Hirek

Dátum

Link

 

 

Támogató BETHLEN GÁBOR Alapitvány

 

 

Home
Hirek


A Paulinum a külföldi és a hazai médiák hullámhosszain Nyomtatás E-mail
2014. június 19. csütörtök, 10:31

 

Amikor a Zágrábi Egyetem Zeneművészeti Főiskolája Szabadkán tartotta 50. jubileumát, és egyben az egyházzenei napokat, akkor nemcsak egyházzenészek voltak a vendégek, hanem többek között több tájékoztató eszközök képviselői is. A médiák között kitűnt a Horvát Katolikus Rádió (HKR), aki felfigyelt a Paulinum Gimnázium munkájára és zenei tevékenységére. A rádió főszerkesztője prof. Josip degl’ Ivellio a Paulinum rektorával és a tanulókkal interjút készített és a Zágrábi Rádió ezt élőben közvetítette. Az egy órás műsorban a rádió beszámolt a Paulinum Gimnázium életéről, majd a szemináriumról, utána viszont bővebben az énekkarról, a Schola Cantorum Paulinumról.

Ugyanezt a műsort megismételte a Musica Sacra adása, amely bemutatta a Paulinum 50 éves évfordulójára kiadott CD lemezt. Nagy örömünkre szolgált, hogy egy ilyen jeles rádió méltatta iskolánkat és a Paulinum zenei tevékenységét.

Az iskolaév vége felé, a hazai médiák az iskolákat járják és ismertetőket, bemutatásokat tartanak. Ilyenkor a médiák a Paulinum Gimnáziumot sem kerülik el. Igyekszenek reálisan bemutatni, illetve tudósítani a hallgatóságot és az olvasókat az iskola helyzetéről és az iskoláztatásról. Az elmúlt héten a Szabadkai Rádió közvetítette Balázs Szilvia bemutatását iskolánkról. Ismertette a hallgatókkal a gimnázium irányvonalát, oktatási rendszerét és a tanulási lehetőséget. Hangsúlyozta, hogy a Paulinum egyedüli és egyedülálló iskola, amely nemcsak oktat, hanem nevel is, méghozzá az emberi, az egyházi és a maradandó értékekre.

 

 
A Paulinum közössége Budapesten Nyomtatás E-mail
2014. június 19. csütörtök, 10:11

 

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium tanulói május 29-én, Áldozócsütörtökön egy felejthetetlen és egyben tartalmas kiránduláson vettek részt a magyar fővárosban, Budapesten. Az elmúlt évben a Paulinum fennállásának 50. évfordulója alkalmából a megkapta magyar kormány által létrehozott a Külhoni Magyarságért Díjat, amelyet maga Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár adták át az augusztus 20-i állami ünnepen. A Külhoni Magyarságért Díjat a határokon túl élő magyar közösségek érdekében a közéletben, az oktatásban, a kultúrában, az egyházi életben tevékenykedő személyek és szervezetek kapják. E díj elnyerésének köszönhetően valósulhatott meg a budapesti kirándulás, amely számunkra történelmi jelentőségű, hiszen a Paulinum diákjai egy közös kirándulás keretében még sohasem jártak a magyar fővárosban. Első állomásunk a Budavári Nagyboldogasszony Plébániatemplom, vagyis, ahogyan mindenki ismeri, a Mátyás Templom volt, amelynek felújítását a közelmúltban fejezték be, így a szeminaristák megcsodálhatták a világörökség részét képező koronázó templomot. A Budai vár és a legfontosabb épületek, mint például a köztársasági elnök hivatalának, a Sándor-palotának megtekintése után a Központi Papnevelő Intézetbe mentünk, ahol ünnepi ebéddel várt minket Ft. Rónaszéki Gábor vicerektor és templomigazgató. A Központi Szeminárium, amely már több mint 350 évet tud maga mögött, amely a papnevelés és a teológiai képzést tekintve kiemelkedő jelentőségű intézmény volt az elmúlt évszázadok során és az is maradt. Gábor atya megmutatta többek között a szeminárium kápolnáját, a dísztermet, az Egyetemi Templomot, valamint Dr. Diós István atya vezetésével a felbecsülhetetlen értékű Pálos Könyvtárat. A délutáni órákban egy bálvárosi körséta következett, melynek keretében megtekintettük a rakpartot, a Belvárosban látható legjelentősebb intézményeket, nevezetességeket és épületeket, közöttük a Magyar Tudományos Akadémia és Pesti Vigadó épületét, a Széchenyi hidat, vagyis a Lánchidat és a Szent István Bazilikát. A bazilikánál Ft. Dr. Gájer László káplán atya várt minket, aki röviden elmondta a bazilika történetét, valamint bevezetett minket a Szent Jobb kápolnába, ahol megtekintettük a Szent István király ereklyét, valamint a Mátraverebélyi Szentkút kegyszobrát, amely ideiglenesen a bazilikában volt elhelyezve.A Bazilika megtekintése után érkeztünk meg az Országházhoz, vagyis a parlament épületéhez.

Az Országház megtekintése Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes közvetítésével és jóvoltából valósult meg, aki mindig is figyelemmel kísérte a Paulinumban folyó oktatást és nevelést. Az Országház történetéről és jelentőségéről részletes beszámolót hallottuk idegenvezetőinktől, közben pedig szinte szó nélkül maradva csodáltuk a gyönyörű épület szebbnél-szebb termeit és művészi alkotásait. Az eredeti tervek szerint Semjén Zsolt úrral is lett volna egy találkozónk, de hivatali elfoglaltság miatt ez mégsem valósult meg, de kabinetjének képviselői tolmácsolták a miniszterelnök-helyettes köszöntését és üdvözletét. A miniszterelnök-helyettes úr azt üzente, hogy az Országház épülete ne csak egy kulturális emlék legyen számunkra, hanem érezzük sajátunknak, olyan helynek, ahová mindig haz érkezhetünk és otthon lehetünk. A kupolateremben megcsodálhattuk a koronaékszereket is, amelyek szimbólumai az összetartozásnak és a nemzeti egységnek. A késő délutáni program keretében megtekintettük még a Nyugati téren található Nyugati pályaudvar valamint a WestEnd Bevásárlóközpont épületeit, továbbá a világörökség részét képező Hősök Terét és az Andrásy utat. Utolsó állomásunk a józsefvárosi Szent József plébánia volt, ahol Ft. Bajzát Ferenc plébános meglepetésünkre ünnepi vacsorával várt minket. Ferenc atya hosszú évtizedek óta támogatja a Paulinumot és a legnehezebb időkben is mindig segítőkész és nagylelkű volt az intézmény felé. E nagylelkűségről most is tanuságot tett és hálásak vagyunk érte. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy budapesti kirándulásunk mind kulturális, mind pedig eszmei szempontból jelentős és történelmi eseménynek számít. A Paulinum közössége hálával és köszönettel tartozik Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úrnak, aki nélkül e kirándulás biztosan nem valósulhatott meg, továbbá köszönet Ft. Rónaszéki Gábor vicerektor úrnak és Ft. Bajzát Ferenc atyának a vendégszeretetéért és fogadtatásért, továbbá mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak e kirándulás megszervezéséhez és zökkenőmentes lebonyolításához. Végül, de nem utolsó sorban köszönjük Msgr. Miocs Jószef rektor úrnak, hogy lehetővé tette és megszervezte e kiárándulást.

 
Plébánialátogatáson Kevevárán Nyomtatás E-mail
2014. június 09. hétfő, 08:22

 

A Paulinum közössége május 25-én, vasárnap a Nagybecskereki Egyházmegye „déli végeire” látogatott, pontosabban Kevevárára (Kovin), az egyházmegye és a régió egyik fontos és egyben nagy történelmi múltú városba. Megérkezésünkkor Ft. Csipak Csaba plébános, püspöki titkár és irodaigazgató fogadott bennünket az Avilai Szent Teréz tiszteletére szentelt plébániatemplomban, ahol röviden elmondta mind a plébánia, mint pedig a település történelmét. Örömét fejezte ki érkezésünknek, és annak, hogy elfogadtuk a meghívást. A plébánia közösségének látogatásunk sokat jelent - mint mondta, - leginkább azért, mert e vidéken nemcsak a magyarság, hanem a katolikusság is szórványban él. Az ünnepi szentmisét Msgr. Miocs József rektor vezette és vele misézett a plébános atya, Ft. Csipak Csaba valamint Ft. Halmai János káplán atya. A szentmisén Kiss Szilárd, Kocsis József, Stipančević Zoran és Stojanov Filip harmadik osztályos tanulók olvastak illetve ministráltak. Rektor úr szentbeszédét követően Bata Szabolcs érettségiző tett tanúságot életútjáról és hivatástörténetéről, Horvát Ákos érettségiző viszont az áldozás után Berecz Ferenc Sorsom a gyertya sorsa című versét szavalta el. A szentmisén a szeminaristák vezették az énekeket is, mind a népénekeket, mind pedig a lelki dalokat. Áldozás alatt a Paulinum kórusa, a Schola Cantorum Paulinum N. Rimsky Korsakov-Pater noster című szerzeményét adták elő, Oros Mihály másodikos növendék viszont W. A. Mozart Ave verum szerzeményének fuvolára átírt változatát. A szentmise végén a rektor úr megköszönte a plébános meghívását és az üdvözlő szavakat, továbbá azt, hogy a plébániaközösség sok áldozatot hoznak és imádkoznak a Paulinum közösségéért.

A szentmisét követően az Oros család látott vendégül bennünket családi házuknál, ahol ünnepi ebéddel fogadtak minket, egy valódi és meghitt családi légkörben. Délután folyamán megtekintettük a város nevezetességeit, majd átmentünk a Duna túloldalán található, szintén történelmi jelentőségű városba, Szendrevárára (Smederevo), amely, Kevevárával együtt, a középkori és az újkori Magyar Királyság egyik legjelentősebb végvára volt.

Hazaindulás előtt visszatértünk vendéglátóinkhoz, akik meglepetésünkre, vacsora gyanánt, úti csomagot készítettek számukra, hogy a hosszú úton nehogy megéhezzünk és éhesen térjünk haza. A Paulinum közössége, elöljárók és diákok egyaránt, ez úton is köszönetüket és hálájukat fejezik ki Csipak atyának, hogy meghívott és fogadott bennünket, valamint az Oros családnak, akik családi házuknál fogadtak minket, továbbá a székelykevei Kiss családnak, akik szintén sokat segítettek ez előkészületekben, és mindazoknak, akik bármilyen módon hozzájárultak, hogy a szeminárium közössége minél jobban érezze magát Kevevárán.

 
Könyvbemutatón Nyomtatás E-mail
2014. június 09. hétfő, 08:20

 

Május 26-án a Keresztény Értelmiségi Kör könyvbemutatót rendezett a szabadkai Városi Könyvtár dísztermében. A könyvbemutatón Tormásy Gábor egykori kiadványát A szabadkai római katolikus főplébánia története című könyvet mutatták be. A könyv eredetileg 1883-ban lett kiadva, most viszont reprint, illetve újra nyomtatott kiadására került sor. A könyvbemutató moderátora Miskolczi József, a KÉK elnök-helyettese volt, aki méltatta a kiadvány jelentőségét. A könyvről és tartalmáról beszéltek még Msgr. Beretic Stjepan, a Szent Teréz székesegyház-bazilika plébánosa, p. Harmath Károly OFM atya, az Agape Könyvkiadó nevében, valamint Hajnal Jenő, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatója. Hogy minél élethűbb legyen a bemutató, a könyvből részleteket olvasta fel a Paulinum Gimnázium és Szeminárium tanulói, Bata Szabolcs, Stipančević Zoran és Oros Mihály.

A kiadvány értékes és érdemleges mozzanatokat idéz fel a múltból, amely nemcsak érdekes olvasnivalóként szolgál a jelennek, hanem történelmi dokumentum, ahogyan említeni szokták „a múltból tanul az ember”.

 
Egyházzenei napok Szabadkán Nyomtatás E-mail
2014. május 28. szerda, 11:38

 

A Zágrábi Egyetem Egyházzenei Főiskolája minden tavasszal zenei napokat szervez. A főiskola 50 éves fennállása alkalmából az alapítóra Ft. Albe Vidakovićra tekintettel ebben az évben a zenei napokat Szabadkán tartotta. Vidakovic Szabadkán született, de éle és munkássága Zágrábhoz fűződik és ott is szólította el az élet Ura magához szintén 50 évvel ezelőtt.

Mint lelkész és zenetanár széleskörű zenei tevékenységet folytatott és a 20. század egyik legjelentősebb horvát egyházzenésze volt. A zágrábi székesegyház karnagya, zeneszerző, zenekutató és egyetemi zenetanár. Miután a kommunista rendszer kirekesztette a zágrábi egyetem keretéből az egyházzenei tanszéket, ő ezt 1963-ban újra megnyitotta a Teológiai Fakultás keretében. Ez az intézmény folyamatosan működik és az 50 év alatt nagy szerepet játszott és meghatározó volt a horvát egyházzenei élet fellendülésén. Az egyházzenei napok május 16-tól 18-ig tartottak, melyek keretében szakelőadások voltak, munkacsoportok tevékenységei és különböző koncertek. Az előadásokat a nagy egyházzenész egykori tanítványai, valamint az egyházzenei főiskola jelenlegi professzorai és művészei tartották. A Paulinum rektora, Msgr. Miocs József, mint egykori tanítvány, szintén tartott egy tudományos előadást Vidakovic életművéről és az egyházzenészi tevékenységéről. Az egyházzenei napok közös hangversennyel és a vasárnapi szentmisével zárultak, melyen az egyesített kórusok tették ünnepélyessé a záró szentmisét. Az ünnepségsorozatba a Paulinum Szeminárium és Gimnázium tanulói is bekapcsolódtak és részt vettek az előadásokon, koncerteken valamint a záró szentmisén. E mellett intézményünk is helyet adott a résztvevők számára, hiszen a fogadásokra és a kötetlen beszélgetésre, társalgásokra a Paulinum ebédlőjében és termeiben került sor.

 

 
<< Első < Előző 131 132 133 134 135 136 137 138 139 140 Következő > Utolsó >>

133. oldal / 172