A bérmálás szentségét rendszeresen a püspök osztja ki. Minden egyházmegyés püspök kötelessége Pünkösd napján kiosztani a bérmálás szentségét székesegyházában.

A pünkösdi bérmáláson kívül, egyes egyházmegye székhelyein különösen nagyobb városokban, mindig szokott lenni, szükség szerint még egy bérmálás. Ez van gyakorlatban Szabadkán is. Krisztus Király vasárnapján a megyéspüspökünk még egyszer bérmál, illetve őszi bérmálást szokott tartani. Az említett ünnepen az idei évben a szabadkai Szent Rókus templomban volt bérmálás. Itt bérmálkozott Balog László paulinista, akinek bérmaapja osztálytársa Lévai Tamás volt. Laci bérmálkozásának mindenki örült a Paulinumban, hiszen megkapta a Szentlélek ajándékait és a tanítás szerint egyházunk nagykorúságába lépett. Gratulálunk és a Szentlélek vezetését és vezérlését kívánjuk.

Szent Cecília egy előkelő római családból származott. Még ifjú korában megismerte a Krisztusi vallást és megtért. Hitében olyan állhatatos maradt, hogy semmi és senki sem térítette el az ő elkötelezett útjáról. Mindent a szenvedő Krisztusnak szentelt és mint Krisztus jegyese vértanúságot szenvedett. Pontos adatok nincsenek arról, hogy miért is lett az egyházi zene védőszentje. A hagyomány szerint azért, mert vértanúsága alatt zsoltárokat énekelt és így magasztalta végső leheletéig az Urat, mint az Úr Jézus jegyese. A keleti egyház már a IV. századtól tisztelte, a nyugati egyház viszont a VI. századtól. Tisztelete és népszerűsége annyira elterjedt hogy a keresztények világszerte templomokat építettek, valamint számos intézményt mint zeneiskolákat, énekkarokat és zenekarokat neveztek el róla.

November 22.- én Cecília napján, minden egyházi zenei intézmény és kórus megemlékezéseket tart. Egyházmegyénkben és így Szabadkán is méltó tisztelettel ünnepeljük Szent Cecíliát. A Paulinum tanulói úgyszintén minden esztendőben megünneplik az Egyházi zene védőszentjét és részt vesznek a közös szentmisén, melyet a székesegyházban szoktak megtartani.

November utolsó szombatján a paulinisták a szabadkai zsidó temetőbe látogattak a szokásos szombati séta keretében. A szabadkai zsidó hitközséget 1775-ben alapították és a 19. század folyamán a hitközség folyamatosan fejlődött. A második Világháború idején majdnem hétezer zsidót deportálnak el Szabadkáról, akik közül nagyon kevesen tértek vissza. A titói Jugoszlávia megengedte a zsidóknak az Izraelbe való kivándorlást és ennek következtében sokan elhagyták az országot, így a mai szabadkai közösség nem sokkal több mint háromszáz zsidót tart számon. A szabadkai temető jelentősége abban áll, hogy szinte minden síremlék egy művészi alkotás, mondhatjuk műemlék, amelyeknek értéke felbecsülhetetlen. A zsidó szokásoknak megfelelően a sírok fölé jelet kell állítani, amint a Szentírás is mondja. Ez lehet álló kőlap, de másféle sírjel is. A zsidó temetőkben a sírkövek nagyjából azonos méretűek, egy vagy két méter magasak. Sírkövet csak másra még nem használt anyagból szabad készíteni és később sem használható fel a sírkő más célra. A hagyomány szerint zsidó temetőben tilos felirat nélküli sírkövet állítani, hisz az bálványnak számítana. Hasonlóan tiltott az emberi alak alkalmazása a sírkő díszítésében és a felirat héber, héber – magyar vagy héber – német nyelvű lehet. Rendszerint van a sírkövön bibliai idézet vagy kifejezés, ami az elhunyt jellemzésére szolgál. Nagy meghatódottsággal szemléltük a monumentális és művészi síremlékeket, amelyek a múltról beszélnek és emlékként állnak az utókor számára.

A Paulinum közössége november második hetében számos rendezvényen vett részt, amelyek közül említést érdemel a péterváradi tanulmányi kirándulás, mely a Vajdasági Oktatási Titkárság és Mgr. Deli Andor oktatási titkár támogatásával és közvetítésével valósult meg, valamint a szabadkai kórház kápolnájának búcsúja.

A kórház kápolna Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére van szentelve és a búcsút a Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon tartják. A búcsúi szentmisére Ft. Dragan Muharem atyától kaptunk meghívást, amelyet Msgr. Miocs József rektor vezetett. Szentbeszédében Szent Erzsébet önfeláldozó, jótékonykodó és tettekben is megnyilvánuló szeretetéről elmélkedett, amely korunk keresztény emberének is feladata és küldetése. A szentmise végén a hívek, akik hétről-hétre szép számban összejönnek a vasárnapi szentmisére, a kápolna előtt agapéval kedveskedtek, nemcsak a szeminaristáknak, hanem mindazoknak, akik elmentek a búcsú szentmisére.