Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home
Hirek


Az egykori paulinista diák püspök lett Print E-mail
Wednesday, 27 March 2024 13:59

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium több mint 60 éves fennállása során itt az tanult diákok soraiból számos pap és az egyházi szolgálatot teljesítő személy került ki. Ez nemcsak a Szabadkai Egyházmegyére vonatkozik, hanem a környező püspökségekre is. A Paulinum büszke arra, hogy eddig több apostolutódot, püspököt adott a különböző egyházmegyéknek.

A Paulinum tanárait, nevelőit és tanulóit újabb öröm érte, hiszen Ferenc pápa március 18-án egy újabb paulinistát nevezett ki püspökké. A Szentatya Štefković Mirkót nagybecskereki püspökké nevezte ki.

Štefković Mirko, 1977. szeptember 24-én született Szabadkán (Tavankút), Štefković Ivan és Dominika (szül. Ivanković) második fiaként. Az általános iskolát Tavankúton, Nagyfényen majd Szabadkán, a Paulinum Püspöki Klasszikus Gimnáziumot pedig Szabadkán fejezte be 1996-ban. Msgr. dr. Pénzes János, szabadkai megyéspüspök, Rómába küldte papnövendékként, ahol az első két évet a Casa Balthasar Intézetben, majd a többi hatot a Pápai Germanicum et Hungaricum Kollégiumban töltötte. Filozófiai tanulmányait a Pápai Urbaniana Egyetemen végezte, 1998 és 2000 között, majd teológiát tanult a Pápai Gergely Egyetemen, ahol 2006-ban fundamentális teológiából licenciátusi fokozatot szerzett. Pappá szentelésére 2004-ben került sor Szabadkán, az Avilai Szent Teréz Székesegyházban. Hazaérkezése után a megyéspüspök személyi titkárává, valamint a Püspöki Hatóság jegyzőjévé nevezték ki, amely szolgálatokat 2020-ig végezte, majd 2021-ben a Szabadkai Egyházmegye vagyonkezelőjévé és a Josephinum Papi Otthon igazgatójának feladatkörével bízták meg. Az egyházmegye ceremóniamestere és szóvivője volt 2011-től 2023-ig. Időközben a Szent Ciril és Metód Nemzetközi Püspöki Konferencia segédtitkára volt 2010-től, majd 2016 és 2021 között, a konferencia titkári tisztségét töltötte be.

Az új nagybecskereki püspöknek gratulálunk, Isten vezérlését és áldását kívánjuk apostoli munkájára.

 
Ferenc pápa megválasztása Print E-mail
Wednesday, 27 March 2024 13:56

Róma püspöke, Jézus Krisztus helytartója, Szent Péter utóda és a katolikus Egyház főpapja a pápa. A pápai primátus Szent Péternek az apostolok közötti primátusságából ered, amelyről a Szentírásban Máté evangéliumának 16. fejezetében olvashatunk, amikor is Jézus Krisztus e szavakat mondta Péternek: „Boldog vagy, Simon, Jónás fia, mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én mennyei Atyám. Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt. Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.”

Szent Péter apostoltól, mint Róma első püspökétől számítva a pápák listáján Ferenc pápa a 266. pápa. A bíborosi testület 2013. március 13-án választotta meg őt, és az ünnepélyes székfoglalóra március 19-én került sor. Msgr. Fazekas Ferenc püspök a szabadkai székesegyházban március 13-án ünnepi szentmisét mutatott be, amelyen mi is jelen voltunk.

 
Találkozás a bérmálkozókkal Print E-mail
Wednesday, 27 March 2024 13:53

Az előző évekhez hasonlóan a tóthfalui plébánia, illetve a Kaszap István Kollégium adott otthont a Bérmálkozók találkozójának, amelyet február 17-én rendeztek meg. Az eseményen a Paulinum diákjai és tanárai is részt vettek, hiszen bemutatták az intézményt a bérmálásra készülő tanulóknak. A jelenlevő gyermekeket több csoportra osztották, így azok egymást váltva vettek részt az előadásokon, amelyek több helyszínen folytak.

Elsőként a Paulinum tanárai, ft. Tojzán László, Patarčić Barbara, Tóth Bagi Kornél és Agárdi Brigitta ismertették az iskolával kapcsolatos tudnivalókat. Ezt követően az intézmény diákjai, Huszár Andor és Steiner Arnold meséltek a Paulinum mindennapjairól. Egykori diákunk, Petrovity Ádám is megosztotta tapasztalatait az iskolával kapcsolatban, illeve arról is beszámolt, hogy Paulinumban elsajátított nyelvtudásának és egyéb ismereteknek köszönhetően sokkal könnyebben vette az akadályokat az egyetemi tanulmányai során, mint évfolyamtársai.

„A Paulinum Gimnázium társadalmi-nyelvi irányzatú iskola, amely a fiúk és a lányok előtt is nyitva álló oktatási intézmény. Az oktatás és nevelés keretében a keresztény hit és értékek elmélyítését is célozza azzal a szándékkal, hogy így ne csak tudásra tegyenek szert a fiatalok, hanem felelősség- és tisztelettudó magatartásra is.

Az iskola biztosítja a diákok számára a tankönyveket, továbbá a sikeres diákok ösztöndíjban fognak részesülni. Azok a tanulók, akik angol vagy német nyelvből szeretnének nyelvvizsgát tenni, azok részére a plusz felkészítő nyelvtanórákat biztosítunk. Az oktatási intézet keretében lehetőség van szaktanár segítségével a megszerzett zenei tudás további bővítésére, illetve fejlesztésére, vagy kezdőként megtanulni hangszeren játszani. Gazdag vallási, kulturális esmények és tanulmányi kirándulások részesei lehetnek.”

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium minden diák érdeklődését és látogatását (egyénileg vagy csoportosan) szívesen fogadja. Ez utóbbi kivitelezésére a honlapunkon (www.paulinum.edu.rs) található elérhetőségeken (Tel. +381(0)-24-555-340, e-mail: This e-mail address is being protected from spambots. You need JavaScript enabled to view it ) történő előzetes egyeztetés után kerül sor.

 
Megemlékezés március 15-ről Print E-mail
Monday, 18 March 2024 13:11

Miután magyarórán megemlékeztünk, délután ismét tartottunk egy megemlékezést, amelynek keretében jómagam prezentációt mutattam be az 1848-as forradalomról és szabadságharcról. Mi is történt március 15-én? Miután a magyarok kiűzték a törököt, és Rákóczi szabadságharca elbukott, Magyarország teljesen elszegényedett. Viszont 1847-ben felbukkantak az 1848-as események vezéralakjai, mint Batthyányi Lajos, Kossuth Lajos és még sokan mások. 1848 tavaszán Párizsban polgári forradalom tört ki, ami kiterjedt egész Európára. Ennek hatására következtek be a március 15-ei események is. Ezen a napon Petőfi Sándor elment a Pilvax kávéházba, ahol találkozott Vasvári Pállal és Bulyovszki Gyulával is. Elmentek Jókai Mórhoz, és kidolgozták a proklamációt a 12 pontra. Mindezek után a csapat visszatért a Pilvax kávéházba. Itt Jókai Mór felolvasta a 12 pontot, és Petőfi Sándor elszavalta a Nemzeti dalt. Ezután a jelenlevők elindultak az egyetemekhez. Később elhatározzák, hogy véghez viszik az első pontot, és elindultak a nyomda felé. Közben a tömeg egyre nőtt, és mintegy nyolcezren csatlakoztak a forradalmárokhoz. Mikor elértek a nyomdához, ultimátumot nyújtottak be, amelyet a nyomda vezetője, Landerer Lajos elfogadott. Ezt követően kiszabadították Táncsics Mihályt, aki egy budai börtönben raboskodott. Nem is telt el sok idő, és már tucatszámra jelentek meg a 12 pont példányai németül és magyarul is. Az akkori császár, V. Ferdinánd elfogadta a 12 pontot. Ez annak is köszönhető, hogy a Habsburg Birodalom más pontjain is lázadások voltak, mint Prágában és Bécsben is. Ideiglenes kormány alakult gróf Batthyányi Lajos vezetésével, és Erdélyt is visszacsatolták. Az ekkori vezetőség elég sok problémával szembesült. Magyarország gazdasága az összeomlás szélén állt, katonasága nem volt, és ugyanazzal szembesült, mint amivel annak idején az osztrákok is, több nemzetiség volt Magyarország határain belül, amelyek szerettek volna önállósulni. Később az új osztrák császár, Ferenc József hadat üzent a magyaroknak. Mielőtt az orosz haderő teljesen bekapcsolódott volna a szabadságharcba, egy párszor vereséget szenvedtek a császáriak. Az első ilyen eset után kénytelen volt a kormány lemondani, és ezek után Magyarországot egy bizottság irányította. Már veszni látszott a szabadságharc, viszont 1848. október 6-án Bécs ismét forradalmat élt meg. A magyar hadsereg nem nagyon tudott az orosz intervencióval mit kezdeni, így elkezdett hátrálni. A szabadságharc világosi fegyverletétellel zárult. Ezek után a megtorlás következett. Haynau tábornagy emberek ezreit végeztette ki, köztük Batthyányi Lajost és a tizenhárom aradi vértanút.

Néhány évtized után, 1867-ben létrejött az Oszták-Magyar Monarchia. Magyarország, mint tudjuk, 1918-ban függetlenedett teljesen.

Steiner Arnold

 
Diákok látogatása Print E-mail
Monday, 18 March 2024 13:09

A nyolcadikos csantavéri diákok látogatást tettek gimnáziumunkba és szemináriumunkba az elmúlt hónapban ft. Utcai Róbert atyával. A diákok tudomást szerezhettek arról, hogy a Paulinum Gimnázium társadalmi – nyelvi irányzatú iskola, amely fiúk és lányok előtt nyílt oktatási intézet, az oktatás és nevelés  keretében a keresztény hit és értékek elmélyítését is célozza, azzal a szándékkal, hogy így ne csak tudásra tegyenek szert a fiatalok, hanem felelősség- és tisztelettudó magatartásra egyaránt.

Az iskola biztosítja a diákok számára a tankönyveket, továbbá a sikeres diákok ösztöndíjban fognak részesülni. Azok a tanulók, akik angol vagy német nyelvből szeretnének nyelvvizsgát, azok részére a plusz felkészítő nyelvtanórákat biztosítjuk. Az oktatási intézet keretében lehetőség van szaktanár segítségével a megszerzett zenei tudás tovább bővítésére illetve fejlesztésére, vagy kezdő ként megtanulni hangszeren játszani. Gazdag vallási, kulturális és tanulmányi kirándulások részesei lehetnek.”

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium minden egyes és csoport diák érdeklődését és látogatását szívesen fogadja. Utóbbinak a kivitelezése esetén, a honlapunkon található elérhetőségeken történő előzetes egyeztetés után kerül sor.

 
<< Start < Prev 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Next > End >>

Page 1 of 172