József napunk
József napunk Print
Tuesday, 20 March 2018 08:56

A kereszténység egészen az újabb korig csak névnapokat ünnepelt, amelyen megemlékeztek arról a szentről, akiről kapták a nevüket. A szentek előttünk járták az élet útját, és nekünk jó példát adtak. A névnapi megemlékezés nem csak egyénekre vonatkozik, hanem minden egyházi intézményben is hagyománnyal bír, hogy az intézet legfőbb vezetőjének névnapján a közösség együtt ünnepel. Ez van gyakorlatban a Paulinumban is. Szent József az Egyház egyik legnagyobb szentje. Ezért a liturgia külön ünneppel tiszteli meg, mint a Boldogságos Szűz Mária jegyesét és Jézus Krisztus nevelőatyát. A Paulinumban szokás, hogy  Szent József  nap előestéjén a tanulók felköszöntik az intézmény rektorát, msgr. Miocs József atyát, aki egyben az iskola igazgatója is. Ebben az esztendőben alkalmi műsorral kedveskedtek a diákok, amelyen beszédek, ének – és zeneszámok, valamint szavalatok hangoztak el. Az alkalmi műsoron minden osztály képviseltette magát. A műsor keretében a szeminaristák megköszönték a rektornak a nem könnyű feladatát, amelyet az Egyház megbízásából végez. A mai idők kihívásai ellenére rektorunk mindent megtesz, hogy a szemináriumi és iskolai élet zökkenőmentes legyen, és hogy a paulinisták a lehetőségekhez mérten a legjobb szellemi és lelki képzést kapják.