Húsvétot köszöntöttünk az időseknek
Húsvétot köszöntöttünk az időseknek Print
Saturday, 24 March 2018 10:01

A szeretet jellegzetessége, hogy a másik személyre irányul, minek folyamán a Te-nek jót akar tenni, s ezzel egyúttal örömet szerez. S valójában minden ember vágyik és törekszik a boldogság után. A diákjaink külön műsorral készültek, amelyet a Villa Ancora idős bentlakói számára adtak elő húsvét alkalmából, amely ünnepen emlékezünk Isten mérhetetlen szeretetéről, amellyel a világ felé fordul. A műsor elején az otthon igazgatónője, Bíró Lívia köszöntötte az egybegyűlteket és külön a paulinistákat. Bevezető beszédet mondott rektorunk, msgr. Miocs József a szent három napról, utána viszont a húsvét jelentőségét méltatta, amely hitünk lényege. Ezek után következett a két nyelvű rendezvény, amelyen Dzsida Jenő, Bán Aladár, Makovei János és Balogh Miklós költők versei hangoztak el. A zenei számok közül J. S. Bach, Joseph Haydn, Alen Walker és Leonard Kohen alkotásait szólaltatták meg a diákok. Végül közös beszélgetéssel és húsvéti ünnepek kívánásával vette végét a műsor.