Doroszlói Szentkút
Doroszlói Szentkút Nyomtatás
2018. szeptember 20. csütörtök, 12:25

Szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén a Szabadkai egyházmegyében szerte megmozdulnak a hívek, és közösen zarándokolnak Doroszlóra. Itt található egyházmegyénk zarándokhelye Mária, Keresztények Segítsége Kegyhelye, amelyet minden évben zarándokok százai keresnek fel. A keresztény zarándoklatok célállomása kezdetben elsődlegesen a Szentföld volt, és itt a Jézus születésének, életének, szenvedésének és megdicsőülésének helyszínei, továbbá felkeresték a Szűzanya és a szentek életének, illetve ereklyéik őrzésének helyeit. Miután a szeldzsuk törökök elfoglalták Szíriát és Palesztinát, az ide való zarándokolás kifejezetten nehézzé és veszélyesé vált. Innentől kezdve az apostolok, vértanuk és szentek sírjai, majd ereklyéik helyei vonzották a zarándokokat, majd a különféle csodás gyógyulások helyszínei. Egy csodás gyógyulás, a vak Zablócki János esete folytán vált Doroszló egyre felkeresettebb helyé, majd zarándokhellyé. A zarándokolás alapgondolata, hogy Isten népe úton van az égi haza felé, amint egykor vándorolt a választott nép az ígéret földjére.

Szűz Mária születésének ünnepnapján mi is elzarándokoltunk a Paulinum nevelőivel, tanáraival és munkatársaival egyházmegyénk kegyhelyére. Aktívan reszt vettünk a szentmisén és a liturgiai szolgálatban.  Az ünnepi szentmisét idén Varga László kaposvári püspök vezette. A liturgia a szentkút mellett lévő Szűz Mária szobornál zárult szentségi áldással.