Hírek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink
Hírek
A Lelkihivatások Világnapja Nyomtatás E-mail
2017. május 26. péntek, 09:32

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi és a szerzetesi hivatások világnapja is. Ezt a vasárnapot VI. Pál pápa (1897-1978) még a vatikáni zsinat ideje alatt (1962-1965) jelölte ki, hogy a hívek imádkozzanak, tevékenykedjenek, amilyen módon tudnak, hogy minél több szerzetes és papi hivatás legyen. XVI. Benedek pápa a II. vatikáni zsinat szellemét felidézve, 2010-es üzenetében arra hívta fel a figyelmet, hogy „az egész keresztény közösség felelőssége, hogy több papi hivatás szülessen”. Az idei évben május 7-én Ferenc pápa a hivatások 54. világnapjára újra emlékeztet, hogy minden keresztény az evangélium misszionáriusa! Az örömhírt nem magunkban kell megtartanunk, mint valami díszítményt, hanem megosztja. „A tanítvány ugyanis nem azért kapja Isten szeretetének ajándékát, hogy őt egy személyben megvigasztalja, nem az a feladata, hogy csupán önmagát hordozza, vagy egy vállalat érdekeit képviselje, hanem egyszerűen megérinti és átalakítja annak öröme, hogy megérzi Isten szeretetét és nem képes ezt a tapasztalatot önmagában tartani: „Az evangélium öröme, mely betölti a tanítványok közösségének életét, missziós öröm”.

Ennek a szellemében a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium és Szeminárium diákjai alkalmi műsorral készültek a hívek számára, hogy örömük és Istentől kapott kiaknázott talentumaik révén örömöt okozzanak. A rendezvény megtartáséra a szabadkai Szent Teréz székesegyházban került sor az esti 7 órás szentmise előtt. Tanulóink szavalatokkal és hangszeres zeneszámokkal készültek.

Ezt követően msgr. Miocs József rektor vezetésével a Paulinum prefektusa és lelkésze szentmisét mutattak be, amely keretében két érettségi előtt álló diák, Tápai Leó és Ristov Tomislav élettanúságot tettek, amelyben beszámoltak, milyen okokból választották a Paulinumot, az itteni keresztény értékekre épülő oktatásról és nevelésről, s hogy teológiát szeretnének tovább tanulni.

 
Emmaus kollégiumban jártunk Nyomtatás E-mail
2017. május 10. szerda, 12:03

A bánsági múzslyai kollégiumot 2002-es évben nyitotta meg a szalézi rend és a plébánia. A szalézi szerzetesrendnek a legfőbb célja nevelni az ifjúságot, leginkább a szakmunkára készülőket. Miután a szaléziek átvették a Bánság egyik legnagyobb plébániáját, ahol a múltban, de még a jelenben is sok gyerek és fiatal van, lehetőség nyílt arra, hogy a plébánia lelkipásztori tevékenysége mellett a szerzetesek még külön foglalkozzanak a fiatalsággal. A kollégium szerény körülmények közt nyílt meg a plébánia területén. Éveken át az adott lehetőségek szerint működött, sokszor a fenntartásának a határán. Az utóbbi években fellendülés észlelhető, amely a jószándékú embereknek és magyar államnak köszönhető. Egy évvel ezelőtt felújult a régi kollégium, majd egy új szárnnyal bővült, és ehhez egy új tornaterem is épült.

A paulinisták a múltban már jártak pár alkalommal a kollégiumban, de most miután felújult az épület, és elkészült a tornaterem, meghívást kaptak találkozóra és focimérkőzésre. A találkozásra április 26-án került sor. Tanítás után indultak útra a diákok. Mivel Topolya és Becse közt nagy a távolság, így útközben pihenőt tartottunk az egykori Dunđerski birtokon, mai néven Fantast kastélynál.

Körüljártuk a csodalatos épületet, megtekintettük a kápolnát, amelyben Uroš Predić freskói diszítenek, felmentünk a kilátótoronyba, és eztután folytattuk utunkat Muzslya felé. Muzslyára érkezve már vártak bennünket a kollégium lakói. Megtekintettük az intézményt, és utána megkezdődtek a mérkőzések. Előbb a bennlakók mérték össze erejüket, utána viszont mi kerültünk sorra. A játék során kiderült, hogy az emmauszi kollégisták jobb focisták, mint mi. Ennek ellenére a Paulinum csapata egy elismerő oklevelet kapott.

A játék után társalogtunk, majd közös vacsorával fejeztük be a látogatást. Visszafelé megálltunk Nagybecskereken, ahol megcsodáltuk a felújított főteret, amely egy nagymúltú szecessziós város múltját őrzi. A késő esti órákban hazatérve hálásan gondoltunk a szervezőkre, a fogadtatásra és az Emmausz kollégistákkal való találkozásra. Mindenkinek köszönetet mondunk a szép és élményes délutánért.

 

 

 

 

 
Otthon majálisoztunk Nyomtatás E-mail
2017. május 10. szerda, 12:02

Május 1-e a munka ünnepe. A Nemzetközi Munkás mozgalmak álltal kiharcolt ünnepnap a legtöbb országban hivatalos szabadnap, mely a munkások álltal elért gazdasági és szociális vívmányokról emlékezik meg. Gyökerei az Egyesült Államokba vezetnek, ahol a nyolcórás munkanapot követelő sztrájk hullámának egyik állomása az 1886. május 1-én Chicagoban megtartott demonstráció volt. 1890-től a munkások elérték a céljukat és ettől az évtől május 1-e a munkások  ünnepe. Ilyenkor, majáliskor az emberek erdökbe, parkokba vagy közösségi rendezvényekre, de sokan családi és baráti körben ünnepelnek. A Paulinum tanulói is minden esztendőben megünneplik a munka nemzetközi napját. Ebben az esztendőben a szünet hosszabb volt mint máskor, mert közbeesett szombat és vasárnap. A tanulók örömmel mentek haza, hogy szeretteik és barátaik körében töltsék május első napjait.

 
Et resurrexit - És feltámadott Nyomtatás E-mail
2017. május 10. szerda, 11:57

Az Életjel – Művészetbaráti Kör szavalói megtartották a hagyományos húsvéti műsort a Városházán. A rendezvényre a szabadkai Városháza dísztermében került sor. Az „Et resurrexit tercia die – És harmadnapra feltámadott” műsoron a Paulinum Gimnázium tanulói is szerepeltek. A Paulinum Schola Cantorum kórusa 25 éven át tette ünnepélyesebbé az Életjel húsvéti műsorait. Ebben az esztendőben hangszereken játszó két diákunk szerepelt. A műsor elején beszédet mondott ft. Mgr. Balcsák Szilárd, székesegyházi káplán. Az Életjel szavalói alkalmi szavalatokkal hangolták fel a résztvevőket a húsvéti ünnepekre.

A paulinista tanulók duetteket adtak elő fuvolán és klarinéton. A Régenbogen szabadkai német vegyeskórus magyar és német nyelven íródott énekszámokat adtak elő Kiss Miskolci Diana vezetésével. A húsvéti műsor rendezője és a szavalók felkészítője Horváth Emma tanárnő volt.

 
<< Első < Előző 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 Következő > Utolsó >>

103. oldal / 215