Jótékonysági koncert
Jótékonysági koncert Drucken
Mittwoch, den 27. Februar 2019 um 12:04 Uhr

A világ minden táján különféle segélyszervezetek és csoportok berkeiben az év folyamán különféle rendezvényeket tartanak jótékonykodás céljával. Folyó hó 13-án este a szabadkai Városháza dísztermében az éves rendezvények sorában egyedi műsorra került sor. A Széchenyi István Általános Iskola diákjai zenetanárukkal és a szabadkai Kisboldogasszony templomának kántorával, Tamás Sándorral jótékonysági koncertet szerveztek, amelyen Elvis Presleytől és Cindy Laupertől dalok vagy ismert filmek főcímzenéi voltak hallhatók. A zenekari előadás nem hírszerzés vagy egyéni érdek miatt tartatott, hanem a felebaráti segítségnyújtás, a szolidaritás jegyében. A befolyt összeget két diákjuk (Gresak Lea és Damjan Kiseli) megsegítésére fordították, akik súlyos betegségben, rákban szenvednek. Az iskola munkatársainak és diákjainak összefogása társaik megsegítésére és az összegyűlt tömeg újra rámutat arra, hogy képes az ember baj idején minden nézetet félretenni, és odafordulni a másik emberhez. Az ember teremtésétől fogva társas lény. Természetünk része a másikkal való kapcsolat. Ez az irányultság, szükséglet teremti meg az emberi csoportokat. Egy csoportosulásnak addig van jövője, míg a kölcsönös segítség, törődés van jelen a közömbösséggel szembe. Ennek a kapcsolatnak a lényegéről tanít Jézus Krisztus a szeretet parancsa és önfeláldozó tette által. A keresztény szolidaritás szellemében rektorunkkal, msgr. Miocs Józseffel mi is részt vettünk, és anyagi helyzetünkhöz képest egyénileg adakoztunk.