Datum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

Home
Hirek


Első félév Drucken E-Mail
Donnerstag, den 31. Januar 2019 um 12:09 Uhr

Január 30-án, szerdán 10 órakor kezdetét vette a diákok féléves kiértékelése. Intézetünkben, mint kitűnik, a többi iskolákhoz viszonyítva két héttel később van a félév, ennek oka az, hogy a régi klasszikus gimnáziumi oktatási rendszer szerint megyünk.  Ilyenkor van az első fő számot tevés, amikor az elsősök is megkapják az első értékelést, és a tanárok számára és a diákok számára egyaránt nyilvánvalóvá válik mind erőségeik és gyengeségeik, amely utóbbiakon a még előttük álló félévben javíthatnak. A gyűlésen msgr. Miocs József igazgató a tanárokkal, illetve a tanárok egymás közt megvitatták mily lehetőségek állnak rendelkezésre egyes diákok megsegítésére tanulmányi téren. A gyűlés a második félév terveinek ismertetésével és közös beszélgetéssel vette végét.

 
Görögkatolikus szertartáson voltunk Drucken E-Mail
Donnerstag, den 31. Januar 2019 um 12:06 Uhr

A Római Birodalom különféle nemzetiségű és kultúrájú népeket foglalt magába. A keresztény hit elterjedésével fokozatosan alakultak ki és erősödtek meg a közösségek, és velük párhuzamba fejlődtek ki a különféle szertartások a helyi adottságok alapján. Az egyik ilyen a bizánci szertartás, amely keletkezése helyszíne nevét, Bizáncét viseli. Ez a szertartás a IV. századtól lassanként meghódította Keletet. A történelem folyamán több helyi liturgikus forma is kialakult: antiochia-jeruzsálemi, alexandriai, szír, örmény. Idővel a patriarchális székek közti tekintély rendeződésével, és Róma elsőbbségének elfogadásával és a római pápával, mint Szent Péter utódával való egységre lépéssel létrejöttek a keleti katolikus részegyházak. Hazánk területén található görögkatolikus (bizánci) rítusú egyházmegye (2018-tól egyházmegyei ranggal bír) székhelye a Kúla községben lévő Bácskeresztúr (Ruski Krstur), amelynek a jelenlegi püspöke Đura Džudžar. A püspökség hívei országszerte kisebb nagyobb számban találhatók meg, éppen ezért a kis számú részeken időnként vannak szentmisék, amelyeket római katolikus templomokban tartanak meg. Szabadkán a ferencesek templomában szoktak tartani liturgiát, amelyre mi is elmentünk, ugyanis intézetünk diákjai között vannak bizánci szertartásúak, másrészt fontos ápolni az egyházi testvéri kapcsolatokat. Az Aranyszájú Szent  János szertartást mgr. Mihajlo Malacko bácskeresztúri vikárius vezette, aki külön szólt hozzánk, és hangsúlyozottan felhívta a figyelmet az ima és a munka, mint már a tanulás értékére.

 
SZENT PÁL Drucken E-Mail
Donnerstag, den 31. Januar 2019 um 11:34 Uhr

SZENT PÁL

Szabadka, a Paulinum búcsúünnepe

2019. január 25.

Excellenciás Püspök Úr, Főtisztelendő Rektor Úr, Közjogi Méltóságok, Kedves Diákok, Tanárok, Szülők! Krisztusban Kedves Testvéreim!

 

Köszönöm rektor úrnak a megtisztelő meghívást Szabadkára, a Paulinum Klasszikus Gimnázium és Szeminárium kápolnájába. Kedves emlékem fűződik ide, amikor kispap koromban, majd prefektusként is járhattam itt. A Paulinum számos kiváló papot és püspököt nevelt, akik közül többen a budapesti Központi Papnevelő Intézetbe kerültek teológiát tanulni: egykori kispaptársaim és tanítványaink. A jelenlegi prefektus atya is nálunk tanulta a teológiát. Büszkék vagyunk rájuk! Szabadjon egy személyes kötődésről is szólnom: apai nagymamám itt született, Szabadkán, mivel dédnagyapám a Monarchia idején rendőrtisztviselőként szolgált a városban.

Bizonyára sokat hallottak már Szent Pál apostolról az elmúlt évtizedek alatt, mégsem árt fölidézni az ő életét, röviden. (A jó pedagógus is ismétel – Repetitio est mater studiorum.)

Továbbá két szempontot szeretnék kiemelni Szent Pál életéből:

1.) A tanulás Szent Pál életében

2.) Megtérését

 

Bevezetés: élete

A világot, amelyben Pál élt, a nyugati és a keleti kultúrák állandó keveredése jellemezte (keleti-hellenisztikus szinkretizmus: gnózis, sztoicizmus/világpolgárság/). A Római Birodalomban a kereskedés és a közlekedés virágkorát éli. Egységes a nyelv (koiné), a jog, a pénz, a mérték, a súly, stb.

Kr. sz. 1 körül született a kilikiai (Kis-Ázsia) Tarzuszban zsidó szülőktől (apja benjaminita, római polgár). Neve: Saul és Paulus.

Műveltsége: zsinagógai iskolában megtanult írni, olvasni. Beszél arámul és görögül. Jól ismerte a hellén műveltséget. 15 kör. Jeruzsálemben Gamáliel rabbiképzőjét elvégzi, és kitanulja a sátorkészítő mesterséget.

Buzgó farizeusként üldözi a keresztényeket, ott van István diakónus megkövezésénél (őrzi a megkövezők ruháit): helyesli azt.

36-ban, a damaszkuszi úton megtér, majd visszavonul Arábiába. Damaszkuszban tanít, majd menekülnie kell.

39-ben megismerkedik az apostolokkal, tanítani szeretne, de gyanakvás veszi körül.

Hazatér Tarzuszba, de Barnabás elmegy érte, magával viszi Antiochiába, két évig együtt vezetik az ottani pogány keresztény közösséget. (A tanítványokat itt nevezik először krisztusiaknak.)

Fölismerte, hogy az ő hivatása a pogány népek megtérítése.

Első térítő útja (45-49): Ciprus, Kis-Ázsia.

49-ben részt vesz a jeruzsálemi apostoli zsinaton

Második térítő útja: Kis-Ázsia, Makedónia: Filippi, Tesszaloniki; Athén, Korintus (itt írja a Tesszaloniki leveleket)

Harmadik térítő útja (53-58): Kis-Ázsia: három év Efezusban (közben fogság: Fil, Kol, Filem), Korintusi levelek. Makedónia, Achája: Korintus: Galata, Római levelek. Cezárea, Jeruzsálem.

58-60: Jeruzsálemben elfogják, cezáreai fogság, hajóút Rómába.

60-62: római fogság, szabadulás

62-63: hispániai misszió

63-64:utolsó körút: Korintus, Kréta (Titusz), Efezus (Timóteus), Filippi, Tesszaloniki

1 Tim, Tit

64-67: Újra elfogják, Rómába viszik: 2 Tim

Vértanúhalál Rómában (a falakon kívüli Szent Pál bazilika)

 

A TANULÁS AZ APOSTOL ÉLETÉBEN

Látva az apostol életét, világosan kirajzolódik, hogy számára a tanulás mennyire fontos volt. Megtanulta az anyanyelvét, az arámi nyelvet, mintha azt mondanám, megtanult magyarul vagy horvátul vagy szerbül. Ugyanakkor megtanulta az akkori világnyelvet is, a görögöt, mintha azt mondanám, hogy megtanult angolul vagy németül, vagy franciául vagy olaszul. Szent Pál elvégezte a híres Gamáliel rabbi iskoláját Jeruzsálemben, mintha azt mondanánk, hogy valaki a Paulinumból elkerül teológiát tanulni Zágrábba vagy Budapestre vagy Rómába. Pál apostol ennek az alapos felkészültségnek köszönhette, hogy az Újszövetség teológusa lett. Amit Jézus tanított, azt ő rendszerbe foglalta és részletesen kifejtette leveleiben. Állandóan tanult, mindig volt nála néhány szentírási tekercs, de sok Írást fejből tudott.

Nekünk is felhívás ez az állandó tanulásra, főként a diákoknak. Az apostol példája buzdítson bennünket, hogy ne csüggedjünk el, mert a tanulás időnként olyan, mint valami földmunka. Még kispap koromban történt, hogy édesapámmal és öcsémmel pincét ástunk. Fárasztó és izzadságos volt, de amikor elkészült, örömmel kortyoltuk a finom bort a hűvös pincében. Arra gondoltunk, ha nem ástuk volna ki, akkor most nem élveznénk az eredményét. A tanulás is hasonló, de bíztatom a diákokat, hogy a mindennapok hűséges földmunkájában tartsanak ki, és majd meglátják az eredményt is. Kedves gimnáziumi osztályfőnököm azt mondta, hogy mindegyikőnknek el kell érnie a plafont, de mindenkinek különböző magasságú a plafon. Az én hivatásom, hogy elérjem az én plafonomat! Persze a felnőtt ember számára is fontos a hit újra tanulása, ismereteink fölelevenítése: figyelmes szentmisehallgatás, bibliaolvasás, lelki könyvek olvasása és felnőtt hittancsoportba járás által.

 

SAULBÓL PAULUS - SZENT PÁL MEGTÉRÉSE

Szent Pál apostol megtérésének a történetét ismerjük. A Damaszkusz felé vezető úton látomása volt, találkozott Krisztussal és ettől kezdve más élete lett, mint korábban: megtért. A megtérésről beszél Krisztus első megszólalásakor is. Amikor azt mondja, hogy térjetek meg, akkor az arámi sub szót használja, ami megfordulást, megfordítást jelent. Vagyis, amikor valaki találkozik Jézussal, Istennel, és annyira megérintődik általa (szentmisében, imában, egy vallásos esemény kapcsán, stb.), hogy elhatározza, Jézus felé akarja fordítani az életét: gondolkodását, érzésvilágát, egész személyiségét. Ezt nevezzük megtérésnek. A zsidó Saul írástudó vallásos ember volt, megtartotta a tíz parancsolatot, a legszigorúbb vallási irányzathoz tartozott: farizeus volt. Az Ószövetségi Szentírás nevében akarta felszámolni a Jézus tanítványok „szektáját”. Amikor megtért, Krisztushoz fordította az életét. Ettől kezdve mindene Jézus lett.

A megtérés több mint vallásosság: elköteleződés Jézus mellett, amit napról-napra megismétlünk (mindennapi megtérés). Minden napunkat vele akarjuk kezdeni, eltölteni és befejezni, evangéliumi módon akarunk élni: ez a megtérés. Saul leeset a lóról. neki erre volt szüksége, mert „túl magas lovon ült”. Lehet, hogy nekünk is erre van szükségünk.

A megtérés nem megy varázsütésre, a hétköznapi hűség, kitartás kell hozzá. A hegymászáshoz tudom hasonlítani. Pap barátaimmal szoktunk kirándulni, hegyet mászni. A túra elején nagyon magasnak látszik a csúcs, elérhetetlennek, csak, amikor már megtettünk egy több órás szakaszt, visszatekintve, akkor látjuk, hogy már jelentős eredményt értünk el. A megtérés is ilyen: zarándoklat az örökkévalóság felé, a tökéletesség útján. Újból és újból meg kell ismételnünk minden lépést a folyatatáshoz, de nem kell visszamennünk a hegy lábához. Amikor kisgyermek voltam, és először utaztam kompon, azt kérdeztem a szüleimtől: mikor indulunk már? Azt mondták, forduljak meg és látni fogom, milyen nagy utat megtettünk már. A megtérés is ehhez hasonló.

Jézus mindnyájunkat meghív az Őhozzá való megtérésre. Bármilyen a természetünk nem mond le rólunk. Pálról sem mondott le, aki erős akaratú, kolerikus természetű volt, hanem a megtérése után fölhasználta, megnemesítette, az evangélium szolgálatába állította Szent Pál természetét. Péter apostolnak sem mondott nemet szangvinikus természetére, nem mondta neki: „Simon, te pszichológiailag alkalmatlan vagy a természeted miatt”, hanem megszelídítette és megnemesítette ő, Simonból Péter lett, azaz kőszikla. Bennünket is így akar megnemesíteni, az ő szolgálatába állítani, hiteles evangéliumi emberekké tenni.

Legyen közben járónk és pártfogónk az újból való megtérésben, és a lelki-szellemi értékekben való gyarapodásban, a tanulásban a Paulinum védőszentje Szent Pál apostol!

Ámen.

 

Ft. Marton Zsolt

Központi Szeminárium rektora

Budapest

 
Szent Pál napja Drucken E-Mail
Donnerstag, den 31. Januar 2019 um 11:20 Uhr

Az egyházi naptár szerint január 25-én emlékezünk „pálfordulóra”, Szent Pál apostol megtérésére. Ezen a napon a Szabadkai Egyházmegye különösképpen ünnepel, ugyanis védőszentje a népek apostola Szent Pál. Ugyan ezen a napon ünnepel egyházmegyénk és országunk egyetlen katolikus egyházi oktatási középiskolája és nevelőintézete a Paulinum, amelynek névadója Szent Pál, és a kápolna védőszentje. Délelőtt 10 órai kezdettel kezdetét vette az ünnepi hálaadó szentmise, amelyet idén az egykori paulinista diák, msgr. Petar Palić mutatott be, akit múlt év tavaszán szenteltek püspökké és a hvári egyházmegye kormányzásával bíztak meg. Az előző nap a püspök úr külön találkozott a bentlakó diákokkal, akikkel elbeszélgetett és buzdította őket a diákévek értékes felhasználására. Emlékképpen mindegyik tanulónak a püspöki szentelésére készült rózsafüzéreket és emlékképeket osztott. Magyar nyelven az összegyűlt hívekhez ft. Marton Zsolt, a Budapesten található Központi Szeminárium rektora intézett lelkesítő szavakat, aki beszédében a hangsúlyt a megtérésre és  a tanulásra tette, amelyet a teljes egészében e szám kiadásában a kedves olvasók is elolvashatnak.

A vendégekkel együtt misézett intézetünk rektora, msgr. Miocs József, msgr. Marko Forgić a szeminárium lelkésze és a püspököt kísérő dubrovniki egyházmegyés ft. Berišić Nikola.

A hagyománynak megfelelően a diákok védőszentünk Szent Pál apostol tiszteletére és a jelenlevőknek köszönetképen minden jellegű segítségért alkalmi műsorral készültek. Dér Leó Szulik Józseftől, akiről tudni kell, hogy egyházmegyénk papja volt, a „Hit, remény, szeretet“ című versét szavalta el. Danijel Hatnađ pedig horvát nyelven Szent Pál tiszteletére a Pál himnuszt mondta el. Az idei zenei hangszeres repertoár új előadóval, Gyuris Bálinttal gazdagodott, aki citerán adta elő „Adjad Isten” című szerzeményt. Klarinéton Kiss Tamás és gitáron Petrovity Ádám egy modern világi zene átírt darabjával a Perfect-tel lepték meg a vendégeket. Végül Danijel Hatnađ fuvolán és Kiss Tamás klarinéton  Antonin Dvorzak Menuette szerzeményét adták elő.

Az ünnepség végén intézetünk rektora, msgr. Miocs József köszöntötte az egybegyűlteket. Legelőször is a püspök urat, mons. Petar Palićot és ft. Marton Zsolt rektort, akik számára egy-egy szalmából készült Paulinumot ábrázoló művészi képet ajándékozott emlékbe. Ezután köszöntötte a közéleti személyeket és átadta Pásztor István VMSZ elnök úr jókívánságát, aki idén egészségi okból nem lehetet jelen. Megtiszteltek bennünket Gavrilo Grban Belgrádi Vallásügyi Minisztérium képviselője, Kern Imre államtitkár úr, Hajnal Jenő MNT elnöke, Magyarország szabadkai főkonzulja, Dr. Bábity János, Jerasz Anikó MNT Végrehajtó bizottság elnöke, a Szabadkai Városháza Önkormányzat részéről  Balogi Zsuzsanna és Bálint Ágota első tanácsosok, Fehérvári Magdolna a Társadalmi  tevékenységek titkára. Az ünnepséget élőben közvetítette a Mária Rádió, a Pannon Televízió Közéleti címen, a többi médiák viszont az esti híradóban beszámoltak az eseményről.

Az ünnepi liturgia után az esemény záró pontja következett. Az intézet nagytermébe vonultunk, ahol a püspök úrral, a papokkal, a közéleti személyekkel, a tanárokkal, a diákok szüleivel és a hívekkel falatozás és társalgás keretében ünnepeltük az intézet 56. fennállási évét.

 
ISKOLANAP ÉS BÚCSÚ A PAULINUMBAN Drucken E-Mail
Montag, den 21. Januar 2019 um 08:35 Uhr

Január 25-ke Szent Pál apostol megtérésének napja, népnyelven Pálforduló. Nevéhez és napjához számos mondás és legenda fűződik. Mégis a legjelentősebb, hogy Szent Pál apostol az Egyház egyik legnagyobb tanítója, szónoka és írója volt. Nevét számos oktatási és nevelői intézmény viseli. Ezek között van a szabadkai Paulinum Gimnázium és Szeminárium (Kollégium), amely 56 éve folyamatosan működik, amely egyedüli egyházi alapítású gimnázium kollégiummal (Szeminárium).

A Paulinum névadójának napján, január 25-én, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel ünnepi szentmise lesz a szeminárium kápolnájában (Szent Teréz tér 2), amelyet egykori paulinista diákunk a hvári püspök, mons. Palić Petar celebrál az intézet elöljáróival. Magyar szentbeszédet tart ft. Marton Zsolt, a budapesti központi papnevelő intézet rektora.

 
<< Start < Zurück 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Weiter > Ende >>

Seite 20 von 133