Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
Zenei hitvallásaink - Koncert Print E-mail
Thursday, 09 November 2017 10:49

Október 22-én, vasárnap egy rendkívüli zenei eseményen vettünk részt a Szent Teréz székesegyházban. A magyarországi Lutheránia énekkar, a Budapesti Vonósok és  neves szólisták előadták J. S. Bach h-moll miséjét. Bach református létére egyháza számára írta műveit. Egyedüli katolikus miséje a h-moll mise, melyet II. Frigyes herceg rendelésére szerzett. A reformáció 500 éves jubileuma emlékére került sor a h-moll mise előadására Zenei hitvallásaink elnevezéssel. A hangversenyt az Ágostai Hitvallású Evangélikus Keresztyén Egyház szervezte. Köszöntő beszédet mondott Dolinszky Gábor püspökhelyettes, ünnepi beszédet viszont dr. Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház püspöke.” J. S. Bach a h-moll misébe beleszőte azt a tudását, amelyet az egyetlen örök Isten megismeréséből nyert. A misében az örök fogalom állandóan jelen van, közöttünk van”, ezt mondta beszédében a püspök. A mise előadásával az ének és zenekar bejárta a Kárpátmedence tíz városát, így került sor a szabadkai előadásra is. Az énekkar vezetője Botvay Károly volt. Szoprán szólót énekelt Szemere Zita, altot Bakos Kornélia, tenort Komáromi Márton és basszus szólót Kovács István. A hangverseny dr. Kamp Salamon, Kossuth-díjas karnagy vezényelte.

 
Soli Deo Gloria kiállítás Print E-mail
Thursday, 09 November 2017 09:34

Soli Deo Gloria a Magyar Reformáció Öt Évszázada és a Megújulás Színei címmel kiállítás nyílt meg a reformáció 500-ik évfordulója alkalmából a Szabadkai Városi Múzeumban. A kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Kulturális Alap, valamint a Szabadkai Városi Múzeum rendezte. A kiállítást dr. Babity János főkonzul nyitotta meg. Beszédet mondott dr. Tomka Gábor a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója, valamint mgr. Hulló István a Szabadkai Városi Múzeum igazgatója. A megnyitáson elhangzott, hogy „a reformáció hatása megváltoztatta az akkori emberek életét, és egészen mindmáig hat a tudomány, a művészet, az irodalom, a vallás terén túl is, új kihívások elé állítja a keresztényeket.” Kiss Erika budapesti muzeológus azt mondta: „a reformáció az egész Európa kultúrájára, gondolkodásmódján alakitólag hatott, amelynek az öröksége mindenkié. Ezt az örökséget szeretné bemutatni ez a kiállítás sajátos régióban, mely nemzetileg, etnikailag, felekezetileg is nagyon színes.” A kiállítás történelmi, vallási, irodalmi és művészeti jellegű és ezért az oktatásban felhasználható a tárlat anyaga. A kiállítást megtekintve megértettük a tárlat elnevezését „Megújulás Színei”.

 
Megemlékezés a 61 évvel ezelőtti eseményekről Print E-mail
Thursday, 09 November 2017 09:17

Október 23-án a Kárpátmedence minden területén megemlékezéseket tartottak az 1956-os forradalom  emlékezetére. A délvidéki magyarok Palicson és Szabadkán tartották a központi jellegű megemlékezést. Palicson a Nagyparkban, az ’56-os emlékmű megkoszorúzásával kezdődött a megemlékezés, után a viszont a szabadkai Népszínház Jadrán színpadán ünnepi műsorral folytatódott. A műsor ünnepi beszéddel kezdődött, amelyen először Csepreghy Nándor parlamenti államtitkár szólt az egybegyűltekhez. Az államtitkár egy kérdéssel kezdte beszédét: „Milyen a magyar ember lelke? Erre a kérdésre a válasz ott van minden október 23-án, immár 61 éve emelte ki a politikus, aki hozzátette, hogy az ’56-os két héten át fújó szél alapos munkát végzett: mindörökre kisöpörte a reménytelenséget Magyarországról.” Az államtitkár után Pásztor István a VMSZ elnöke beszélt. Beszédében kiemelte, hogy a diktatúra soha többé nem tudta leigázni a magyar nemzetet. Az ünnepi beszédeket követően  Kotai Rób ert rendezésében a szabadkai színtársulat bemutatta „Budapest, vérfürdőváros” című művét. Az ünnepi megemlékezés Vörösmarty Mihály Szózatával zárult. Az ’56-os eseményekről iskolánkban minden esztendőben a történelem és a magyar órák keretében emlékezünk meg és részt veszünk a központi ünnepségen.

 
A Zeneiskola napja Haydn miséjével Print E-mail
Thursday, 09 November 2017 09:06

A Szabadkai Zeneiskola alapjait még 1800-ban Arnold György a Szent Teréz templom karnagya fektette le. Hivatalosan azonban csak 1868-tól működik, amelynek első igazgatója szintén a Szent Teréz templom regens chori-ja volt Gaál Ferenc. Azóta 149 év múlt el, és az iskola ez idöszakban kisebb – nagyobb változásokkal folyamatosan működik. A Zeneiskola igazgatói évtizedeken át a nagytemplom karnagyai, illetve regens chori-ai voltak. Ez a folyamat az I. világháború után megszűnt. Mégis a kapcsolatok és a zenei együttműködés a Szent Teréz templommal megmaradt. Igazgatónk, msgr. Miocs József mint zenetanár és mint regens chori  újraélesztette a régi kapcsolatokat. Ft. Paskó Csaba tovább fejlesztette ezeket, hiszen nem csak tanár lett, hanem egyházzenei szakot is nyitott a zenedében.

A 149 éves Zeneiskola ének és zenekara az Iskolanap alkalmából a városháza dísztermében előadta Josef Haydn G-dúr miséjét. Az Iskolanapon és a   hangversenyen a paulinisták is részt vettek, és örültek annak, hogy a városháza dísztermében is alkalmuk volt liturgiai művet hallani.

 
Szlavóniai vendégek Print E-mail
Thursday, 09 November 2017 08:57

Az egykori diákok örömmel térnek vissza a régi Alma Mater-jukba, hacsak egy rövid látogatás erejéig. Ilyenkor felidézik a régi élményeket és eseményeket, amelyek felejthetetlenek számukra. Így tett ft. Zakaljug Oleg is. Oleg az érettségi után Zágrábban folytatta tanulmányait és kőrösi egyházmegye papja lett. Jelenleg a szlavóniai Ravno Selo plébánosa. Miután plébános lett, és híveinek elmesélte, hogy hol végezte középiskolai tanulmányait, felébresztette kíváncsiságukat, ezért a hívek kifejtették óhajukat, hogy látni szeretnék Szabadkát és Paulinumot. Egy busszal látogatásba jöttek, és megtekintették a Paulinumot, valamint Szabadka városát, és annak büszkeségét Palicsot.

 
Interju Print E-mail
Friday, 20 October 2017 11:23

Az idei 2017/18-as tanév elsős diákját szólítottuk meg.

Légy szíves mutatkozzál be olvasóinknak!

A nevem Huszár Ádám, és Csantavérről jöttem a Paulinum Gimnáziumba és Szemináriumba.

Hol szerezted  az általános iskolai bizonyítványt?

Szülőfalumban, Csantavéren jártam a Hunyadi János általános iskolába, és ott tettem le a kisérettségit.

Kitől hallottál a Paulinumról?

Elsősorban Utcai Róbert plébános atyától, hiszen rendszeresen jártam ministrálni és a hitoktatásra, és mint ilyennek azt ajánlotta, hogy a legmegfelelőbb lenne számomra ez az iskola. Ugyanezen véleményen volt Nikolić Anton tanárúr, aki szintén egykor paulinista diák volt.

 

Milyen volt a kezdet és a beilleszkedés számodra ?

Ahogy mondani szokás minden kezdet nehéz. Miután beköltöztem, egy héten belül máris otthonosan éreztem magam, mivel a bentlakók barátságosan fogadtak. Itt több barátra talál az ember, akik megértéssel vannak az új diák iránt.

 

Mi a véleményed a napirendről, jelent e valami nehézséget számodra ?

Minden intézmény rendelkezik saját napi renddel. Ezzel tisztában voltam mielőtt az intézetet választottam, és nekem nem jelent nehézséget, mivel egy idő után az ember hozzá szokik a napi teendőkhöz.

 

Mi a véleményed a tanitásról, vannak e nehézségeid?

Az általános iskolában kitűnő tanuló voltam, de ott mindent anyanyelvünkön tanultunk, de ez az iskola kétnyelvű.

Ennek ellenére, eddig még nem találkoztam nehézséggel, és szerintem nem is lesz.

 

Jelent e számodra kihívást az, hogy nem mehetsz minden hétvégén haza?

Néha honvágyam van, de az szerintem el fog múlni, mivel jó társaságba kerültem. Amikor nincs szabad hétvége, akkor nagy sétákat, kirándulásokat vagy sport aktivitásokon veszünk részt, és ezen aktivitásokkal gyorsan elmúlnak a  hétvégék.

Milyen terveid vannak a jövőre nézve?

Még messze vagyok a döntéstől, hiszen még csak most kezdtem meg az első évet. Ami a legfontosabb számomra, hogy minél jobb tudásra tegyek szert, és ennél fogva minél jobb eredményt érjek el az érettségin. Azután majd döntök a továbbiakról.

 

Mit üzensz azoknak, akik a Paulinumba szándékoznak jönni?

A Paulinumban jó alapokat fektethetsz le a további tanulmányaid folytatásához. Egyben jó keresztény értékekre épülő nevelést kapsz. Ezért ajánlom a Paulinum Gimnáziumot és Szemináriumot, akiknek az említettek fontosak.

 
Együtt ünnepeltünk Tavankúton Print E-mail
Friday, 20 October 2017 11:11

Október 8-án (vasárnap) az eddigi hagyományoknak megfelelően idén is a Paulinum Gimnázium és Szeminárium (Kollégium) diákjai és lakói a tavankúti plébános, ft. Franjo Ivanković esperes meghívására ellátogattak Tavankútra.  A találkozó a helyi hívekkel a Jézus Szíve templomban vette kezdetét közös istentisztelettel. A szentmisét ft. Tojzán László prefektus mutatta be, akivel együtt misézett msgr. Miocs József rektor. A szentbeszéd után Juhas Đuro, IV-es diák tanúságot tett életéről és hivatásáról. A szentáldozás után a szeminárium diákjai rövid kulturális programmal készültek a jelenlévő hívek számára, amellyel fejezték ki hálájukat és köszönetüket a meghívásért, a vendéglátásért, a kapott segítségért és imákért. Gyuris Dávid Aleksa Kokić: U meni živi Krist című verset szavalta, míg Hatnađ Danijel és Kiss Tamás fuvolán és klarinéton előadták J. S. Bach Polonaise művét. A szentmise után megtekintettük a helyi általános iskolát, amelynek névadója Matije Gubec, majd szintén e történelmi személy nevét viselő kultúrotthont. Itt megcsodáltuk a szalmából készült állandó képkiállítást. A település látnivalói után a plébánián folytatódott a program kellemes társalgás és ízletes ebéd keretében. A nap baráti és keresztényi játék jegyében zárult a helyi hívők és diákjaink között egy labdarugó mérkőzéssel. Hálásak vagyunk Mindenható Istennek, hogy az idei évben is eljuthattunk Tavankútra, és gazdag élményekkel és tapasztalatokkal térhettünk vissza.

 
Egykori paulinista állami kitüntetése Print E-mail
Friday, 20 October 2017 11:06

A Magyar Kormány a rendszerváltás után figyelemmel kiséri és támogatja a határon túli magyarok életét és munkáságát. Amiben csak lehet, segíti további fennmaradásukat, anyanyelvi és kulturális  fejlődésüket. Akikre jobban felfigyelnek, vagy aktivitásaik során kitűnnek, azokat ajánlók utasításra kitüntet a Magyar Kormány, vagy valamelyik anyaországi szervezet. Verebélyi Árpád  2005 óta plébános Doroszlón és Gomboson, és egyben a doroszlói kegyhely igazgatója. 2015 óta kerületi esperes, és 2016-ban tiszteletbeli főesperesi címet kapott. Odaadó és áldozatos munkájára felfigyelt a Magyar Kormány, és ezért Áder János elnök  a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntette ki. A kitüntetést Magyarország főkonzulja, dr. Babity János adta át szeptember 28-án a szabadkai főkonzulátusán. Gratulálunk egykori diákunknak.

 
Európai Örökségi Napok Print E-mail
Friday, 20 October 2017 10:49

A szabadkai városi vezetőség szeptember 27-től 29-ig Európai Örökségi Napokat szervezett. A rendezvény keretében szeptember 27-én a ferences kolostor szépművészeti (festészet, szobrászat és építészet) alkotási kerültek bemutatásra. A bemutatás előadással kezdődött, amelyet dr. Korhecz Papp Zsuzsanna múzeumi tanácsos és restaurátor tartott. Az előadás a ferencesek rendházának az előterén kezdődött, utána viszont az előadó végig vezette a látogatókat a rendházban, közben magyarázta az alkotásokat és a létesítményeket.

Szabadkán, már a törökök előtti időben is tevékenykedtek ferences szerzetesek, akik a szegedi rendházhoz tartoztak. Innen jártak nemcsak Szabadkára, hanem Bácska egész területére. 1710-től plébániát vezettek. 1717-től rezidenciát hoztak létre, és az általános megújulás, ami az építészettel, művészettel, oktatással és hitélettel kapcsolatos, azt mind ők kezdeményezték. A 2017-es esztendőben ünneplik rendházuk 300. évfordulóját. E nagy jubileumi évben tartott rendezvényeken, amelyek az Európai Örökségi Napok keretében megtekinthetőek voltak, mi is részt vettünk.

 
Dolce Vita vendéglő megáldása Print E-mail
Thursday, 12 October 2017 09:15

Szabadka városának központjában, a Népszínház mögött egy új vendéglő nyílt meg Dolce Vita elnevezéssel. A vendéglő két részből áll: kávézó – söröző részlegből és étteremből, amelyek a legkorszerűbb felszolgáló felszereléssel rendelkeznek. Hangulatos díszítésével és a stílusos bútorzatával csalóka minden járókelő részére. Az étterem előtt terasz is rendelkezésre áll a vendégek részére, akik kellemes időben a friss levegőn is társaloghatnak falatozás közben. A vendéglőt Vicai Olivér látszerész működteti, aki ennek a megáldására felkérte iskolánk rektorát, azzal a szándékkal, hogy szívesen látja  vendégül a Paulinum tanárait és tanulóit.

 
<< Start < Prev 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 Next > End >>

Page 39 of 86