Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Vijesti
Hirek
Szent József kilenceden Print E-mail
Monday, 24 March 2014 08:40

 

Szabadkán a Szent Rókus templomban hosszú évtizedekre visszanyúló története van a Szent József kilencednek, amelynek egyik napján, már évek óta, a szeminaristák is részt vesznek. Az idei évben, Msgr. Dr. Anisic Andrija plébános meghívására, március 13-án vettünk rész a szentmisén és az ájtatosságon, amelyet Msgr. Miocs József rektor és igazgató vezetett. Rektor úr megköszönte a meghívását és a sok áldozathozatalt, melyet a plébános és a hívek tesznek a Paulinum közösségéért. A szentbeszédet Baranyi László prefektus tartotta Ferenc pápa, Evangelii Gaudium (Az evangélum öröme) kezdetű apostoli buzdítása alapjá, az Egyház missziós küldetéséről. A szentmise végén mindnyájan a Szent József oltár elé térdeltünk és elénekeltük a litániát, valamint elmondtuk a felajánló imát Szent József közbenjárását kérve életünkre. Még egyszer köszönetet mondunk Anisic atyának a meghívásért és a szívélyes fogadtatásért, amelyben részesültünk.

 
A forradalom és szabadságharc napja Print E-mail
Monday, 24 March 2014 08:33

Szabadkán több helyszínen emlékeztek a március 15-ei eseményekre. Koszorúztak Paganini József tüzérszázados sírjánál a Zentai úti temetőben, a Zsidótemető ’48-as emlékművénél, valamint a VMSZ szervezésében Palicson is megszerveztek egy színvonalas megemlékezést. Szombaton megkoszorúzták a Kossuth-szobrot is a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Központ előtti Kossuth Lajos téren. Az 1848-49-es szabadságharc és forradalom emlékére megtartott ünnepségen Plank Zoltán konzul tolmácsolta Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének a határon túli magyarokhoz intézett üzenetét. A szabadkai központi ünnepségeken lehetőség szerint a szeminaristák is részt vettek, hiszen a forradalom emléknapja része történelmünknek és nemzeti identitásunknak. E mellett mind a történelemnek, mind pedig az irodalomtörténetnek lényeges fejezetét jelentette és jelenti ma is a szabadságharc és a forradalom. A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karon megrendezett emlékezésen Dr.Takács Márta dékán asszony és egykori matematika tanárnőnk külön köszöntötte a paulinistákat és örömét fejezte ki, hogy jelenlétünkkel megtiszteltük a Tanítóképző Kart, és hogy bekapcsolódtunk a közös emlékezésbe, ünneplésbe.


 
Közös adoratio Print E-mail
Saturday, 22 March 2014 11:51

 

A Paulinum liturgikus életének és lelki programjainak kiemelkedő eseménye mindenek előtt a napi szentmise, de e mellett más lelki programoknak, ájtatosságoknak, rekollekcióknak és elmélkedéseknek is helye van a szeminárium napirendjében. Az elmúlt csütörtökön, mintegy ráhangolódásként a nagyböjti szent időszakra, a szeminaristák egy kis csoportja megszervezett egy fél órás szentségimádást a szeminárium kápolnájában. A csütörtöki szentségimádás emlékeztet minket az Oltáriszentség és az egyházi rend szentségének alapítására, és ez alkalmat ad arra, hogy imádkozzunk papi és szerzetesi hivatásokért. De e mellet imádkoztunk azokért is, akik más hivatásban fogják megélni keresztény küldetésüket és hivatásukat. A keresztény életet el sem lehet képzelni imádság nélkül, hiszen nap mint nap szükségünk van lelki erőre feladataink teljesítésére. Az adoratio elmélkedéseit és zeneszámait Horváth Ákos, Hoc Zdenko, Vojnic M. Tomislav, Rudinski Bogdan és Oros Mihály állították össze és vezették. A szentségimádás valóban lélekemelő volt, hiszen az Oltáriszentségben jelenlevő Krisztust egészen közel érezhettük magunkhoz.

 

 
Választások előtt Print E-mail
Saturday, 22 March 2014 11:48

 

Köztudott, hogy a médiák minden szinten a választásokon való részvételre serkentenek és utalnak minket. A katolikus egyház nem részrehajló, de úgyszintén biztatja híveit, mint felelős állampolgárokat, hogy vegyenek részt a választásokon és lelkiismeretük szerint szavazzanak. A 2014-es év a választások éve lett. Szerbiában március 16-ra írták ki a parlamenti választásokat, Magyarországon viszont április 6-ra. Msgr. Német László nagybecskereki püspök, egykori paulinista ezt írja körlevelében a választásokról: „A parlamenti választások lehetőséget nyújtanak arra, hogy mindenki részt vegyen jövőjének a megformálásában. Számomra választási joggal élni annak a reménynek a következménye, amely hisz egy jobb jövőben, egy olyan társadalom kiépítésében, ahol lehetséges biztonságban és emberhez méltóan élni.

A választásokon való részvétel a katolikus felfogás szerint lelkiismereti kötelesség. Ha nem megyek el szavazni, akkor ugyancsak döntöttem a lelkiismeretem szerint, de nem használtam ki a lehetőséget arra, hogy csak egy kicsit is hozzájáruljak a közös, társadalmi élet formálásához. Szinte természetesnek vesszük, hogy szidjuk és kritizáljuk a politikusainkat, a rossz állapotokat, melyekkel lépten-nyomon találkozunk. A közéletet azonban csak kritikával és hallgatással nem lehet megváltoztatni, ide személyes hozzájárulás is szükséges”.

Mi paulinisták, akik betöltöttük a 18. életévünket, élni fogunk a szavazási lehetőséggel és szavazni megyünk, és imádkozni fogunk azokért, akik majd a jövőben országunkat és az anyaországot kormányozzák mindnyájunk javára.

 

 
Megkezdődött a bűnbánat és az áldozathozatali időszak Print E-mail
Saturday, 22 March 2014 11:46

 

A nagyböjti idő hamvazkodással kezdődik. A hamvazkodás az őskeresztények hagyományából veszi gyakorlatát és a hívők fejére hamut szór. Ez a vezeklés jele. Még ma is őrizzük annak emlékét, hogy az előző évben megszentelt és elégetett barka hamujából a pap hamvazószerdán keresztet rajzol a hívek homlokára, és közben mondja, hogy „emlékezzél meg, hogy por vagy és porrá leszel”. A böjti időszak vallásos gyakorlata a bűnbánat, a megtisztulás és az áldozathozatal, amely kifejezi az ember Isten iránt tanúsított szeretetét és érte való áldozatvállalást.

A Paulinumban a hamvazószerda bűnbánati és böjti nap és közös szentmise keretében hamvazkodással kezdődik. Rektorunk mutatta be a szentmisét és a szentmise keretében kiemelte, hogy mi egy kis közösség vagyunk, de nekünk is a tanítás szerint hármas céllal kell átélnünk a nagyböjti időszakot. Azt, hogy ez időben többet fogunk imádkozni, megfelelő módon böjtölünk és lehetőségünk szerint szerint alamizsnát adunk a szegényebb testvéreinknek, és így megosztjuk azt, amink van. Ezek által ez a szent időszak arra figyelmeztet bennünket, hogy minél közelebb kerüljünk Jézushoz. Jézus azért vállalta magára a szenvedést, a keresztutat és a halált, hogy mi legalább a nagyböjti időben minél hűségesebben kövessük őt, hiszen Őáltala és Ővele jutunk el az örök boldogságra.

 

 
Görögkatolikus Szent Liturgián Print E-mail
Thursday, 06 March 2014 11:23

 

A kereszténység kezdetektől fogva különféle hagyományok, szertartási szokások mentén fejlődött (görög, latin, örmény, szír, kopt stb.). Idővel a kelet és a nyugat egyházai elváltak egymástól, de a római katolikus egyház kezdeményezésére egyes egyházakkal létrejött a kiegyezés. A kiegyezést aláíró egyházak közé tartozik a görög katolikus egyház is. A görög katolikus egyház a kiegyezés folytán a római katolikus egyház része, megtartva saját liturgiáját és keleti hagyományait illetve egyházfegyelmi sajátosságainak nagy részét. A Paulinum Gimnáziumban a liturgia oktatása keretében részletesen tanuljuk mind a nyugati mind pedig a keleti szertartásokat, és időről időre részt is veszünk egy-egy keleti liturgián. E mellett tanulóink között vannak görög katolikusok is, akik rendszeresen részt vesznek valamelyik keleti szertartáson. Szabadkán is létezik egy kis görög katolikus közösség és néhány éve havi rendszerességgel tartanak a hívek részére Szent Liturgiát a ferencesek templomában, amelyen időközönként a szeminaristák is részt vesznek. Legutóbb február 28-án vettünk részt Szent Liturgián, melyet Malacko Mihajilo keresztúri görög katolikus plébános, paróchus és egyben a szabadkai görög katolikus közösség megbízott lelkésze vezetett.

 

 
Tornaóra az uszodában Print E-mail
Thursday, 06 March 2014 11:09

 

Az iskolarendszer tantárgyai között a testnevelés óra is szerepel. Az utóbbi években nemcsak előírás a torna óra, hanem a fő tantárgyak közé tartozik. Ez érthető, mert a tanulás, az iskola szedentális jellegű. Mindig a teremben lenni, sokat ülni nem jó és nem egészséges. Ezért fektetnek nagy hangsúlyt a mai pedagógusok a testnevelésre. Hetente legkevesebb két iskolai órán át a tanulóknak mozogniuk kell. Erre már az ókori római nevelők is rájöttek és azt mondták: „in corpora sana, anima sana” (ép testben, ép lélek). Ehhez tartjuk mi is magunkat, illetve a mi iskolánk is. Mi minden reggel reggeli tornát tartunk, de hetente megtartja iskolánk az előírt tornaóraszámokat is. A gyakorlatok közzött az úszás is szerepel. Mivel a városi vezetőség részéről megoldódott az uszoda kérdése, felszólítást kaptunk, hogy az óraszámok közé vegyük be az úszást is. Ennek eleget téve a városi önkormányzat sportfelelőse, Romic Andrija elintézte, hogy iskolánk tanulói a továbbiakban rendszeresen mehessenek az újonnan épült „Spartak” nevű uszodába. Az elmúlt héten az uszodában szaktanárok vártak bennünket és két csoportra osztva foglalkoztak velünk. Az egyik tanár a kezdőket tanította úszni, a másik viszont a haladókkal foglalkozott.

Hálásak vagyunk Romic úrnak, hogy közbenjárt a városi felelősöknél, hogy mi „gratis” mehessünk az uszodába.

 
Tíz éve akkreditáció, tíz éve támogatás Print E-mail
Saturday, 01 March 2014 09:53

 

A II. Világháború után az akkori egypárt rendszer embertelen módon tulajdonította el a magán és az egyházi vagyont. A vagyont az egyház nem azért szerezte, hogy az egyházi személyek (papok, apácák) jól éljenek, hanem azért, hogy karban tudják tartani a templomokat, és hogy működtetni tudják az intézményeket. Az uralkodó párt mindezt semmibe vette, és azt mondta: „a nép nevében vette el”, de sajnos saját javukra használták fel.” Az akkori párt jól tudta, hogy nem ők érdemelték ki és nem is ők örökölték a vagyont, ezért nem nagyon törődtek vele, csak élvezték az ingyen szerzést. Az épületeket teljesen tönkre tették, mindezek elhasználódtak. Tudnivaló volt, hogy egyszer egy ilyen rendszernek vége lesz. Ez megtörtént a 90-es évek elején és végül a 2000. esztendőben. Ekkor jöttek a változások és a rendszerváltás. Lassan elindult a visszaszármaztatás folyamata és az egyházak helyzetének rendezése. Az iskolákban be lett vezetve a hitoktatás, az egyházak szabadon végezhették küldetésüket, az egyházi személyeket képző iskolák, és a teológiák elismerésben részesültek. Többek között a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnáziumot is akkreditálta az állam. Az akkreditáció elismeréssel és anyagi támogatás útján történik. Az elismerés óta tíz esztendő telt el és a támogatás nélkül, a mai válságos helyzetben az egyházmegye nem tudná működtetni a Paulinumot és a szabadkai Kateketikai Intézetet. A támogatás először is az anyagiakat foglalja magába, utána viszont iskolai felszerelésekben nyilvánul meg.

A támogatást az állam a Vallásügyi Minisztérium által juttatja el hozzánk. Az elmúlt esztendőben értékes iskolai felszerelés és szemléltető eszközöket kaptunk ajándékba. Ezek között megemlítjük a számítógépes rendszer karbantartását és felújítását, a titkárság adminisztratív működését, iskolai felszereléseket, az intézet és az iskola épületének folyamatos felújítását, valamint a sporteszközöket testnevelés céljából. E mellet az állam támogatja a tanárok továbbképzését, valamint tanulóink számára a tanulmányi kirándulásokat és fellépéseket.

Az iskola és az intézet elöljárói, tanárai és tanulói hálásak a Vallásügyi Minisztérium megbízottjainak, akik megértéssel vannak irántunk, valamint közvetítenek és tartják a kapcsolatot iskolánk és a Szerbiai Kormány között.


 
Prof. Dr. Dürner Sándor előadása Print E-mail
Saturday, 01 March 2014 09:52

 

Február 17-én vendégelőadónk volt Dr. Dürner Sándor, sokoldalú és nagy tudású, poliglotta, nyugalmazott egyetemi tanár. A professzor úr több főiskolán és egyetemen tanított és amióta nyugdíjba vonult, előadásokat tart különböző fórumokon és intézményekben. A tanár úr maga ajánlkozott, hogy szívesen tart előadást a Paulinum diákjainak. Ajánlkozását elfogadtuk és kértük, hogy a klasszikus kultúrára képző gimnáziumunknak megfelelő témát válasszon. Ő ezt elfogadta és A ravennai mozaikok címmel felvázolta a római kor műveltségét és szerepét az európai kultúra kialakulására. Először történelmi áttekintésben vázolta a római aranykor jelentőségét és értékeit, majd a krisztusi, illetve a korai kereszténység vallásos életére és értékeire utalt. Továbbá az ezt követő korszak műveltségére mutatott rá a tanár úr. Ebből az időszakból és a későbbiekben keletkezett mozaikokat méltatta, és végül a ravennai világhírű mozaik városát mutatta be. A szebbnél-szebb alkotásait kivetítővel szemléltette és részletesen magyarázta a mozaikok elkészítését, jelentőségét és értelmét.

Az idős professzor egy órás előadása lenyűgöző volt és mindnyájunk figyelmét lekötötte, mi pedig odaadással csodáltuk a nagy értékű római idők alkotásait.

 
Papi jubileumon a székesegyház-bazilikában Print E-mail
Saturday, 22 February 2014 11:29

Február 16-án, vasárnap ünnepi szentmise keretében emlékezett meg Msgr. Beretić Stjepan, a szabadkai Avilai Szent Teréz székesegyház-bazilika plébánosa és egyben püspöki helynök pappá szentelésének 40. évfordulójáról, melyen a nagy számú hívek mellett a szeminaristák is részt vettek. A magyar nyelvű ünnepi szentmise szónoka Ft. Leiszt József palicsi plébános, a horvát nyelvű szentmise szónoka viszont Msgr. Dr. Anišić Andrija, a szabadkai Szent Rókus templom plébánosa volt. Leiszt József atya Beretic plébános úr papi életútját Keresztelő Szent János életpéldájával állította párhuzamba.

A szentmise végén a hittanosok egy csoportja a hittanosok és a hívek nevében ajándékkal kedveskedett a plébánosnak megköszönve áldozatos munkáját és fáradozását, melyet értük tesz.


 
<< Start < Prev 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 Next > End >>

Page 69 of 86