Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
Úrnapi körmenet Print E-mail
Monday, 22 June 2015 10:13

 

Az Egyház Úrnapját, Krisztus szent Testének és Vérének ünnepét Szentháromság vasárnapja utáni csütörtökön ünnepli. Mivel Úrnapja a mozgó egyházi ünnepekhez tartozik, így a paulinisták, a tanév végétől függően, nem tudnak minden évben részt venni a szabadkai székesegyházban megtartott ünnepségen, de az idei évben ez megvalósult. A Paulinum növendékei az ünnepi püspöki szentmisén asszisztáltak, olvastak és énekeltek és az ünnepi körmenetben is segédkeztek, amelyet Msgr. Pénzes János megyéspüspök vezetett. Az ünneppel kapcsolatban tudni kell, hogy annak eredete a XII. századi eucharisztia-kultusszal áll kapcsolatban, mely Jézus eucharisztikus jelenlétét hangsúlyozza. Úrnapja ünnepét IV. Orbán pápa hirdette ki az 1264. szeptember 8-án kelt Transiturus bullával, melyben a Pünkösd nyolcadát követő első csütörtökre tűzte ki megünneplését. A hagyomány szerint Aquinói Szent Tamás írta az ünnepre a liturgia szövegét. A szentmisében az átváltoztatástól kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor színében. Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy Jézus itt van velünk.

 

 
Elkészült a Paulinum fogadó szalonja Print E-mail
Monday, 22 June 2015 10:07

 

Miután a Paulinum Gimnázium és Szeminárium megkapta az állami elismerést, azóta a minisztérium és Szabadka Önkormányzata igyekeznek, amiben csak lehetőségük van, támogatni intézetünket. Ez azt jelenti, hogy lépésekben támogatják a Paulinumot, igaz, nem úgy mint az állami iskolákat, de mégis jelentős mértékben. Az elmúlt tizenöt évben sok minden lett felújítva, úgy az épületen, mint a felszerelésben. A közelmúltban az iskolai helységeket rendeztettük és ennek keretében egy fogadó szalont alakítottunk ki, ahol hivatalos személyeket, úgy iskolai, mint kollégiumi részről, fogadni tudunk. A felújítást a szabadkai Yumol vállalt végezte, a bútorzatot viszont az oromi Drvo-Line bútorkészítő vállalt. Szalonunk nagyon impozáns lett és bárki is legyen az, méltóképpen tudunk tárgyalni, beszélgetni és akár szállást adni. Ennek a szalonnak kialakításáért a Vallásügyi Minisztériumnak külön köszönettel tartozunk.

 

 

 
Antunovich-napok Print E-mail
Monday, 22 June 2015 09:15

 

Antunovich János kinevezett püspök, kalocsai nagyprépost születésének 200. évfordulója alkalmából, június 19. és 21. között Antunovich-napokat rendeztek Szabadkán és Kalocsán. A megemlékezés szentmisével kezdődött a Szent Teréz Székesegyházban, melynek főcelebránsa Dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti metropolita, érsek volt. Beszédében jellemezte Antunovich személyiségét, aki lelki és szellemi vezetője volt a délvidéki horvát-bunyevác népeknek. Utána megemlítette a kalocsai érsekek törődését az érsekség területén élő színes összetételű híveikért. Végül kitért Mindszenty József bíboros hármas jubileumára, pappá szentelésének 100., bíborosi kinevezésének 70. és halálának 40. évfordulója. Kiemelte, hogy haláláig kitartó és töretlen volt, és ezért miden keresztény számára példa az ő élete. A szentmise után kiállítást nyitott meg az érsek a Városi Múzeumban, ahol Antunovich tárgyakat, írásokat és történelmi emlékeket állítottak ki az érdeklődők részére. Az esti órákban, valamint másnap előadások hangzottak el Antunovichról, aki a horvát-bunyevác nép újra ébresztője volt Magyarországon. Az Antunovich-napok Kalocsán fejeződtek be kiállítással, egy alkalmi rendezvénnyel és szentmisével.

 

 
Tanévzáró Print E-mail
Monday, 15 June 2015 11:40

 

Szent Pál apostol efezusiaknak írt levelének szavai - „Adjatok hálát az Istennek mindenkor, mindenért” – hangoztak el június 6-án, szombaton, amikor a Paulinum Gimnázium és Szeminárium elöljárói, tanárai, diákjai, szülők és hívek közösen adtak hálát az elmúlt tanévért. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor mutatta be és vele misézett Ft. Vogrinc Josef és Stojanov Zoran atyák. Beszédében rektor úr kihangsúlyozta, hogy a keresztény ember nemcsak kér hanem hálát is ad, hiszen a jó Isten oly sokszor, szinte észrevétlenül is, elhalmoz minket áldásával, kegyelmével. A Paulinum közösségének is volt miért hálát adni, hiszen az év folyamán számos olyan esemény történt, amelyek sok tekintetben hozzájárultak a tanulók testi-lelki és szellemi fejlődéséhez. Megköszönte továbbá a tanári kar tagjainak a szorgalmas és kitartó munkát és áldozathozatalt, amely nélkül nem lehetett volna ilyen szép eredményeket elérni az iskolaév folyamán. A munka és a fáradozás sokszor később kezd csak gyümölcsöt hozni, de ennek ellenére megéri, hiszen a tanulás nemcsak egy bizonyos életszakaszt foglal magába, hanem az egész életet, egy életre készülünk fel. A diákok nevében Oros Mihály és Nađ Denis harmadikos tanulók mondtak köszönetet az intézménynek és az egész tanári karnak, mindazért amit értük tettek. A hálaadás imáját Lipót Tamás szavalta el, majd ezután felcsendült a Téged Isten dicsérünk ének. Felajánlásra és áldozásra két komolyzenei szám is elhangzott. Először J. S. Bach Menüett című szerzeménye, melyet Oros Mihály harmadikos tanuló játszott, majd W. A. Mozart Ave verum szerzeménye, melyet Török Tamás másodikos tanuló játszott hegedűn. Mindkét szóló zeneszámot Ft. Baranyi László prefektus kísérte orgonán, valamint a szentmise énekeit, amelynél Oros Mihály és Katona Attila tanulók segítettek. Az olvasmányokat Rudinski Bogdan és Tápai Leon olvasták, az oltárszolgálatot viszont Juhas Đuro elsős tanuló látta el. A szentmise végén az igazgató úr külön elismerésben és jutalomban részesítette iskolánk legjobb tanulóit. Ezen voltak: Rudisnki Bogdan érettségiző, Oros Mihály és Lévai Tamás harmadikos tanulók, Ristov Tomislav és Kralus Patrik másodikos tanulók, valamint Stojanov Kiril elsős tanuló. A szentmisét követően a gimnázium tanári kara megtartotta az év végi tantestületi gyűlést valamint az első érettségi vizsgára vonatkozó gyűlést. A negyedikesek kivételével mindenki haza utazott a nyári szünetre, az érettségizők viszont felkészülhettek arra a nagy feladatra, amelyre már tulajdonképpen négy éve készülnek, vagyis az érettségi vizsgára.

 

 
A hajdújárási Borkastélyban Print E-mail
Monday, 15 June 2015 11:39

 

A tanévvégét megelőzően egy felejthetetlen látogatáson vettünk rész, történetesen a hajdújárási Borkastélyban, amely a környék egyik kiemelkedő és jelentős turisztikai helyszíne, ahová nemcsak a környékről, hanem Belgrádból, Magyarországról, Szlovéniából, Ausztriából is érkeznek vendégek. A Borkastély tulajdonosa Huppert László már több alkalommal hívta a Paulinum diákjait, hogy látogassák meg magát a Borkastélyt és ismerkedjenek meg a borászattal valamint a bortermeléssel. Huppert úr megmutatta a pincéket, a tárolóhelységeket, valamint azokat a hatalmas boros hordókat, amelyekben tárolják és érlelik a különböző borokat. Elmondta, hogy a mintegy héthektáros szőlőültetvény évente több ezer palack bort jelent. Az ültetvényen mintegy 11 fajta szőlőt termesztek és ezek közül 5 őshonos és 6 világfajta bort állítanak elő. E mellett borturizmussal is foglalkoznak, ami annyit jelent, hogy borkóstolással egybekötött vendéglátást és elszállásolást is lehetővé tesznek, ami már önmagában is egy turisztikai élmény az ide látogatóknak. Ami a borkóstolást illeti, a paulinisták is megízlelhették a finomabbnál finomabb borokat, természetesen csak mértékkel, hiszen vendéglátónk egy borkóstolóval kedveskedett nekünk. A látogatás valóban emlékezetes volt, hiszen betekintést nyertünk a borászat művészetébe és megismerkedhettünk a vidékünkön még kevésbé ismert borkultúrával.

 

 
Frühlingskoncert-tavaszi koncert Print E-mail
Monday, 15 June 2015 11:25

 

Június 5-én a Német Egyesület, Maria-Theresiapolis Vegyeskara hangversenyt rendezett a Városi Könyvtár dísztermében. Az egyesület énekkara négy évvel ezelőtt alakult azzal a céllal, hogy ismertesse és ápolja az egykori Duna-menti németek (Donauschwaben) énekeit és dalait. A kórus tagjai különböző korúak, és aki énekelni szeret, az mind tagja lehet az énekkarnak. A kórust Miskolczi Diana tanárnő vezeti, aki lírai szoprán hangjával több alkalommal szólóval díszíti és vezeti az énekszámokat.

A júniusi koncert a tavasznak lett szentelve. A műsor a tavaszi ébredés és a lendületes élet zeneszámaiból állt.

A hangverseny keretében az énekszámok mellett szavalatok hangzottak el. A Paulinum Gimnázium képviseletében Rudinski Bogdan negyedik osztályos tanuló Johann Wolfgang von Goethe, Maylied versét adta elő. A tavaszi koncerten megtelt a Városi Könyvtár nagyterme, amely azt jelenti, hogy van érdeklődés az egykori dunamenti népek kultúrájáról. A műsor elején és végén az egyesület elnök asszonya köszöntötte a jelenlévőket és külön köszönetet mondott a paulinista szavalónak és paulinista diákoknak, akik részt vettek ezen a rendezvényen.

 

 
Ballagás a Paulinumban Print E-mail
Wednesday, 10 June 2015 08:28

 

Május közepén nagy nyüzsgés jellemzi a középiskolák többségét, hiszen az iskolák érettségizői a ballagásra készülnek. Így volt ez a Paulinum Gimnáziumban is. Érettségizőink május 19-én befejezték a középiskolai-gimnáziumi tanulmányaikat és elballagtak az iskolából, majd ezután kezdetét vette az érettségi vizsgára való felkészülés. A ballagásra ünnepi műsor keretében került sor, amelyet a gimnázium rektora, Msgr. Miocs József nyitott meg. Az igazgató úr bevezető szavai után beszédek következtek, először az osztályfőnök, Udvardi Eszter tanárnő beszéde, majd ezt követően a közösség nevében a harmadik osztályosok beszéde, amelyet Oros Mihály és Nađ Denis mondtak. Végezetül az érettségizők nevében Kiss Szilárd és Stipančević Zoran mondtak köszönetet az iskola vezetőségének, a tanároknak és a nevelőknek a fáradságos munkáért és áldozathozatalért. Elballagott diákjaink előtt nagy feladat áll, megállni a helyüket az érettségi vizsgán. Az érettségi két részből, írásbeli és szóbeli részből áll. A végleges eredmény csak a szóbeli vizsga után van, amikor a vizsgáztató bizottság tagjai összegzik mindkét vizsga eredményeit, majd a záróünnepség keretében kihirdetik az eredményeket. Erre a záróünnepségre június közepén kerül sor, amelyről a kedves olvasókat is tájékoztatni fogjuk.

 

 
Kurt Koch bíboros látogatása a Paulinumban Print E-mail
Wednesday, 10 June 2015 08:15

 

Május 28-án, szerbiai körútja során, excellenciás Kurt Koch bíboros, a Keresztény Egységtörekvés Pápai Tanácsa elnöke, Szabadkára is ellátogatott, többek között a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szemináriumba (Kollégium) is. A bíboros úr szentmisét mutatott be a Paulinum kápolnájában a jelenlevő püspökökkel és a szeminárium elöljáróival, valamint a vendég atyákkal. A bíboros úr látogatásának elsődleges célja volt, hogy megismerkedjen a Szerbiában élő római katolikusokkal és tájékozódjon az egyházi életről, így a katolikus oktatásról és nevelésről is. Mivel a Paulinum Gimnázium és Szeminárium (Kollégium) Szerbiában az egyetlen katolikus és oktatási intézmény, így a bíboros úr első útja a Paulinumba vezetett. Hivatalába fogadta őt a szeminárium rektora és a gimnázium igazgatója, Msgr. Miocs József, és röviden ismertette számára az intézményben folyó oktatást és nevelést, valamint megmutatta az intézmény fontosabb helységeit, termeit. Az ünnepi szentmise keretében a rektor úr kifejezte köszönetét és háláját, hiszen a bíboros úr látogatása nagy megtiszteltetés és öröm volt a Paulinum egész közösségének és történelmi eseménynek is mondható. A szentmise keretében a paulinisták egy rövid műsorral kedveskedtek a vendég bíborosnak. Rudinski Bogdan Marcus Antonius Flamminius – Amore totus langueo kezdetű versét szavalta, J. S. Bach Bist du bei mir szerzeményét Oros Mihály harmadikos tanuló adta elő fuvolán és Baranyi László nevelő orgonán. A szentmisét követően a bíboros úr találkozott a tanári kar tagjaival és többek között megköszönte az igazgató és rektor úrnak valamint a tanároknak az áldozatos munkát és mindazt, amit a fiatalok neveléséért és oktatásáért tesznek.

 

 
A szávaszentdemeteri plébánián Print E-mail
Monday, 01 June 2015 11:21

 

Pünkösd ünnepén, május 24-én a Paulinum közössége a szávaszentdemeteri (Sremska Mitrovica) plébánia vendége volt. A Paulinumban kezdet óta tanultak és tanulnak a szerémségi püspökség plébániáihoz tartozó fiatalok, akik nagy odaadással végzik lelkipásztori munkájukat. E mellett többen vannak olyank is, akik végülis nem a papi pálya mellett döntöttek, de ennek ellenére a helyi egyház segítségére vannak. A szerémségi püspökség nem sok hívőt számlál, de azok, akik vallásukat és hitüket gyakorolják, odaadóan fáradoznak a fennmaradásért és a megmaradásért. A paulinisták látogatásának célja elsősorban az volt, hogy a helyi hívekkel közösen adjunk hálát a mindenható Istennek, hogy minden viszontagság és megpróbáltatás ellenére a helyi egyház él és élni is akar. Másodsorban jelenlétünk bátorítás is volt, főleg a középiskolába készülőknek, hogy bátran jelentkezzenek és iratkozzanak be a Paulinumba, ahol nemcsak tudásukat gyarapíthatják, hanem hitükben is megerősödhetnek, elmélyülhetnek.

Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor és iskolaigazgató vezette és vele misézett Msgr. Eduard Španović általános helynök és plébános és Ft. Štimac Željko káplán, valamint Ft. Baranyi László nevelő. Španović atya nagy örömmel köszöntötte a Paulinum közösségét, hiszen már hosszú ideje terveztük és szerveztük ezt a találkozót és reményét fejezte ki, hogy még sok alaklommal lehetőse lesz bennünket köszönteni. A szentmisén a paulinisták is felléptek, szerepeletek. Az olvasmányokat Stipančević Zoran, Nađ Denis és Gubaš Vladimir olvasták, életútjáról viszont Rudinski Bogdan érettségiző tett tanúságot. A Paulinum énekkara felajánlásra a Surrexit Dominus vere kánont, áldozásra viszont Hribar-Sokol - Isusa ljubim darabját adta elő, a prefektus atya vezetésével. A szeminárium közössége lelki dalokat énekelt, többek között a Kao košuta (Mint szarvas a forrásvízhez) és a Svi slavimo Gospodina (Áldjuk az Urat mindnyájan). Áldozás után felcsendült J. S. Bach - Bist du bei mir című szerzeménye fuvola és orgona átiratban, amelyet Oros Mihály adott elő fuvolán, a prefektus atya pedig orgonán. Az áldozás utáni elmélkedésre Juhas Đuro Aleksa Kokić – U mladosti najljepše je kraj Tebe versét szavalta. A szentmise végén lehetőség nyílt találkozásra, beszélgetése, társalgásra a helyi hívekkel, főleg a fiatalokkal a plébánia udvarán, akik bátran kérdezgették a paulinistákat az iskoláról, az intézményben zajló életről és a nevelésről. Az ünnepi ebéd után megtekintettük a várost, amely vidékünk egyik legjelentősebb ókori városa volt, amelynek egyes maradványai még ma is láthatók. Az idegenvezetők többek között elmondták, hogy Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) a római korban Sirmium néven Alsó-Pannonia tartomány, majd Illyricum székvárosa, több római császár időszakos székhelye volt. Diocletianus császár idején a birodalom négy fővárosának az egyike Sirmium volt. Ötcsászár született a városban és környékén, de számos más császár is megfordult a városban és onnan irányították a birodalmat. A kereszténység terjedése a Római Birodalomban a városokhoz kötődött, először ott alakulnak ki az első helyi egyházak, ahonnan kiindulva megtérítik a vidék népét. Pannonia legjelentősebb városaként Sirimium is ilyen szerepet töltött be. Itt alakul ki a térség egyik első keresztény püspöksége, állítólag már az első század fordulóján. Sirmiumból terjed tovább a Krisztus-hit a környező városokba és a vidékre. A település a diocletianusi keresztényüldözés idején a vértanúk városává válik. A hagyomány úgy tartja, hogy az ortodox egyházban nagy tiszteletnek örvendő katonaszent, Szent Demeter sirmiumi diakónus volt, akit ott is végeztek ki és később tiszteletére templomot is szenteltek. A városnézés alkalmával megtekintettük az ókori Szent Demeter templom és a császári palota maradványait, valamint számos más fennmaradt épületet, amelyek egy igen gazdag és értékes múltat idéznek fel. A városnézés után, a késő délutáni órákban még egyszer visszatértünk a plébániára, ahol elköszöntünk a plébános úrtól, munkatársaitól, megköszönve a meghívást és a vendégszeretetet, amelyet tanúsítottak.

 

 
Üveggyűjtemények kiállításán Print E-mail
Wednesday, 27 May 2015 07:43

 

Az elmúlt héten nyílt meg a szabadkai Városi Múzeum kiállítási csarnokában a 19. és 20. századi szlavóniai múzeum üveggyűjteménye. A kiállítás betekintést nyújt az eszéki és környékbeli iparművészeti tárgyainak megcsodálására. A tárlat több mint hétszáz használati üvegtárgyat tartalmaz,  vázákat, dobozokat, palackokat és különböző dísztárgyakat. A legnagyobb számban a használati és dekoratív célból készült poharak, tálcák, kosárkák és egyedi készítmények láthatók. A kiállított példányok szinte az összes üvegtípust és technikát képviselik: átlátszó és színezett üvegek, kristály, fújt, öntött, préselt, csiszolt, vésett és vágott, többrétegű zománcozott díszített üveg képezik. A kiállított tárgyak legnagyobb része szecessziós stílusban készült. Ezt az érdekes és különleges kiállítást tekintettük meg a közelmúltban.

 

 

 
<< Start < Prev 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 Next > End >>

Page 58 of 86