Végzős diákok figyelmébe
Végzős diákok figyelmébe Drucken
Montag, den 23. April 2018 um 12:49 Uhr

Az általános iskolákban a nyolcadikosok és a gimnáziumok végzős diákjai részére hamarosan befejeződnek az előadások, és számukra kezdetét veszi a kis és nagy érettségire felkészítő időszak. Ez egyben nem csak azt jelenti, hogy búcsúznak iskolájuktól, hanem nagy döntés elé kerülnek, amellyel meghatározzák további életüket a továbbtanulást illetően. Szabadkán minden évben a végzős diákok számára külön napot szerveznek, amelyen felvonulnak a város és a környező helységek területén működő szakiskolák, gimnáziumok, főiskolák és egyetemek. Folyó hó 18-án, szerdán került sor megrendezésre az iskolák bemutatója, amelyet 10-től 18-ig lehetett megtekinteni. Idén a rendezvény házigazdája szintén az Ivan Sarić szakképző volt, aki a sportteremben biztosított helyet. A bemutatóra délutáni program keretében elmentünk diákjainkkal, különös tekintettel érettségizőinkre, hogy így is segítsük őket a hívatásuk megválasztásban. Viszont nem csak, mint vendégek voltunk jelen, hanem mint résztvevők is. A Paulinum Gimnázium és Kollégium standjánál lehetőség adódott az érdeklődők számára, hogy az intézetet képviselő diákokkal ismerkedjenek és információkhoz jussanak, továbbá a kivetített képek által betekintést nyerjenek a tanulók életébe és az iskolai programokba, rendezvényekbe, fellépésekbe és a helyi és külföldi kirándulásokba. Intézetünk szeretettel vár minden érdeklődőt, és előre lebeszélt találkozón megtekinthető és további információk kaphatók. Elérhetőségeink: Szabadka, Szent Teréz tér 2, tel.:024/555-340, e-mail: Diese E-Mail-Adresse ist gegen Spambots geschützt! JavaScript muss aktiviert werden, damit sie angezeigt werden kann. weboldalunk: www.paulinum.edu.rs