Hirek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home
Hirek


A kishegyesi plébánián Nyomtatás E-mail
2015. május 05. kedd, 08:13

 

Húsvét III. Vasárnapján, április 19-én, a Paulinum diákjai a kishegyesi plébániának voltak a vendégei, ahová Ft. Brasnyó Ferenc esperes-plébános meghívására érkeztek. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor vezette Brasnyó atyával, amelyen szép számban részt vettek többek között a ministránsok, a pasztorális tanács tagjai és a hívek. A szentmise elején a plébános úr kifejezte örömét és háláját, hogy megvalósult ez a találkozó, hiszen már nagyon régen tervben volt ez a plébánialátogatás.

A szentmisén való szolgálatokat, asszisztálást és az énekeket a paulinisták vezették, e mellett elhangzott egy tanúságtétel, egy szavalat illetve két komolyzenei darab is. A szentmise olvasmányait Stipančević Zoran érettségiző és Balog László harmadikos tanuló olvasták, a hívek könyörgését viszont Kiss Szilárd érettségiző. Életútjáról, hivatásáról viszont Kocsis József negyedik osztályos tanuló tett tanúságot. Áldozás alatt elhangzott W. A. Mozart - Ave verum szerzeménye, amelyet Török Tamás másodikos tanuló adott elő hegedűn és Ft. Baranyi László prefektus orgonán. Elhangzott továbbá Johann Crüger Mind adjon hálát Istennek című kórusműve is, amelyet a Schola Cantorum Paulinum énekkar énekelt, valamint Henry Purcell Air szerzeménye, melyet Oros Mihály harmadikos tanuló játszott fuvolán és a prefektus atya orgonán. Áldozás utáni elmélkedésre Berecz Ferenc Sorsom a gyertya versét Lévai Tamás harmadikos tanuló szavalta. A népénekek és a komolyzenei darabok mellett felcsendültek lelki dalok is, mint például az Add a kezed, hogy zengjük az Úrnak, továbbá az Atyám Tied vagyok és az Életem csak kegyelem, melyet a Paulinum kis együttese vezetett Rudinski Bogdan, Oros Mihály és Szeles Kolos vezetésével. Az énekek szóló részeit és a zsoltárt Oros Mihály és Katona Attila harmadikos tanulók énekelték a prefektus atya vezetésével. A szentmise végén a rektor úr megköszönte a meghívást és a vendégfogadást, valamint azt, hogy a plébánia, a plébános úrnak köszönhetően, nagyon sokat tesz a Paulinum diákjaiért és növendékeiért. A szentmisét követően mindnyájan átmentünk a plébánia udvarába, ahol a rektor úr megáldotta az újonnan felállított Szent Anna szobrot. A szentmisét és szobor áldást agape követte a plébánián, ahol alkalmunk volt beszélgetni, társalogni a hívekkel és gyerekekkel. Ezt követően megtekintettük a bácsfeketehegyi (Feketic) római katolikus templomot, valamint a Szeghegyen (Lovcenac) épülő új pravoszláv templomot. Az ünnepi ebédre a Kátai Tanyán került sor. A Kátai Tanya egy kis oázis a Telecskai dombvidék szívében, másfél kilométerre Kishegyes központjától. A tanya épületei mellett a vendégek, így a paulinisták is, a gyönyörű természeti adottságok mellett betekintést nyertek a helyi emberek életmódjába és a falusi szokásokba. Hazaindulás előtt megtekintettük még a temetőt a kálváriával, valamint az 1848/49-es emlékművet. Ft. Brasnyó Ferenc atyának, munkatársainak és a kishegyesi híveknek ez úton is kifejezzük köszönetünket és hálánkat a vendégfogadásért és az áldozathozatalért, amellyel széppé és emlékezetessé tetté számunkra a plébánialátogatás napját.

 

 
A csantavéri Szt. Antal Plébánián Nyomtatás E-mail
2015. április 21. kedd, 06:52

 

Húsvét II. Vasárnapján, április 12-én a Paulinum diákjai, növendékei és elöljárói a csantavéri Szent Antal Plébánia vendégei voltak, akik Ft. Utcai Róbert plébános meghívására érkeztek. Az ünnepi szentmisét Ft. Msgr. Miocs József rektor vezette és vele misézett Ft. Baranyi László prefektus és Utcai atya. Rektor úr szentbeszédében az elhangzott evangéliumról elmélkedett és többek között kiemelte, hogy „A feltámadás eseménye után a tanítványok valóságosan is megtapasztalták, hogy Jézus él és jelen van közöttük. A nagypénteki katasztrófahangulatnak, a kétségeknek és a letörtségnek vége van. Örömüket az táplálja, hogy az Úr él, hogy szavai igazak, hogy az út, amelyen jár, és amelyet tanítványainak mutat, az helyes, hogy az élet nem szenved kudarcot a halál falánál, hogy mély értelme van.” A szentbeszéd után Kiss Szilárd érettségiző elmesélte életútját, annak is az egyik legfontosabb részét, a Paulinumban eltöltött éveket, amelyek jelentősen meghatározták életét. A szentmise olvasmányait Kocsis József és Stipančević Zoran érettségizők, a hívek könyörgését viszont Lipót Tamás harmadik osztályos tanuló olvasta. Áldozás után Berecz Ferenc-Sorsom a gyertya című versét Lévai Tamás harmadikos tanuló szavalta el. A szentmisén a Paulinum kórusa a Surrexit Dominus vere (Krisztus valóban feltámadt) kánont énekelte Ft. Baranyi László prefektus vezetésével. Felcsendültek továbbá könnyűzenei-gitáros énekszámok is, amelyeket Oros Mihály, Rudinski Bogdan és Szeles Kolos és a prefektus atya vezettek. A szentmise végén a rektor úr megköszönte a meghívást, a szép vendégfogadást és azt a sok-sok áldozatot, amelyet a csantavéri hívek megtesznek a Paulinum fennmaradásáért. Az áldást követően a gyerekek különböző kérdéseket tettek fel a gimnáziummal illetve a kollégiummal kapcsolatban, amelyekre Oros Mihály harmadik osztályos tanuló válaszolt.

A szentmise után következett az ünnepi ebéd a Krupara vendéglőben, amely nemcsak vendéglőként működik, hanem mint sport és szabadidő központ. Ebéd után lehetőség nyílt kipróbálni többek között a bowlingot is. A bowling a bábusportok egyike, amelyben az a cél, hogy a játékos az elgurított golyóval a 10 fabábut ledöntése. A Paulinisták közül sokan most játszották először ezt a játékot, így nagy élményt nyújtott mindnyájunk számára. Hazaindulás előtt még egyszer köszönetet mondtunk Utcai atyának és munkatársainak, hogy széppé tették a napunkat, továbbá Nikolić Antal tanítóbácsinak is, aki egykor maga is paulinista volt, akinek szinte része volt abban, hogy ilyen felejthetetlen élményben legyen részünk Csantavéren.

 

 
Húsvéti műsor a Városháza dísztermében Nyomtatás E-mail
2015. április 16. csütörtök, 10:26

 

A Paulinum Gimnázium, egy nyitott iskola, amely az utóbbi évtizedekben nyilvánosan szerepel, mint minden más iskola, és bekapcsolódik a városi rendezvényekbe. Az Életjel irodalmi rendezvényei és a Csáth Géza Művészbaráti Kör több évtizeden át magas szintű előadásokat tart Horvát Emma tanárnő szervezésében. A fellépéseket a város legszebb termeiben szokták megtartani és a város értelmiségi köre látogatja igen szép számban. A Paulinum közreműködése az Életjel rendezvényein immár húsz éve tart. Leginkább ének- és zeneszámokkal működünk közre, de van amikor szavalatokkal is szerepelnek a paulinisták.

Az idei húsvéti műsor Consummatum est – beteljesedett címmel rendeződött a Városháza dísztermében. A verseket a Csáth Géza Művészbaráti Kör szavalói adták elő. A zeneszámokat a Paulinum Schola Cantorum énekkara adta elő rektorunk vezetésével és Ft. Baranyi László zenei kíséretével. Továbbá a királyhalmi Vinea Regis Gyermekkórus is fellépett Tolnay Ilona tanárnő vezényletével. Közreműködtek a városi Folklórközpont tagjai Raj Rozália szervezésében és a Tojásfestő Asszonyok Egyesülete Varga Mária Melánia tisztelendő nővér animálásával. A terem díszítését és a virágkompozíciót Basity Erika készítette. A húsvéti műsor rendezője és a szavalók felkészítője Horvát Emma tanárnő volt.

 

 

 
A Villa Ancora Idősek Otthonában Nyomtatás E-mail
2015. április 16. csütörtök, 10:17

 

Az utolsó két évtizedben jellemző európára és országunkra az elöregedés. A társadalom mind jobban rászorul az ápolásra és az idősek otthonára. Ez vonatkozik a szabadkaiakra is, és ezért a városi otthonok mellett magántulajdonban is nyílnak otthonok, melyek teljes ellátást biztosítanak az arra rászorulóknak.

Palics az egyik legszebb üdülőhely Vajdaságban. Itt található a Villa Ancora Idősek óta, amely 2013-ban Palics legszebb kertje elismerésben részesült. Az otthon csodálatos leanderekkel, muskátlikkal van díszítve, továbbá rózsákkal és más virágokkal díszített kertje közepén egy 150 éves platánfa tündököl, amely lenyűgöző élményt nyújt a látogatók számára. Az otthon magas szintű ellátást biztosít. A stílusos épület egyemeletes, három étteremmel, wellness részleggel, 30 apartmannal, társalgókkal, kommunikációs és internetlehetőséggel rendelkezik. A bentlakók huszonnégy órás orvosi felügyelet alatt vannak és minden más ellátás is biztosítva van. Az otthon vezetősége megtesz mindent, hogy az idősek jól érezzék magukat és semmiben sem szenvedjenek hiányt. Időközben ünnepségeket, előadásokat és alkalmi műsorokat rendeznek a bentlakók számára. Ezek közé tartoznak az egyházi rendezvények is. Húsvét előtti napokban a Paulinum Gimnázium tanulói Bíró Lívia igazgatónő meghívására húsvéti műsorral kedveskedtek az időseknek. A rendezvény keretében megemlékeztek a márciusi ünneplőkről és felkészítették a bentlakókat Jézus feltámadásának ünnepére. Felléptek az iskola szavalói, a Schola Cantorum Paulinum énekkar, valamint a hangszeres szólisták. Beszédet mondott Msgr. Miocs József rektor, a műsort viszont előkészítette és vezette Ft. Baranyi László prefektus atya.

 

 
Húsvéti rádióműsor Nyomtatás E-mail
2015. április 16. csütörtök, 10:11

 

A több mint húsz éves hagyományokhoz híven, a Paulinum diákjai az idei Húsvétra is készítettek egy ünnepi műsort, amelyet három rádió, a Szabadkai Rádió, a Pannon Rádió valamint a Mária Rádió is közreadott. A rendszerváltozást követően, mihelyt lehetőség nyílt, az egyházak és egyházi intézmények helyet, illetve műsoridőt kaptak a közmédiákban, amely lehetővé tette, hogy az ünnepek üzenete ilyen formában is eljusson az emberekhez. Húsvét és Karácsony ünnepére készülve a Paulinum diákjai kezdet óta készítenek egy egyórás műsort, amely mintegy ráhangol az ünnepekre. Az idei műsor vezérgondolata a „Ne keressétek az élőt a holtak között” evangéliumi részlet volt. A műsor felelős szerkesztője Msgr. Miocs József rektor, a szövegek szerkesztői és elrendezői Udvardi Eszter és Balog Anikó tanárnők valamint Stipančević Zoran és Kiss Szilárd érettségizők voltak. A szövegeket Szeles Kolos, Mikes Norbert, Lipót Tamás és Oros Mihály olvasták fel. A felvételezést a Szabadkai Rádió stúdiójában készítettük Pintér Ferenc hangmérnök vezetésével és Német Ernő felelős szerkesztő koordinálásával.

 

 
<< Első < Előző 111 112 113 114 115 116 117 118 119 120 Következő > Utolsó >>

119. oldal / 172