Hírek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink
Hírek
Villa Ancora Nyomtatás E-mail
2023. március 14. kedd, 13:57

Korunk legújabban a karácsonyt a szeretet ünnepeként nevezi meg. Igaz, hogy Isten mindazt, amit tett, azt szeretetből tette. Szeretetből testesült meg, hogy megváltsa az emberiséget. Isten ezen a módon közeledik az ember felé. Ez az isteni cselekedet az önátadást és a másik fontosságát fejezi ki. Ennek jegyében a paulinista diákok az idén ismét külön programmal készültek a Villa Ancora idős benntlakói számára, mivel az előző évek járványhelyzete ezt ellehetetlenítette. Az idei előadás repertoárját is több zenei kompozíció színesítette. Karácsonyi alkalmi darabok lettek megszólaltatva fuvolán, gitár kiséretében. A műsort szépirodalmi alkotások szavalatával ékesítették a diákok. Ily módon igyekeztek diákjaink a karácsonyi örömet elvinni az otthonban élők körébe. A műsort és a köszöntést rektorunk, Miocs József atya vezette. Az esemény idén is szívélyes és hangulatos társalgással ért véget, amelynek zárásaként a jelenlevők kölcsönös kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepet kívántak egymásnak.

 
Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben részesült igazgatónk Nyomtatás E-mail
2023. március 14. kedd, 13:48

November 30-án Miocs József, a Paulinum Gimnázium és Szeminárium rektora átvette a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést, amelyet a délvidéki magyarság megmaradásáért, öt évtizeden keresztül folytatott oktatói, nevelői és lelkipásztori szolgálata elismerése gyanánt ítélt oda számára Novák Katalin magyar köztársasági elnök. Az állami kitüntetést Csallóközi Eszter, Magyarország szabadkai főkonzulja adta át igazgatónk részére Magyarország Főkonzulátusán. Az ünnepség elején a főkonzulasszony köszöntötte az egybegyűlteket, majd a következő szavakkal szólt Miocs atyához:

„Egy ilyen ünnepi pillanatban legtöbbször azt szoktuk hangsúlyozni, hogy a kitüntetés köszönetet fejez ki sok év kiemelkedő tevékenységért. Én ezekben a pillanatokban bele szoktam gondolni azoknak a kiváló személyiségeknek az életébe, akik hosszú éveken át szerényen dolgoztak, feltaláltak vagy tanítottak, közösséget építenek vagy közösséget képviselnek. Megfigyeltem, és azt kell mondanom, hogy egyikük sem a papírért vagy a medálért tevékenykedett, hanem valami belülről jövő természetes indíttatásból alkottak maradandót. Nincs ez másként most sem. Idei állami ünnepünk alkalmából, most eljött az a pillanat, amikor köszönetet mondhatok kiemelkedő munkásságáért főtisztelendő Miocs József atyának.”

A főkonzulasszony köszöntő szavai után következett a laudáció, amelyet a protokollvezető olvasott fel Miocs atya életútjáról. Utána igazgatónk beszédében köszönetet mondott szüleinek, tanítóinak és tanárainak, hogy elindították ezen a pályán. Visszaemlékezésében kitért a nehéz kezdetekre, ugyanis családjával nagyon nehéz körülmények között éltek a II. világháború után. Középiskolásként már tisztában volt azzal, hogy egyházi szolgálatba lép, és emellett szeretne tanári munkát is folytatni. Pappá szentelése után néhány évre, 1975-től a szabadkai Paulinum Gimnázium rendes tanára lett, majd 1981-től az intézmény igazgatója. Az elmúlt évtizedekről ily módon szólt: ,,A Paulinum is a legnehezebb időkben nyílt meg, 1962-ben, amikor még minden egyházi intézmény zárva volt, és szó sem lehetett arról, hogy egyházi iskolák működjenek. Az akkori püspöknek mégis sikerült kieszközölnie az államtól, hogy iskolát és neveldét létesítsen. Az engedély ellenére az állam nem támogatta, sőt fékezte a munkát. A tanárokat és diákokat is próbálta megfélemlíteni.”

A kitüntetés alkalmából Miocs atyát megtisztelték a közéleti személyek közül: Pásztor István, tartományi kormány elnöke, aki nem előrelátott elfoglaltsága miatt írásbeli jókívánságot küldött, Szakállas Zsolt, tartományi oktatási titkár, Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Kern Imre, Szabadka Város alpolgármestere és Josip Ivanović, az MTTK dékánja.

 
Karácsonyra hangolódva Nyomtatás E-mail
2023. március 14. kedd, 13:36

Az advent kezdetével a keresztény világ ismét lázba borul, és készülődik karácsonyra, a Megváltó születésének ünnepére. Ám, hogy ez a születés élmény ne csupán külsőségekben és anyagiasságban nyilvánuljon meg, hanem belsőséges örömteli lelki élmény legyen, ebben segít a felkészítő várakozási idő, az advent. Ezen egyházi év első szakasza egyben felhívás az új kezdetre és lehetőségre, hogy amiként Isten szeretettel fordul az emberhez, és a legértékesebbet adja, Önmagát, amely szeretet az emberi nem érdekében a húsvéti áldozatban csúcsosodik ki, úgy az emberben lángoló jobb iránti vágy és törekvés az Istennek való önátadásban teljesedik ki. Karácsonykor ez a szeretet világosságként tört be az emberi világba. Jól adja ezt vissza egy hagyományos szokás, amelyet intézetünkben minden évben megtartunk, amikor a kápolna fényei kialszanak, és a sötétben az adventi koszorú egy-egy gyertyája kigyuladván megvilágítja a teret. Ez a látvány emlékeztet bennünket János evangéliumának a prológusára, amely szerint az Ige, mint világosság jön a sötétségbe, hogy azt kiszorítsa, és a befogadóknak életet adjon.

Az adventi koszorú minden egyes gyertyáját külön alkalmi estek keretében gyújtották meg a diákok. Az idén a ház előljárósága vezette az igeliturgiákat, amelyek keretében lelkesítő és önvizsgáló beszédek hangoztak el, rámutatván arra, hogy a magunkba szállás nem azt jelenti, hogy elfordulunk a külvilágtól és a többi embertől, hanem hogy fontoljuk meg tetteinket, vizsgáljuk meg a lelkiismeretünket, ügyeljünk embertársainkra és saját magunkra is. Az adventi estéket hangulatossá és szebbé tették a paulinisták ének- és zeneszámaikkal.

 
In Memoriam † Süli tanárnőnk Nyomtatás E-mail
2023. március 14. kedd, 13:29

Életévének 92. évében, a betegek kenetével megerősítve, karácsony napján elhunyt egykori magyar szakos tanárnőnk, Süli Izabella. Tanulmányait Szegeden kezte, majd Szabadkán és Újvidéken folytatta. Mint egész fiatal tanárnő a legnehezebb politikai időszakban, az egypárt rendszer ideológiája ellenére vallásosságát megtartotta. A Paulinum Gimnáziumban oktatói tevékenységét, még mint az állami iskolákban aktívan dolgozó tanár ként kezdte meg. Tíz éven keresztül fáradhatatlanul és példaadóan oktatta intézetünkben a magyar nyelvet és irodalmat. Ezen eltelt évek alatt, az iskolai munkaidőtől függetlenül, azon igyekezett, hogy tudását és tapasztalatát minél alaposan adja át az ifjú generációknak. Az őt tisztelő tanárkollégák és diákok emlékeiben egyénisége és szaktudása kedves emlék ként maradt és marad meg. Az, hogy Megváltónk, Jézus Krisztus születésének napján hunyt el, Isten ajándéka hívő szolgálójának, aki életét és munkáját a gyerekek és diákok javáért szentelte. Végső búcsúvételre és útólsó útján való kikísérésére december 29-én került sor a bajai Szent Péter és Pál temetőben. A temetésen jelen voltak a család tagok, barátok, valamint a Paulinum Gimnázium tanári karának tagjai az igazgatóval és diákjaival, ily módon is kifejezvén tiszteletüket és köszönetüket mindazért, amit intézetünkért tett. Az elhunyt tanárnő lelki üdvéért az igazgató a Paulinum kápolnájában szent misét mutatott be.

Requiem aeternam dona ei Domine.

 
<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

12. oldal / 215