból származik, egy még meg nem valósított szobor együttes része, amely a plébános, ft. Leiszt elmondása szerint, egy élet lefolyását, a születéstől a halálig szándékozik majd megjeleníteni.

A falakon látható keresztutak XIX. századból valók, amelyek a tabernákulummal együtt Németországból származnak, továbbá Lászák Sándor alkotásait. A templom megtekintése után elmondtuk egy-egy tized rózsafűzért magyar és horvát nyelven, majd Szűz Máriát dicsőítő himnuszokat énekeltünk. A látogatás végén Milodanović Gabriška hitoktató és Péity Éva uzsonnával és üdítővel leptek meg bennünket. Hálás köszönet mindenkinek.

 
Félév a Paulinumban Print E-mail
Thursday, 15 February 2018 09:26

Országunkban az Oktatási Minisztérium előírása szerint két időpontban lehet megtartani a félévi  gyűlést: vagy december 23-án vagy január 30-án. A Paulinum Gimnázium a második időponthoz tartja magát, mert a klasszikus tanmeneti intézetek még a múltban is január végén tartották az első félév zárását. Január 30-án a tanári kar megtartotta a gyűlést, és a napirendi pontok közül  elsődlegesen a tanulók eredményeinek az ismertetése volt a téma. Továbbá tanáraink megbeszélték a második félévre szóló tantervet és programot, észrevételeiket és terveiket a második félévre vonatkozóan. A megbeszélés és a gyűlés célja, hogy megtalálják a megfelelő módot arra, hogy miként segítsék a tanulókat a  minél nagyobb tudás megszerzésében.

 
A Paulinum Gimnázium védőszentjének ünnepén Print E-mail
Thursday, 08 February 2018 12:43

Minden iskolában nagy örömmel és izgalommal készülnek a tanulók az iskolanapra. Így volt ez a paulinista diákokkal és elöljárókkal.A Pálforduló iskolánk legszebb és egyben legnagyobb ünnepe számunkra, hiszen nemcsak az iskolanapot, hanem egyben az intézet kápolnájának búcsúját is ünnepeljük. A kápolnánk a tanulókon kívül vendégekkel is megtelt, akik lelkesen kisérték a szentmisét és az azt követő alkalmi műsort. A diákok zenével, énekszámokkal, szavalatokkal emelték az ünnep szinvonalát. A szentmisén jelent voltak egykori paulinista diákok, kik most püspökök. Mindenek előtt jelen volt msgr. Rrok Gjonlleshaj bári érsek, msgr. skopjei püspök, aki főcelebránsa volt a misének, és együtt misézett vele mons. Fiser János, nagybecskereki püspöki helynök, valamint a szeminárium előjárói: msgr. Miocs József rektor és msgr. Marko Forgić lelkész.

Horvát nyelven szólt az egybegyűltekhez msgr. Kiro Stojanov, aki Szent Pál életútját méltatta. Magyar nyelven msgr. Fiser János a következőket mondta: „Az év első - január havát az apostolok közül - Szent Pál képviseli – ahogy maga mondta –, „a legkisebb az apostolok között”, nem találván méltónak magát az apostoli címre, mivelhogy korábban vezető szerepet játszott a keresztények üldözésében (IKor 15,9). Mint az Apostolokcsselekedeteiben olvasható, Pál, akit ekkor még Saulnak hívtak, egy ízben az „Úrnak tanítványai ellen lihegve” Damaszkuszba ment. Az úton hirtelen nagy fényesség vette körül. Leesett a lóról, és látomásában szózatot hallott: „Saul, Saul, mit üldözöl engem?” (ApCsel 9,1–31.) Az élmény hatása alatt megtért, és a kereszténység nagy térítő apostola lett. Pál fordulása (jan. 25.) ennek a „fordulatnak” állít emléket. Megtérésének Krisztus új szószólója névcserével adott nyomatékot. Ettől kezdve a zsidó Saul helyett római nevét, a Paulust használta (zsidó származása mellett római polgár volt születésétől fogva). A névcsere jelképes értelmű is. Az eredeti Saul a zsidók szálfatermetű első királya volt, míg a latin paulus „kicsinyt” jelent, és az amúgy is aprócska Pál, aki „saulként” a legnagyobb volt az üldözők között, az apostolok sorában a legkisebbnek mondta magát.

A páli fordulatnak tágabb jelentést adott az a tény, hogy az addig csak zsidók közt térítő apostolokkal szemben Pál a pogányok misszionáriusa lett: a Törvény útjáról a Hit útjára tért, mint maga írta több helyütt. A keresztény mozgalom ezzel a lépéssel indult el ezen az úton, mely által világvallássá lett. Továbbá kiemelte:

-         Legkisebb az apostolok között – Pál állítja maagáról

-         Saul – üldözi Krisztus tanítványait

-         Fényt lát, leesik a lóról,hangot hallott

-         Ez után bekövetkezik Pál fordulása

-         Saulból Pál let

A mai napon, amikor ünnepeljük vagy megemlékezünk ennek az intézménynek – a Paulinumnak alapításának 55. évfordulóját, amelynek védőszentje Szent Pál apostol, egyben a kápolna búcsúja Szent Pál megtérésének napja, lelki szemeink előtt áll a Tarzusi Saul, a megtért Pál, a legkisebb az apostolok között. Előttünk áll a kereszténység, a Krisztust követők egyik legnagyobb óriása – mint példa, mint példája a keresztény embernek.”

A beszéd végén a szónok örömét fejezte ki annak, hogy meghívást kapott, és beszédet mondhatott. Utána pedig kifejezte jókívánságát az elöljáróknak, a tanároknak, a tanulóknak és a jelenlevőknek.

Az iskolánkban mindig szeretettel fogadjuk a vendégeket, különösképpen ezen a számunkra jeles napon, amelyen lehetővé válik mindannyiunk számára, hogy közelebbről megismerjük egymást, és társalogjunk.  Ez volt az iskolánk fennállásának 55. évfordulója, amelyet közösen ünnepeltünk meg  tanárainkkal, szüleinkkel, jótevőinkkel és  a közéleti élet jelentős személyeivel.

 
BÚCSÚ ÉS ISKOLANAP A PAULINUMBAN Print E-mail
Monday, 15 January 2018 13:45

Január 25-ke Szent Pál apostol megtérésének napja. Ekkor tartunk mindig Iskolanapot és a kápolna búcsúját. Az idei iskolaév a Paulinum működésének 55-dik esztendeje. Január 25-én , csütörtökön megemlékezünk az 55. éves évfordulóról.

Délelőtt, 10 órai kezdettel a szeminárium kápolnájában ünnepi szentmise lesz. Minden kedves érdeklődőt szeretettel hívunk és várunk január 25-én a Paulinum kápolnájában.

 
A német kultúra napján Print E-mail
Monday, 15 January 2018 13:41
  1. Miután a Szerb állam elismerte a német nemzeti kissebséget, megalakult a Német Nemzeti Tanács. A testület hivatalos neve: Nationalrat der deutschen Minderheit. A Nemzeti Tanács elnöke Göncző Mandler  László évente  rendezvényeket, fellépéseket, előadásokat és művészi-kulturális eseményeket szervez. A rendezvények célja, ismertetni  az egykori Dunai németek (Donauschwaben) életét és kultúráját.

December 18-án a Német kultúra napján  szimpóziumot rendeztek ismert hazai es külföldi előadókkal.

Az előadások a német nyelvről, történelemről, zenéről,  gasztronómiáról es a vallási életről szóltak. A tanulmányi napon mi is részt vettünk, hiszen két tanárunk is tartott előadást. Az egyik a német nyelv fejlődéséről, a másik pedig a német zenekultúráról. Az előadásokat, beszédeket szebbé tették a zeneszámok, melyeket Kiss Tamás és Hatnađ Danijel adták elő fuvolán és klarinéton.

 
Karácsonyi előünnep Print E-mail
Monday, 15 January 2018 13:37

Ádvent harmadik vasárnapján este ismét megrendezésre került sor Szabadkán az Avilai Szent Teréz székesegyház előtti téren Magyar Karácsony című ünnepi műsor. A rendezvényt a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület elnöke, Brezovszki Tamara szervezte. Az egyesület tagjai mellett szerepelt a Palics Magyar Művelődési Egyesület és a Juhász zenekar. Múltévhez hasonlóan e alkalommal is különböző korosztályú hagyományőrző csoportok léptek fel, akik az énekes, zenés, táncos és verses rendezvényen felelevenítették az ádventi és a karácsonyi időszakhoz kapcsolódó népi hagyományokat. A műsoron a télies időjárás ellenére a sok érdeklődővel együtt mi is nagy kíváncsisággal vettünk részt, amely végül nagy örömmel töltött el bennünket.

 
Karácsonyi díszek kiállításán Print E-mail
Monday, 15 January 2018 13:17

2017. decemberében XX. alkalommal tartotta meg az Ivan Antunović katolikus egyesület a „Božićnjak”-ok, karácsonyi kalácsok kiállítását. A rendezvény számára idén is a Szabadkai Városháza biztosított helyet. A látogatók megcsodálhatták a kalácsokra elhelyezett liszt és víz keverékéből készítetett betlehemi figurákat. A kiállításon nem csak a szabadkai készítmények voltak láthatók, hanem tavankúti, kisboszniai, györgyéni és a nagyfényi kalácsok is. A karácsonyi ünnepi kenyér, „Božićnjak” a családi asztalnál központi helyet foglal el. Így ezen készítmény azt fejezi ki, hogy maga Jézus lépet be a házba. A karácsonyi kalácsokon kívül kiállításra kerültek a Matija Gubec tavankuti társulat szalmából készített képei és a Horvát Kulturális egyesület képzőművészeti részlegének a festményei. A karácsonyi díszek és a kalácsok kiállítását a Paulinisták is megtekintették, és megcsodálták a szebbnél szebb tésztából készült készítményeket.

 
Megtekintettük a 7. Karácsonyi Vásárt Print E-mail
Monday, 15 January 2018 13:08

A keresztény világ december 25-én ünnepli a Megváltó, Jézus Krisztus születését. A történelmet megváltoztató esemény emlékezetére nagy készülődésben áll a világ. Ezt jelzik a világ városaiban kigyulladó karácsonyi díszek, a főtereken felállított karácsonyfák és betlehemek. E készülődés jegyében a világ számtalan országában, a Bécsben több mint hét évszázada megtartott első karácsonyi vásár példájára, azóta már meghonosodott hagyományként karácsonyi vásárt tartanak. Szabadka főterén idén hetedik alkalommal tartják meg a karácsonyi vásárt. A rendezvény december 5-én nyílt meg, ünnepélyes kereten belül. A megnyitó a Zeneiskola diákkórusának karácsonyi énekeivel vette kezdetét, majd Horvát Tímea, a város alpolgármestere köszöntőbeszédével folytatódott. A Szabadkai Karácsonyi Vásár a pravoszláv újévig tart, amely addig is gazdag gasztronómiai kínálattal, továbbá karácsonyi fadíszekkel, ajándéktárgyakkal, gyertyákkal, mézzel, Luca-napi búzasünökkel, könyvekkel, kézzel készített ékszerekkel, és egyéb más kézműves és iparművészeti termékekkel várja a látogatókat.

 
Villa Ancora Print E-mail
Monday, 15 January 2018 12:50

A Villa Ancora Vajdaság egyik legszebb és legnyugodtabb részén található a palicsi parkban. Az újonnan épült egy emeletes komplekszum országunk egyik legmodernebb és jól felszerelt idősek otthona. Mindezen kívül az egészségügyi és élelmezési ellátás is színvonalas, ami a   rendszeres orvosi felügyeletnek, a 14 foglalkoztatott ápolónak és 3 szakácsnak és más alkalmazottnak köszönhető. Családias környezet légkörének megteremtésének érdekében az intézmény igazgatója, Bíró Lívia különféle rendezvényeket szervez az otthon lakói részére. Idén meghívást kaptunk, hogy karácsonyi műsort tartsunk számukra. A meghívásnak eleget tettünk Karácsony előtt, amely alkalommal irodalmi és zenei művekkel leptük és ajándékoztuk meg őket. A zeneszámokat előadták: Kiss Tamás, Hatnađ Danijel, Palifrov Stefan. A szavalatokat mondták: Hegedűs András, Dér Leó, Gyuris Dávid. A műsor elején karácsonyi beszédet tartott iskolánk rektora, majd a műsor végén minden jelenlévőnek áldott Karácsonyt kívánt.

 
Karácsonyi rádió műsorunk Print E-mail
Monday, 15 January 2018 12:45

Hosszú hagyománynak megfelelően a paulinisták idén is elkészítették a karácsonyi műsort. A rendszerváltás után kezdetben csak a Szabadkai Rádió közvetítette műsorainkat. Az utóbbi években a Szabadkai Magyar Rádió felvételezi, közvetíti, és adja tovább a felvételt a Pannon Rádiónak és a Mária Rádiónak. Az idei műsor címe: „Megszületett a mi Urunk, töltsön el minket a dicsőség fénye!” A műsort összeállították Hegedűs András, Dér Leó és Gyuris Dávid. A műsor előadására felkészítette diákjainkat magyar tanárunk, Tóth Bagi Kornél. A zenét válogatta Kujundžić Marijan tanár. A műsor felelős szerkesztője rektorunk, msgr. Miocs József. A műsort a Szabadkai Magyar Rádió stúdiójában felvételeztük Maráczi Mónika adásszerkesztővel.

 
<< Start < Prev 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 Next > End >>

Page 37 of 86