Tornyai festmények Szabadkán
Tornyai festmények Szabadkán Print
Monday, 04 May 2020 09:29

Februárban megtekintettük a Szabadkai Városi Múzeumban Tornyai János festőművész alkotásaiból rendezett kiállítást. Tornyai 1869. január 18-án született Hódmezővásárhelyen, ahol 1936. szeptember 20-án hunyt el. Ő az alföldi iskola jelentős mestere. Műveiben az alföld lakosságának szegény rétegeinek életéből egy-egy hétköznapi pillanatát ragadja meg, valamint bemutatja a táj értékeit és annak szépségeit. Tornyai alkotásai nyugaton is elismerést kaptak, ugyanis a nemzetközi kiállításokon aranyérmeket nyertek. Szülőhelyén múzeumot neveztek el róla, ahol alkotási megtekinthetők. A Szabadkára került 59 alkotásból álló válogatás nem véletlen, ugyanis ő maga gyakran járt Szabadkán. Barátja volt a szabadkán tevékenykedő Oláh Sándor festőművész. A kiállított képek igyekeztek betekintést engedni a festőművész különböző időszakjaiba, amelyen keresztül nyomon követhető fejlődése és irányzata.

A múzeumban továbbá megtekintettük „A gramofon története és a lemezek aranykora” című kiállítást, amelyen szemügyre vehettük a különböző korokból származó lejátszókat. Itt láttunk eredeti Thomas Alva Edison fonográfot, amely az első hangfelvételre és lejátszásra alkalmas készülék.