Hírek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home Híreink
Hírek
Szentkúti zarándoklaton Nyomtatás E-mail
2015. április 09. csütörtök, 08:32

 

Igen régi és a hívek számára ismert kegyhely a Szabadka mellett található Szentkút (Bunaric). Az írásos emlékek említést tesznek arról, hogy Sándor falu közelében már ősidők óta volt egy forrás, ahol gyakran megpihentek a fáradt vándorok, mivel az a régi Péterváradi út közelében volt. A forrás mellett itatták állataikat a pásztorok is, ugyanis itt volt a közeli falu közlegelője. Az utasok és a juhászok is észrevették, hogy a forrásnak gyógyító ereje van. Az itt lakó pravoszlávok és katolikusok úgy vélték, hogy csodás gyógyulás történt, ezért szent helynek tartották a forrást. Így a hívek már a múlt századokban is számban látogatták a helyet. Ma sincs ez másként. A legnagyobb látogatottság a szentkút búcsúján, augusztus utolsó vasárnapján van. E mellett tavasztól őszig meghatározott ünnepnapokon tartanak szentmisét a szabadtéri oltárnál. Az első kápolnát 1896-ban építették a Szentkút közelében s ekkor kezdődött a szertartásos istentisztelet is ezen a helyen. A feljegyzések szerint itt imádkoztak a Szűzanya pártfogásáért, hogy betegeskedő kicsinyeiket az Isten irgalmába és Mária oltalmába ajánlják. A harmincas évek elején a szerb görögkeleti egyház is kápolnát emeltetett ezen a helyen. A kegyhely a keresztény közeledés és egymásra találás helyévé is vált. A paulinisták is időről időre ellátogatnak a kegyhelyre, így volt ez a közelmúltban is. Valódi zarándoklaton vettünk részt, hiszen a több kilométeres utat gyalog tettük meg Ft. Baranyi László atya vezetésével. A kegyhelyen elimádkoztuk a rózsafűzért, körbejártuk a kegyhelyet, és miután kicsit megpihentünk, fizikailg ha ki is fáradva, de lelkiekben felüdülve, visszatértünk az intézetbe.

 

 
Házi ápoláson Nyomtatás E-mail
2015. április 09. csütörtök, 08:20

 

Az utóbbi évtizedekben egyre nagyobb gondot okoznak az úgynevezett gerontológiai gondok, az elöregedéssel járó nehézségek. Ez egy európai probléma, melyre rá kell figyelni és az adott körülményeknek megfelelően és lehetőség szerint enyhíteni és orvosolni kell, valamint segíteni a rászorulókon. Az elöregedésnek több oka van, amely összetett probléma és gyakran nehéz helyzeteket idéz elő. Ezen minden európai ország segíteni szeretne és arra törekszik, hogy javítson rajta. Ezért újabban nemcsak egy-egy állam, hanem az Európai Unió, mint az államok közössége készséget mutat a segítségnyújtásra. Különféle jótékonysági intézmények, szervezetek gyűjtési akciókat rendeznek és az adományokat továbbítják a rászorulóknak. A támogatások nemcsak gyűjtési akciókból állnak, hanem gyakorlati szolgálatokban, tettekben is megnyilvánulnak.

Az egyház már kezdetektől fogva segélyakciókat szervezett, a szegények és a rászorulók részére. Ezt a hagyományt folytatta évszázadokon keresztül és folytatja ma is. A Szabadkai Egyházmegyének a múltban is volt segélyszervezete, amelynek tevékenysége különösen fontos volt a II. Világháború utáni időkben, valamint az utóbbi évtizedekben. Egyházmegyénkben a jól megszervezett szeretetszolgálatot Ft. Dobai Istvánnak, a Caritas igazgatójának köszönhetjük. Ő már két évtizede önfeláldozóan és felelősségteljesen vezeti ezt az intézményt.

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium, mint intézmény, maga is rászorul a támogatásra, de hála Istennek, a kevésből is tud a rászorulóknak juttatni. Ha nem is anyagiakban, de lemondással valamiről és cselekedetekkel is lehet segíteni a rászorulókon. Így történt ez a múltban és a jelenben is. Karácsonykor és most, Húsvétkor gyűjtési akciót szerveztünk és az összegyűjtött adományt eljuttattuk a rászorulóknak. E mellett az ünnepek előtt házi munkákban és házi ápolásban is segédkeztünk idős betegeknél, akiknek sokat jelentett a segítségnyújtás.

 

 
Vegyészeti-Technológiai Iskola iskolanapján Nyomtatás E-mail
2015. április 09. csütörtök, 08:16

 

Március 27-én a szabadkai Vegyészeti-Technológiai Iskola megünnepelte az intézmény 70. iskolanapját. Erre az alkalomra az iskola színes programokkal várta a látogatókat és a vendégeket. A különböző vegyészeti kísérletek, mutatványok és rendezvények nemcsak, hogy lekötötték a vendégek figyelmét, hanem nyugodtan azt lehet mondani, hogy elkápráztatták őket. Az iskolanap keretében sportrendezvények is voltak és egy ünnepi műsor a Diákotthon dísztermében. Levetítettek egy kisfilmet az iskola életéből, hogy a fiatalabbak érdeklődését felkeltsék az esetleges iskolába való beiratkozáshoz.

A Paulinum Gimnázium a rendszerváltás után minden iskolával jó baráti kapcsolatot tart. A tanárok nagyobb része a Paulinumon kívül valamelyik másik főiskolán, vagy középiskolában tanít. Igazgatónk rendszeresen jár a középiskolák igazgatói gyűlésére, mi pedig különböző versenyekre, aktivitásokra megyünk. A vegyészeti iskola napján mi is részt vettünk, de nem csak, hogy részt vettünk, hanem nyereményben és dicséretben is részesültünk. A vegyészeti-technológiai teszten nyertünk díjat, a sport akcióban viszont dicsértben részesültünk.

 

 
Egészségügyi előadás Nyomtatás E-mail
2015. április 09. csütörtök, 08:08

 

A szabadkai Egészségügyi Központ a nehéz idők ellenére is figyelemmel kíséri az általános és a középiskolás tanulók egészségi állapotát. Az intézet megbízottjai mindent megtesznek annak érdekében, hogy az iskolákban ne történjen semmilyen rendellenesség, ami az egészséget illeti. Minden iskolának van egy megbízott orvosa és védőnővére. Az orvos és a nővér időnként az iskolákba látogatnak. Az orvos munkáját segíti a védőnővér, aki gyakrabban jár az intézményekbe, hogy felmérje a tanulók egészségi helyzetét és állapotát, sőt, előadást tart a megadott témákra, melyeket az Országos Egészségügyi Központ rendel el. A Paulinum Gimnázium tanulóit a múlt rendszerben is ellenőrizték, de a rendszerváltás óta még nagyobb figyelemmel és jó szándékkal végzik az ellenőrzést tanulóink számára.

A Paulinum megbízott nővére Vujkovic Lamic Ksenija. Ő járt nálunk és előadást tartott a nikotin káros hatásáról és a gyakori betegségek megelőzéséről. Az előadás után gyakorlati kérdéseket tett fel számunkra, melyekre mi válaszoltunk és leellenőrizte egészségünket. A vizsgálat után örömmel vettük tudomásul, hogy közülünk senkinek sincs komolyabb egészségi problémája.

 

 
<< Első < Előző 141 142 143 144 145 146 147 148 149 150 Következő > Utolsó >>

150. oldal / 215