Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
Zongoráink javítása Print E-mail
Monday, 26 October 2015 10:43

Már a Paulinum építési tervei között is szerepeltek a zenetermek kialakítását célozó dokumentumok. A tervek szerint kialakított termek közül három kitűnik, amelyekben régi típusú zongorákat helyeztek el. Ezek a bécsi rendszerrel épült hangszerek, ajándékként kerültek az intézményünkbe. A Koch és Korselt budapesti gyártmányú zongora Égerth Jakab apatini apátplébános tulajdona volt. A Hoffmann-Czerny (Bécs) zongorát Szvoboda Lajos kevi plébános, az Anton Andrejs (Bécs) zongorát Mészáros Andrea, a Szent Teréz Énekkar tagja ajándékozta iskolánknak. Az említett zongorák a korukhoz képest jó állapotban vannak és gyakorlásra megfelelőek, a nyári tatarozási munkálatok során mégis sort kerítettünk a zongorák javítására is. Ezt a feladatot, illetve a a hangolást Apró Tibor topolyai orgonaépítő és zongorajavító mester végezte el. Azóta zongoráink fényesebben és kellemesebben hangzanak, aminek nagyon örülünk.

 
Felújítottuk Szt. Alajos szobrát Print E-mail
Monday, 26 October 2015 10:21

 

Szent Alajos szobra a Szabadkai Városi Gimnázium kápolnájában volt felállítva. A kápolna védőszentje Szt. Imre volt, az őt ábrázoló alkotás az oltár közepén kapott helyett, közvetlenül mellette pedig a Szt. Alajos szobor volt látható. Amikor 1945-ben és 1946-ban valamennyi iskolát és zárdát államosították, huszonnégy óra alatt minden egyházi tárgyat el kellet távolítani a helyiségekből. Ekkor került az említett Szt. Alajos szobor a püspökségre, majd 1965-ben az újonnan épült Paulinum épületébe vitette át Zvekanović püspök.

A hosszú évek alatt a szobor igencsak megkopott és mindeddig a raktárban állt. Rektorunk, Msgr. Miocs József idén kezébe vette a szobor sorsát, s a felújítása mellett döntött. A restaurátori teendőket Léner Margit végezte el. Ez a tiroli alkotás immáron intézményünk ékessége, amely a kápolna előcsarnokában foglalja el méltó helyét. Munkájáért ezúton is hálásan mondunk köszönetet Léner Margitnak.

 

 
Főhajtás az aradi vértanúk tiszteletére Print E-mail
Monday, 26 October 2015 09:59

 

A vajdasági magyarság október 6-án tartott központi megemlékezést az aradi vértanúk tiszteletére Eleméren. A település Kiss Ernő honvédtábornok szülő-, egyben földi maradványainak nyugvóhelye. Kiss Ernőt az 1849-es kivégzése után álnéven az aradi temetőben hantolták el, majd Katalinfalván újratemették, végül, tizenhat évvel később az eleméri családi kriptába helyezték örök nyugalomra.

Az eleméri Szt. Ágoston templomot a Kiss család építette, alá pedig kriptát alakítottak ki az említett család részére. Az épület újabban emléktemplom, így az utóbbi években a vajdasági magyarság itt tartja központi megemlékezését.


Az aradi vértanúk emléke előtti tiszteletadás szentmisével kezdődött, melyet msgr. Gyuris László nagybecskereki plébános közösen celebrált msgr. Miocs Józseffel a Paulinum rektorával, msgr. Tietze Jenő apostoli protonotáriussal, Király Tibor kisoroszi plébánossal és Masa Tamás nagybecskereki káplánnal.

A megemlékezés ökumenikus jellegű volt, ezért a liturgia keretében Kiss Nándor református lelkész imát mondott és beszédet tartott. A szentmisén a bánsági paulinisták is részt vettek. Oros Mihály negyedik osztályos tanuló Juhász Gyula Vértanúk c. költeményével tette ünnepélyesebbé a liturgiát.
A szertartás végén a templom előtti téren beszédet tartott Pintér Attila, Magyarország belgrádi nagykövete és Hajnal Jenő a Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Végül a templom kriptájában koszorúzás következett, majd a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ nagytermében agapéval zárult a megemlékezés.

 

 
Vajszkán és Bógyanon voltunk találkozón Print E-mail
Monday, 26 October 2015 08:52

 

Az elmúlt hét végén élményekkel teli és egy felejthetetlen napot töltöttünk Vajszkán és Bógyanon. Ft. Cvijin Vinkot, jelenlegi plébánost ,egykori paulinistát két évvel ezelőtt helyezte oda a főpásztor. Miután kinevezést kapott, máris meghívta a Paulinum Gimnázium és Szeminárium közösségét látogatásra és találkozóra. Erre az elmúlt hét végén került sor. Reggel korán indultunk, hiszen Vajszka több mint 100 kilométer Szabadkától. Útközben meglátogattuk a Keresztúri székes egyházat.Keresztúr a Görög katolikus Egzarhátus (püspökség) központja és a falu temploma székesegyház. Itt várt bennünket Ft. Šanta Mihajlo, székesegyházi káplán. Örömmel fogadott bennünket, hiszen egykor ő is paulinista diák volt. Bemutatta a templomot és elmondta a falu és az egyház község történetét.

Keresztúr után Bácson keresztül Vajszkára értünk, ahol már a templom előtt vártak bennünket. Lelkes fogadtatásban részesültünk a plébános, a kántor, a hitközségi elnök , a házvezető és a ministránsok részéről. A tizenegy órai ünnepi szentmisét és szentbeszédet msgr. Miocs József rektor mutatta be. Ővele együtt misézett a helybeli  plébános Ft. Cvijin Vinko. A szentbeszéd után, Nađ Denis negyedikes tanuló vallomást tett életéről. Az olvasmányokat Gubaš Vladimir és Lipót Tamás olvasták . A hívők könyörgését viszont Katona Attila mondta. A szent misét ünnepélyesebbé tette a Schola Cantorum Paulinum kórus melyet Kujundžić Marijan prefektus vezetett. Áldozás után fuvola szóló csendült fel, J. S. Bach, Jesu meine Freude szerzeménye, melyet Orosz Mihály adott elő. A szent mise állandó részeinek énekeit a helybéliek és a paulinisták felváltva énekelték.

A szent misét találkozó és társalgás követett. A plébánia nagy termében a Paulinum tanulói baráti és közvetlen beszélgetést folytattak a ministránsokkal, a fiatalokkal, a hitközségi tagokkal és a hívekkel. A találkozó közös Agapéval zárult a vajszkai vendéglő éttermében.

A délutáni órákban Bógyánra mentünk. Megtekintettük a felújított katolikus templomot és a plébániát. Utána viszont a XV. századbeli Ortodox kolostort és templomot csodáltunk meg. A templom, amely szent Miklós tiszteletére lett felszentelve, elmondhatatlan értékű. Teli XV. és XVI. századbeli freskókkal, ikonokkal (szent képekkel) és ikonosztázzal. A kolostort körül veszi egy botanikus kert, amely lenyűgöző látványt nyújt a látogatóknak, hiszen több száz fajta fa és más növényzet képezi. A kolostor kívül - belül teljesen felújított és a könyvtára valamint a barokk termei meglátogathatók.

A vajszkai és bógyani látogatás után lelki és szellemi értékekkel gazdagodva tértünk vissza a Paulinumba. Hálásan köszönjük rektorunknak e találkozás szervezését, továbbá Ft. Cvijin Vinko plébánosnak és minden munkatársának a fogadást és a vendéglátást.

 

 
A szabadkai Református templomban Print E-mail
Saturday, 10 October 2015 10:34

 

A Szabadkai Református Egyház közösség 150 éves évfordulót ünnepelt. Az évforduló alkalmából ünnepi istentiszteletet tartottak a Református templomban. Az igehírdető, dr. Szabó István a Duna-melléki Református egyházkerület püspöke a Magyar Református egyház zsinatának lelkészi elnöke volt.

150 évvel ezelőtt , ez a közösség csak maroknyi hívővel kezdődött, amely mára több százra nőt fel. A kicsiny gyülekezetet ma is még a gyarapodás és a fejlődés jellemzi. Kezdetben egy kis templomocskában jöttek össze a hívek, majd 1970-től a mai modern templom áll a gyülekezet szolgálatára. A jelemnlegi lelkipásztor , Bányai Béla László tiszteletes és dr. Kovács Márta főgondnok szervezték meg a 150 éves jubíleumot, melyen mi is részt vettünk Msgr. Miocs József rektorunkkal.

 

 
Szent Ferenc elhalálozásának szertartásán Print E-mail
Saturday, 10 October 2015 10:30

 

Október 3-a Szent Ferenc elhalálozásának napja. Ezen a napon, illetve előestéjén, minden ferences templomban ájtatosságot tartanak a szent tiszteletére. A szertartást még tranzitusnak is nevezik, amely átköltözést jelent ebből a világból az örökkévalóságba .A szertartás központi része a 141-ik zsoltár, melyet a szerzetesek a haldokló szent ágyánál imádkoztak és kérték az ő közbenjárását a rend minden tagjára. E szertartás lényege, hogy ilyenkor a templom kivilágítása megszűnik, a templom sötétségbe borul, amely jelképezi az átvonulást, illetve tranzitust az örök életbe. Október 3-án a megemlékező szentmisén és a szentmise utáni szertartáson részt vettünk, melyet a szabadkai rendház főnöke Gruber Zdenko atya vezetett.

 

 

 

 
Előadás a Reichl palotában Print E-mail
Saturday, 10 October 2015 10:29

 

Az elmúlt hónap 17-én, Jasmina Jovančić - Vidaković művészettörténelem tanárnő meghívására, a negyedik osztály részt vett a Reichl-palotta Galériában szervezett előadáson, melynek témája a preraffaeliták művészete volt. Ez a tizenkilencedik század művészi mozgalma, amely a klasszikus és a reneszánsz, művészetre alapozva, új technológiával és találmányokkal ihletve alkotott.

Érdekes volt részt venni az előadáson, mert erről a mozgalomról keveset lehet hallani, viszont, ennek a művészeti ágnak a hatása észlelhető a mai modern stílusirányzatokban. Az előadónak Jovančić Miroslavnak alkalma volt ezeket az alkotásokat eredetiben látni és úgy próbálta a hallgatóságnak átadni, ahogy ő azt személyesen átélte. Az előadás után,viszont válaszolt a hallgatóság kérdéseire.

Érdemes volt részt venni ezen az előadáson, amely a művészet világának megismerését bővítette a résztvevők számára.

 

 
Kutatók éjszakája Print E-mail
Saturday, 10 October 2015 10:27

 

Világítsunk együtt az éjszakában címmel az elmúlt héten kutatók alkotásait mutatták be Szabadkán. A rendezvény a Szabad Egyetem előcsarnokában volt megtartva és ezzel a rendezvénnyel Szabadka háromszáz európai városhoz csatlakozott, melyek a kutatások eredményeit mutatták be. Ezt a rendezvényt Európában már tíz éve tartják. Szabadkán viszont ez volt sorrendben a harmadik. A Kutatók Éjszakáján az általános és középiskolás tanulók, valamint egyetemisták tanáraikkal és kutatóikkal együtt mutatták be találmányaikat,leleményességeiket, kísérleteiket. Mivel a 2015-ös év a fény évévé lett kinyilvánítva, így az érdeklődők bővebben vehettek tudomást Edisonról, Röndgedröl, Bonsenról, Kirkhofról és más kutatók találmányairól. A tudósok, tanárok, kutatók, munkájuk eredményét, ahogy ők mondják, közelebb szeretnék hozni az emberekhez - hét évtől hetvenhét évesekig - . A látogatók saját szemükkel és kezükkel tapasztalhatták meg a fizikai törvények által létrehozott felfedezéseket.

Ezen a rendezvényen mi is részt vettünk, melyen bőségesen gyarapítottuk tudásunkat.

 

 
Hosszú hétvége Print E-mail
Saturday, 10 October 2015 10:26

 

Az új iskolaév megkezdése óta az elmúlt héten a paulinisták úgynevezett hosszú hétvégére mentek haza. A Paulinum Gimnázium bentlakásos iskola. A tanulók legnagyobb része a szemináriumban, illetve a kollégiumban van elhelyezve. Ezért van az, hogy leginkább szombatokon is van tanítás. Másrészt azért, hogy az előírt munkanapok meglegyenek és hogy így előbb zárjuk az iskolaévet. Utána viszont, zökkenőmentesen lehet megtartani az érettségi vizsgát. Mindez szabályozva van az állami oktatási előírásokkal. Az elmúlt hosszabb hétvége még inkább indokolt volt, hiszen a meleg időjárás után, beköszönt az ősz és hűvösebb lett. Egyrészt azért mentünk haza, hogy melegebb öltözéket hozzunk, másrészt azért, hogy elhozzuk még azt amire az iskolában szükségünk lesz. A szabad hétvége, kikapcsolódást is jelentett, amire viszont mindenkinek szüksége van.

A Paulinum, az nem egy bezárt valamikor intézmény, hanem a mai kornak megfelelő oktatói és nevelői intézmény. Nyitott és dinamikus, amely a mai kor kihívásaira válaszolni tud. Továbbra is változásokat és reformokat kell majd bevezetni, hogy a tanulók a mai kornak megfelelően de keresztény módon helyt tudjanak állni.

 

 
Zsidó lélek című koncerten Print E-mail
Saturday, 10 October 2015 10:25

 

Szeptember 19-én, Magyarország szabadkai főkonzulátusa és a Szabadkai Zsidó Hitközség, közösen rendezték meg a városháza dísztermében a Zsidó lélek c. koncert estet. A hangverseny tulajdonképpen kántorkoncert volt, hiszen az előadók különböző zsinagógák kántor énekesei voltak.

A koncertet dr. Babity János főkonzul nyitotta meg, utánna Szabadka polgármestere Maglai Jenő köszöntötte az egybegyűlteket.  A bevezetőt és összekötő szöveget dr. Róna Tamás, az alföldi régió vezető rabbia mondott. Ezek után következtek az énekszámok, melyeket kántorművészek és operaénekesek adtak elő Neumark Zoltán zongoraművész kíséretében. Az énekszámokat a zsidó liturgia énekei, illetve zsidó népénekek képezték. A koncert végén együttesen elénekelték a zsidó himnuszt. Ez a rendezvény érdekes volt számunkra, hiszen megismerhettük az orientális-keleti világ egyházi és világi dallamait.

 

 
<< Start < Prev 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Next > End >>

Page 56 of 86