Hírek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink
Hírek
Szabadkai nemzetközi kiállítás Nyomtatás E-mail
2016. június 13. hétfő, 12:13
Június 2-tól, 4-ig a szabadkai Sportcsarnokban, megrendezésre került az úgynevezett SuSajam (Szabadkai kiállítás). Ezt a kiállítást tizedik alkalommal rendezte meg a szabadkai Önkormányzat. 1600 m2 területen helyet kapott mintegy 200 kiállító, hét különböző európai országból. Országunk összes gazdasági régiója kapott bemutatkozási lehetőséget ezen a jubiláris tizedik alkalommal. E kiállításon a Paulinum gimnázium tanulói is részt vettek, bővítve ismereteinket, a mai társadalom gazdasági fejődéséről.
 
Látogatás Kisoroszon és Nagykikindán Nyomtatás E-mail
2016. június 04. szombat, 09:46
Május 29-én, egyházi látogatáson és tanulmányúton jártunk Bánságban. Első állomásunk Kisorosz volt. Amikor megérkeztünk, Ft. Király Tibor plébános atya már várt bennünket a templom kertjében. Először a templomba mentünk, ahol Tibor Atya elmondta a templom és az egyházkösség történetét. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor vezette, akivel együtt misézett a helybeli plébános. A rektor úr a szentbeszédében az evangéliumi szakaszt idézve a római százados példájára utalt és a hitről és a hitben való állhatatosságról beszélt. A szentbeszéd után Katona Attila végzős tanuló a paulinumi éveiről számlt be a hiveknek. Az oltár szolgálatát a kisoroszi ministránsok és a paulinisták adták. A mise ordináriumát és a népénekeket, a templom kántornője Itháry Margaretta vezette, mig betéteket a paulinisták énekeltek. Az Igeliturgia részeit Morvay Árpád, Balog László és Tápay Leon vezették. A szentáldozás után szavalat hangzott el és egy fuvolakettős. Utána viszont a kisoroszi gyermekkórus énekszámmal lepte meg a vendégeket és a híveket. A mise végén Király atya megköszönte a Paulinum elöljáróinak és tanulóinak, hogy megtisztelték a plébániát látogatásukkal és fellépésükkel. Örömére szolgált az együttlét, hiszen egykor ő maga is paulinista volt, sőt a múltban egy néhány kisoroszi diák a Paulinumban érettségizett. Az elbocsájtás előtt a rektor elmondta, hogy az ilyen látogatás célja, hogy a hívek találkozzanak a paulinistákkal, a tanulók részére viszont ez tapasztalat szerzés és a hála kifejezése a híveknek, akik imáikkal és adományaikkal támogatják az intézetet és az iskolát. A szentmise után, a plébános atya társalgásra invitálta a fiatalokat és a híveket a plébániára. Ezt követően, szeretetlakomán vettünk rész a - Baja- Rekreációs központban-. Az étkezés után megtekintettük a falu tájházát, majd ellátogattunk Ökrös Zoltán elnökségi tag , nagygazdász otthonába, aki megmutatta gazdasági udvarát és a mezőgazdasági gépezetet. A délutánunkat Nagykikindán töltöttük. Megtekintettük a Szent Ferenc központi plébánia-templomot, melyben Ft. Koncz Tibor esperes-plébános fogadott minket és beszámolót tartott a templom és a plébánia történelméről. Miután körüljártuk a belváros nevezetességeit, Tibor atya álló fogadással lepett meg bennünket. A finom falatok után búcsút vettünk az esperes úrtól és telve a sok szép élménnyel visszatértünk a Paulinumba. Ezúton ismét köszönetet mondunk Ft. KirályTibor és Ft. Koncz Tibor atyáknak, akik egy felejthetetlen és értékes vasárnapot nyújtottak számunkra.
 
Múzeumok éjszakáján Nyomtatás E-mail
2016. június 04. szombat, 09:12
Szabadka városa is bekapcsolódott a Múzeumok éjszakája elnevezésű rendezvénybe, amely már egy tíz éves folyamat az európai városokban és Szerbiában is. A rendezvény május 21-én a délutáni órákban kezdődött és éjfél utáni egy óráig tartott. Szabadkán mintegy harminc különböző helységben voltak bemutatások , kiállítások és tárlatrendezvények. E jeles esemény a szabadkaiak részére nagyon népszerű lett és nagyon sokan látogatták a különböző rendezvényeket. A Paulinum Gimnázium tanulói is bekapcsolódtak ebbe a mozgalmas és kihívásos rendezvénybe. Mi ellátogattunk a Szabadkai Kortártárs Gal ériába, ahol megnéztük a Képregényrajzoló műhely alkotásait. A Városi Múzeumba megtekintettük a Bécsi barokk mesterek műveit. A Dr. Vinko Perčić képtárba, megcsodáltuk a digitális környezet tárlatát. A Történelmi Levéltárba, megtekintettük a Bácska 1901 labdarúgó klub 115 éves fotó kiállítását. Számunkra a Múzeumok éjszakája hasznos és értékes, hiszen az esti rendezvények sokkal vonzóbbak, mint más alkalmakkor, mert ilyenkor nyugodtabban és nagyobb figyelemmel tudják megtekinteni a kiállításokat.
 
Szentháromság szobor szentelésén Nyomtatás E-mail
2016. június 04. szombat, 09:10
A Szentháromság szobrát, melyet kétszáz évvel ezelőtt pontosan 1815-ben helyeztek el Szabadka központjában, május 22—én, visszahelyezték eredeti helyére. A szobor 1964-ig a központi téren volt, majd a Szent Teréz – székesegyház melleit parkba helyezték. A Magyar Nemzeti Tanács kezdeményezésére, a szobrot felújították és a városi vezetőség visszahelyeztette a város központjába. A szoborcsoportot ünnepi keretek között megáldotta és megszentelte msgr. Beretić Stjepan plébános. Beszédet mondott dr. Szilágyi Péter, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke és Maglai Jenő, Szabadka polgármestere. A szobor felszentelésén, amely egyben egy történelmi eseménynek számít, a paulinisták is részt vettek.
 
<< Első < Előző 121 122 123 124 125 126 127 128 129 130 Következő > Utolsó >>

121. oldal / 215