Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
A Tanítóképző Kar ünnepségén Print E-mail
Monday, 23 January 2017 10:45

Szabadkán az intézményes oktatás még a XIX. század első felében kezdődött. Leginkább az egyházak karolták fel az oktatást és a nevelést, még jellegzetesebb, hogy 1871-ben egyházi kezdeményezésre beindult a tanítóképzés. Azóta változatosággal folyamatosan működik 145 éven át. 10 évvel ezelőtt újabb szükséget látva megnyílt a Magyar Nyelvű Tanítóképző Kar. A 10 éves évfordulót november 25-én ünnepi keretek közt tartották meg a városháza dísztermében. Az ünnepséget a Gaudeamus igitur, a tanulók himnuszával kezdték. Prof. dr. Lepes József, a kar dékánja üdvözlő beszéde után köszöntők és jókívánságok hangzottak el a vendég dékánók és oktatási intézmények képviselői részéről. Ezt egy film vetítés követte, majd szavalatokkal, jelenetekkel és énekszámokkal zárult a rendezvény. A műsor végén az oktatási intézmény díjakat és elismeréseket osztott ki. A Paulinum Gimnázium köszönő levelet kapott a  10 éves együttműködésért és támogatásért. Az elismerő oklevelet rektorunk vette át a Kar dékánjától. Az ünnepségen részt vett még valamennyi tanulónk is.

 
Kelebián Gaudete vasárnapján Print E-mail
Monday, 23 January 2017 10:39

Advent harmadik vasárnapja az úgynevezett Gaudete ill. Örvendetes vasárnap. Ennek a napnak a jelentősége elsődlegesen, hogy egy kissé feloldódjanak a hívek a hosszú várakozásban és lemondásban, másrészt hogy már közel van a világ megváltója, Jézus Krisztus születése. Ezért e vasárnapon a pap rózsaszínű ruhába öltözik, rózsaszínű gyertyát gyújtanak meg, és ilyenkor többet lehet énekelni és zenélni, mint advent más napjaiban. Ezt a liturgiai lehetőséget kihasználva a kelebiai templomban advent harmadik vasárnapján ünnepi szentmise volt, amelynek keretében három kórus szerepelt. Szegedről a Szeghy Endre Női Pedagógus énekkar, a szabadkai Pro Musica kamarakórus és az újvidéki Flory – art Ifjúsági zenekar, szólista énekessel. A mise elején ünnepélyes gyertyagyújtás volt, továbbá énekszámok és szavalatok tették szebbé a liturgiát. A szentmisét és a szentbeszédet ft. Paskó Csaba plébános mondta. Vele együtt misézett msgr. Miocs József rektor, ft. Tojzán László prefektus és dr. Magyar Lóránd állandó diakónus. A szentmise után alkalmi műsor következett, amelynek keretében Tillai Aurél zeneszerző- karnagy Ave Maria műve hangzott el. Az ünnepségen a 86 éves nyugalmazott tanár is jelen volt, több más vendéggel, a Paulinum tanulóival és a kelebiai hívekkel. Az Örvendetes vasárnap mindannyiunkat lélekemelő örömmel töltött el.

 
Karácsonyi díszek kiállításán Print E-mail
Monday, 23 January 2017 10:19

Már hagyománnyá vált, hogy a szabadkai városháza előcsarnokában advent harmadik vasárnapjától karácsonyi díszek, kellékek és kalácsok kiállítását rendezik. A kiállítás kiemelkedő pontja az úgynevezett karácsonyi kalácsok kiállítása. Ezek a kalácsok tésztából készülnek, amelyek elsősortban a betlehemi jászol figuráit ábrázolják. A kalácsok a szent estén a vacsorai asztalra kerülnek, utána viszont a családfő elhelyezi a karácsonyfa alá, és a karácsonyi időszak végéig ott maradnak.  A karácsonyi díszek és a kalácsok kiállítását a Paulinisták is megtekintették, és megcsodálták a szebbnél szebb tésztából készült készítményeket.

 
Állami ajándék Karácsonyra Print E-mail
Monday, 23 January 2017 10:10

A Paulinum Gimnázium, mint oktatási intézmény állami felügyelet alatt áll. A Szeminárium mint nevelő intézmény a Kormány Vallásügyi Minisztériumához tartozik. A Gimnázium és Szeminárium az állam részéről csak részleg financírozásban részesül. Ezért a Paulinum sok mindenben kevesebb anyagi eszközökkel rendelkezik, mint más iskolák és intézmények. Most a karácsonyi és újévi ünnepekre meglepetésszerűen a Vallásügyi Felekezetekkel Foglalkozó Hivatal egy jelentős összeget utalt át a Paulinumnak. Az ajándék iskolai és intézeti eszközökre, felújításokra és fejlesztésekre vonatkozik. A támogatás valóban meglepetésszerűen ért bennünket, és a közvetítő irodának hálával adózunk és Isten áldását kérjük rájuk.

 
Mikulás napja Print E-mail
Monday, 23 January 2017 09:24

Szent Miklós püspök a keresztény világ egyik legismertebb és legnépszerűbb szentje. Myra (ma Törökország) városának püspöke volt. Szülei örökségét és vagyonát a szegények és rászorulók részére osztotta szét, és egész életét a jótékonykodás és az ajándékozás jellemezte.  Az emberek már életében szentnek tartották. Halála után sírja zarándok hellyé vált. Tisztelete a keleti egyházakban már halála után elterjedt. A nyugati Egyházban viszont a X. századtól lett ismeretes. A Mikulásvárás és a szokások Szent Miklós kedvességéhez és szeretetéhez fűződő történetek nyomán alakult ki. A Paulinumban, mint minden más keresztény intézetben a tanulók alkalmi műsorral emlékeznek meg Szent Miklós püspökről. A műsor december 5-én szokott lenni, de ebben az esztendőben mi december 6-án tartottuk meg. Minden osztály egy-egy műsorral lépett fel. Szavalatok és énekszámok hangzottak el, valamint jelentek és történetek Szent Miklós életéből. A műsor végén egy érettségiző tanuló Szent Miklós püspöknek öltözve intelmeket intézett a szeminaristákhoz, majd a jóra buzdította őket, és végül mindenkit megajándékozott egy tábla csokoládéval.

 
Asztali tenisz mérkőzés Print E-mail
Monday, 23 January 2017 09:14

Az iskolai tantárgyak és gyakorlatok közt a testnevelés fontos szerepet tölt be. Az utóbbi időben szinte fő tantárgynak számít. Hogy milyen fontoas a mozgás, a test ápolása és edzése, arra már a rómaiak is rájöttek és mondássá vált: „In corpore sano anima sana” – „Ép testben ép lélek.” A Pualinum Gimnázium sem kivétel a többi iskolától és a testnevelés itt is fontos szerepet játszik. Iskolánknak van tornaterme, és ezt rendszeressen használjuk. Amennyiben a tornatermünk valamelyik ágazatnak nem felel meg, akkor egy másik iskola termébe megyünk. A tavasszi és a kora ősszi időben sokat vagyunk a természetben. Téli időszakban termekben tornázunk. Időközben versenyeken is veszünk részt vagy szervezünk. Így volt ez az elmúlt hónapban, amikor asztali tenisz versenyt szerveztünk. A megméretetésen tanulóink és tanáraink is részt vettek. A versenyen az első és a második helyet mi nyertük meg, a harmadikat pedig Zajakov tanárunk.

 
Adventi előkészület Print E-mail
Monday, 23 January 2017 09:06

Az adventi készület lelkülete imában és virrasztásban nyilvánul meg leginkább, melyekkel felidézzük, hogy az Isten Fia Szűz Máriától született, és emberré lett. Az adventi előkészületnek különböző szokásai és hagyományai vannak. Ezek közül kiemelkedik a adventi gyertyagyújtás. A Paulinumban, az intézmény fennállása óta hagyományos az adventi vasárnapokat megelőző szombat esti advent estek. E lelki ájtatosság csúcspontja az égő gyertyával való bevonulás. Ezt egy érettségiző tanuló prófétai öltözékben égő gyertyával a kezében bevonul a félhomályban lévő kápolnába, és meggyújtja a megfelelő gyertyát a adventi koszorún. A sötétben lévő világító gyertyaláng a Messiás várására emlékeztet, Krisztusra, aki a világ világossága. Az idén advent első estéjét ft. Kara Nándor, a Kisboldogasszony plébánia plébánosa vezette, a másodikat ft. Dragan Muharem, kisboszniai plébános, a harmadikat ft. Balcsák Szilárd székesegyház káplánja tartotta. Az utolsó adventi elmélkedést és gyertyagyújtást az eddigi hagyománynak megfelelően az ordinárius vezeti, és a liturgia végén mindenkinek áldott karácsonyi ünnepeket kíván.

 
Bartók kiállítás a Zeneiskolában Print E-mail
Monday, 23 January 2017 08:57

Mikrokozmosz – Bevezetés Bartók Béla világába címmel nyílt meg a zeneszerző, zongoraművész, népzenekutató életútját és művészi pályáját bemutató kiállítás a szabadkai Zeneiskola kerengőjében. A kiállítás a Magyar Külügyminisztérium és Magyarország Szabadkai Főkonzúlátusának közvetítésével lett megszervezve. A kiállított tárlat Bartók Béla életét és a 110 évvel ezelőtti gyűjtött népdalokat tartalmazza, amelyeket a zeneszerző 1906-ban Horgos környékén gyűjtött össze. A kiállítás célja elsősorban, hogy a zeneiskola tanulói, utána viszont Szabadka városának polgárai jobban ismerjék meg a világhírű zeneszerző munkáságát. A kiállítás elején Barlai Edit igazgatónő megnyitó beszéde után Gombár Szeréna konzulassszony beszélt Bartók Béláról és magáról a tárlatról. A beszédek után a Zeneiskola énekkara Bartók Béla által összegyűjtött horgosi népdalokat énekelt. A paulinisták a kiállítást zeneóra keretében látogatták meg, amelyen előbb Miocs József  rektor beszélt, majd Paskó Csaba atya bővebb magyarázatott adott nekünk. A kiállítás megtekintése alkalmával megtekintettük az iskolát. A díszteremben maga az igazgatónő fogadott bennünket, és röviden elmesélte a 148 éves iskola történetét és működtetését. Végezetül meglátogattuk az egyházzenei tanszéket.

 
Szent Cecilia napja Print E-mail
Monday, 23 January 2017 08:48

Szent Cecilia egyik legismertebb és legkedveltebb szentje az Egyháznak.  A III. században élt és vértanúként halt meg. Ő a zenészek és az énekesek védőszentje. Azért lett a szent zene védőszentje, mert a hagyomány szerint egész életén ált zsoltárokat és himnuszokat zenget mennyei jegyesének, Jézus Krisztusnak. Élete utolsó perceiben is lantot tartott a kezében és énekelt. Szent Cecilia példakép a hitben való kitartásban, valamint a zsoltártok és a himnuszok éneklésében. Cecilia napját, november 22-ét világszerte megünneplik elsősorban az énekesek, az egyházi zenészek és a hívők sokasága. A Paulinum Gimnázium és Szeminárium énekesei, zenészei és tanulói minden esztendőben méltóképpen emlékeznek meg szent Ceciliáról. Cecilia napján, november 22-én a Paulinum kápolnájában ünnepi szentmise volt, amelyet msgr. Miocs József celebrált, és beszédében méltatta szent Cecilia életét és egyházzenei hozzájárulását. A ünnepi szentmisét a paulinisták szebbé tették énekekkel és zeneszámokkal.

 
Megemlékezés Arisztotelész 2400. évfordulójáról Print E-mail
Monday, 23 January 2017 08:26

A szabadkai Városi Könyvtár dr. Fleisz Rita vezetésével Arisztotelész 2400. születésének emlékezetére írásos pályázatot írtak ki, és megemlékezést szerveztek a nagy bölcselő és politológus tiszteletére. A rendezvény Zoran Hristić zenei ősbemutatójával kezdődött, amelyet a Gvarden kvartet és az ortodox Krisztus Menybemenetele templom kórusának énekszámaival folytatódott. A zenei alkotás az arisztotelészi idők görög zenei stílusának felet meg, és a 2000 évvel ezelőtti zenei alkotásokra. A zeneszám után Jelena Cvetić könyvtáros, szervező tag a rendezvény értelméről beszélt. Sofija Savanov tanárnő, a belgrádi görög kultúrközpont vezetője Arisztotelész értelmezéséről beszélt a mai kor filozófiájának szemszögéből. Dr. Šefket Krcić akadémikus professzor Arisztotelész munkáságát és örökségét méltatta tudományos értekezésében. Prof. dr. Cékus Géza Arisztotelész és a természettudományok összefüggéséről beszélt. Az előadások után a pályázatok értékelése következett, amelyeket dr. Fleisz Rita tanárnő olvasott fel és osztott ki. A megemlékezés befejező része a könyvtár előcsarnokában gondolatcsere és falatozás keretében folytatódott.

 
<< Start < Prev 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 Next > End >>

Page 45 of 86