Hirek

Date

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home
Hirek


Adventi gyertyagyújtás Print E-mail
Monday, 28 December 2015 10:40

 

Az adventi szent idő a karácsonyra való előkészület ideje. Ebben az időszakban először is Jézus első eljövetelére emlékezünk, amikor ártatlan gyermekként jött közénk. Másrészt viszont Jézus második eljövetelére is készülünk. A keresztény ember számára a várakozás nem tétlenséget, hanem éberséget, virrasztást jelent. Ezt fejezi ki advent sajátos gyakorlatai és szokásai, mint a csend, a visszafogottság, a bűnbánat tartás és az imádság. A várakozás egyik szép szimbóluma az adventi koszorú négy gyertyával. A gyertyagyújtás régi és szép szokás templomainkban, otthonainkban, intézetekben és így a Paulinumban is. Az adventi vasárnapokat megelőző estét a Paulinum közössége összejön a kápolnában, ahol igeliturgia keretében egyik tanuló prófétának öltözve meggyújtja a gyertyát. Az első adventi este ft. Tojzán László elmélkedésével kezdődött, a másodikat Dr. Csizmár Oszkár atya vezette, a harmadikat viszont Vogric Josef atya tartotta. A negyedik gyertyagyújtás minden esztendőben a főpásztorral történik, aki egyben már karácsonyi jókívánságát fejezi ki a közösségnek.

 

 

 

 
A szabadkai Szent Kereszt templomban Print E-mail
Monday, 28 December 2015 10:24

 

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium az oktatás mellet nagy hangsúlyt fektet a közös programokra, mint például a kirándulásokra, találkozásokra, közös sétákra és mindarra, amely a közösséget erősíti és összetartja. Egyike a közös programoknak a plébániák látogatása. Ez mindkét részről nézve pozitív, mert a hívek megismerhetik az egyedülálló katolikus gimnázium tanulóit, a diákok viszont jelenlétükkel bátorítják a híveket.

Az elmúlt vasárnap a paulinisták a szabadkai Szent Kereszt templomban voltak találkozáson. A találkozás ünnepi szentmisével kezdődött, melyet msgr. Miocs József rektor vezetett, dr. Csizmár Oszkár plébánossal együtt misézve. Beszédében a rektor az adventi előkészületi időre utalt, melynek főszereplője Keresztelő Szent János volt, aki az Úr útját készítette elő és mindenkit bűnbánatra indított. Így manapság is, ha méltóképpen és lelkileg készülünk elő, akkor igazi karácsonyt ünnepelhetünk. A szentbeszéd után, Katona Attila negyedikes tanuló vallomást tett életéről. A szentmisét szebbé tette a Schola Cantorum Paulinum énekkara, valamint Oros Mihály fuvola szólója. Áldozás után elmélkedésként Tápai Leon elmondta Reinhard Johannes Sorge, Üdvözlégy Uram versét.

A szentmise végén Csizmár atya méltatta a Paulinum jelentőségét térségünkben és az egyházmegyék számára, majd megköszönte a látogatást és a szentmisén való közreműködést. A találkozás társalgással zárult a plébánia-templom kertjében.

 

 
Aranyszájú Szent János liturgiáján Print E-mail
Saturday, 12 December 2015 12:03

 

Görögkatolikus híveknek azokat a keresztényeket nevezzük, akik a Római Katolikus Egyház kormányzatához tartoznak, a Szent liturgiát viszont a hagyományaikhoz híven bizánci-keleti szertartás szerint végzik. A Paulinum több mint 50 éves története során, szinte állandó jelenléttel tanulnak az intézetben görögkatolikus diákok. Így a kölcsönös tisztelet és a megbecsülés jegyében, időről időre a szeminaristák részt vesznek egy keleti szertartáson. Szabadkán minden hónap utolsó vasárnapján végeznek keleti liturgiát a ferencesek templomában. Az elmúlt vasárnap részt vettünk az Aranyszájú Szent János liturgiáján, melyet ft. mr. Mihajlo Malacko általános helynök és keresztúri parókus tartotta.

 

 
Mikulás-est Print E-mail
Saturday, 12 December 2015 11:58

 

Szent Miklós a IV. századbeli Myra városának (ma Törökország) volt püspöke, aki a kereszténység egyik legismertebb és legnépszerűbb szentjei közé tartozik. Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykonykodásával nyerte el és tettei végett már életében szentnek tartották. 343. december 6-án halt meg és sírja zarándokhelyé vált. A keleti egyház elejétől kezdve megemlékezéseket tartott tiszteletére, majd a X. századtól a nyugati egyház is. Azóta világszerte tartanak az egyházak megemlékezést és rendezvényeket Szent Miklós tiszteletére. Mikulás napja, egyben a gyermekek és az ifjúság mikulási ünnepe. A Paulinumban is a szeminaristák alkalmi műsör keretében ünneplik meg Szent Miklós napját. Az eseményre mindig december 5-én kerül sor, amikor minden osztály egy műsorral szerepel. Énekszámok, szavalatok hangzanak el és jelenetek is szoktak lenni, melyek Szent Miklósra utalnak. A rendezvény végén, minden esztendőben egy végzős tanuló Szent Miklósnak öltözve bejön a terembe, rövid beszédet tart és ajándékokat oszt ki a tanulóknak.

 

 

 
Kisállatok kiállításán Print E-mail
Saturday, 12 December 2015 11:54

 

A Nemzetközi Állatvilág Társasága, kisállatok és díszmadarak kiállítását rendezte meg a szabadkai Sportcsarnokban. Ez a rendezvény 32. alkalommal lett megtartva Szabadkán és november 27-től 30-ig volt látogatható. A kiállítás célja, hogy bemutassa a különböző szárnyasokat, valamint a kétlábú és a négylábú kisállatok példányait. Továbbá,  hogy felhívja az emberek figyelmét az állatok védelmére.

A több ezer kisállat és díszmadár kiállítást mi is megcsodáltuk és elhatároztuk, hogy állatvédők leszünk.

 

 

 
<< Start < Prev 101 102 103 104 105 106 107 108 109 110 Next > End >>

Page 107 of 172