A szabadkai Kisboldogasszony templomi találkozásunk
A szabadkai Kisboldogasszony templomi találkozásunk Print
Monday, 18 March 2019 13:38

Megérkezett a tavasz, és ezzel kezdetét vette intézetünkben a tanulók által és a részükre szervezett programok megtartása. Folyó hó 10-én közös látogatás és szentmisén való részvétel keretében a szabadkai Kisboldogasszony templomban voltunk. 1926-ban alapították a vikariátust a Szent Teréz és Szent Péter plébániák területén. A kápolnát 1929-ben építették, amelyet 1937-ben bővítették és a jelenlegi formáját nyerte el. Előjáróinkkal, msgr. Miocs József rektorral és ft. Tojzán László prefektussal mentünk a templomba, ahol ft. mgr. Balcsák Szilárd atya fogadott bennünket, majd Szabó Szepesi Csaba diakónussal és a helyi hívekkel rektorunk vezetésével ünnepi szentmisén vettünk részt. Az Igeszolgálatot a paulinisták vezették.  A liturgián részvevő diákok és hívek előtt tanúságot tett Hegedűs András végzős diák. A szentmise végén Hatnađ Danijel fuvolán és Kiss Tamás klarinéton Bach Menuettét adták elő.  Rektoruk, József atya köszönetet mondott a szívélyes fogadásért és köszöntötte Szilárd atyát névnapja alkalmából. Utána átmentünk a hittanterembe, ahol péksütemények és tea keretében a paulinisták társalgást folytattak a helyi fiatalokkal és köszöntötték Szilárd atyát hangszeres előadásokkal.