Csantavéri látogatás
Csantavéri látogatás Print
Monday, 04 May 2020 09:06

Minden évben ellátogattunk egy közeli plébániára. Idén március 8-án, nagyböjt második vasárnapján Csantavérre látogattunk el. A 10 órakor kezdődő  szentmisén vettünk részt az elöljárókkal és az iskola tanulóival a helyi hívekkel. A misét ft. msgr. Miocs József mutatta be, akivel együtt misézett ft. Tojzán László, ft. Lukács Arnold, ft. Utcai Róbert plébános és ft. Nebojša Stipić káplán. A szentmisén a prédikáció után Mrkályevity Alen negyedikes diákunk tett tanulságtételt. Az olvasmányt, a szentleckét és a hívek könyörgését tanulóink olvasták. A szentmise végén egy szavalattal, amelyet Huszár Ádám mondott el, és egy zeneszámmal, amelyet Kiss Tamás és Petrovity Ádám adtak elő klarinéton és gitáron, lepték meg az egybegyűlteket. Ezzel a rövid műsorral gazdagítottuk a vasárnap délelőttjüket a hívőknek. Az áldás előtt a gyerekeknek, akik érdeklődtek az iskola után lehetőségük volt kérdéseket feltenni, amelyre Varga Sámuel tanuló válaszolt. A csantavéri plébános, ft. Utcai Róbert mindig valami meglepetéssel vár bennünket.

Mise után megtekintettük Szerbia Csantavéren található legnagyobb takarmánykeverő cégét, a Gebit. Ez volt az első meglepetés. Ott a polgármester,  András Gyuricsin Attila fogadott bennünket, majd körbevezetett. Bemutatta a gyár történetét, hogy honnan is indult ez az egész, és hogy hol tart most, illetve egy kis betekintést nyerhettünk, hogyan is zajlik ott a mindennapi munka. Megmutatta a hatalmas raktárakat, magtározókat és a gépeket. A csantavéri Gebi 1990-es évek elején alakult. Először a takarmányokhoz szükséges nyersanyagok behozatalával foglalkozott. Mivel ez a tevékenység fejlődött, lehetővé vált, hogy elindítsanak egy takarmánykeverő gyárat. Ma már a tudásnak és a legmodernebb technológiának hála a termelési folyamat teljes mértékben automatizált. A minőségi nyersanyagnak és végterméknek hála a Gebi mindössze néhány év alatt rengeteg vásárló bizalmát nyerte el. Először Szerbia területén voltak elérhetőek a termékek, de ma már a környező országokban is megtalálhatók.

Gyárlátogatás után visszamentünk a plébániai Takács Gáspár templomépítő után elnevezett terembe, ahol finom, bőséges ebéddel és a Huszár család desszerttel látott el bennünket.  Ebéd után pedig következett a második meglepetés, hogy elfogyjon az az energia, amit az ebéddel összegyűjtöttünk. Elmentünk a Kruparába, ahová a csantavéri fiatalok rendszerint járnak szórakozni. Kedvünk szerint bowlingozhattunk és biliárdozhattunk. Mivel ritkán adódik lehetőségünk ilyen fajta szórakozásra, ezért szinte kivétel nélkül mindenki a bowlingot választotta. Ami még érdekesebbé tette az egész játékot, hogy nem csak mi diákok versenyeztünk egymás közt, hanem a játékba az elöljárók is bekapcsolódtak. Körülbelül két óra játék jól kimerített mindenkit, és megindultunk vissza a kollégiumba. Nagyon tartalmas és érdekes vasárnapot tölthettünk Csantavéren. Betekintést nyertünk egy hatalmas gyárba, és kikapcsolódni is volt lehetőségünk. Köszönetet mondunk mindezért ft. Utcai Róbert plébánosnak és munkatársainak, valamint a Gebi gyár vezetőségének. Remélem jövőre is ugyanilyen szép élményben részesülhetünk.