Idősek karácsonya
Idősek karácsonya Nyomtatás
2019. január 19. szombat, 12:15

Karácsonykor az Egyház ünnepli a Megváltó születését, aki az emberek iránti szeretetből megtestesült, hogy megváltsa az emberi nemet. Ezen az ünnepen a világban kifejezetten a szeretetre tevődik a hangsúly, és annak gyakorlására. Ekkor az emberek meglepetésekkel készülnek, amelyekkel egymást ajándékozzák meg. Ezek a gesztusok, a krisztusi szeretethez hasonlóan az önátadást és egymás fontosságát hivatottak szimbolizálni. Ennek jegyében idén is a paulinista diákok külön programmal készültek a Villa Ancora idős bentlakói számára, amellyel is igyekeztek a karácsonyi örömet elvinni közéjük. Az idei előadás repertoárján is több zenei kompozíció is elhangzott klarinét és gitáros kettős ként, továbbá fuvolán és hegedűn. Továbbá a műsor keretében szépirodalmi alkotások is elhangzottak. A rendezvény felvezetése rektorunk Miocs József atya személyében történt. Az esemény idén is szívélyes és hangulatos társalgással ért véget, amely a kölcsönös boldog karácsonyi ünnepek kívánása zárt.