Tartományi Kormány ajándéka
Tartományi Kormány ajándéka Nyomtatás
2021. március 09. kedd, 13:17

A Paulinum Gimnázium és Szeminárium (Kollégium) több mint 50 éve működik. Az elmúlt évtizedek folyamán számos jó tevő különféle módon támogatta térségünk ezen egyedi egyházi oktatási intézményét. Voltak, akik anyagilag, mások terményekkel, így mindegyikük a segítség nyújtás szándékától vezérelve lehetővé tették, hogy ma elmondhatjuk, továbbra is itt vagyunk, és az oktatási rendszer részesei ként munkálkodunk a jövő generációkért. Ezért hálás köszönettel tartozunk nekik, és imáinkba foglaljuk őket, kik ezt lehetővé tették és teszik idejükkel és áldozathozatalukkal.

Az idei évben jelentős juttatásban részesült intézetünk a Vajdasági Tartományi Kormánytól. Pásztor István elnök közbenjárásával a Vöröskeresztnél át lehetett venni az élelmiszer és tisztálkodási adományt, amellyel hozzájárult az intézet fenntartásához és az itt tanuló gyerekek életkörülményeinek javításához. A csomag nagy mennyiségű hal, hús és egyéb konzervákat, lekvárokat, rizst, továbbá fertőtlenítő-, mosogató-, ablaktisztító-, padlótisztítószereket, sampont, folyékony szappant és pokrócokat tartalmazott. Az adományt Újvidéken lehetett átvenni, amelyet Csorba Ottó tanár és Tojzán László nevelő hozotak el Szabadkára. Köszönet mindenkinek, aki bármily jellegű módon támogatja a Paulinum működését.