Megemlékeztünk † msgr. Fiser Jánosról
Megemlékeztünk † msgr. Fiser Jánosról Print
Wednesday, 13 November 2019 12:04

Október hónap 28-án tragikus közúti baleset következtében, amíg a Tiszaszentmiklós és Padé között balesetet szenvedettek segítségére szándékozott sietni, hatvanegy éves korában életét vesztette msgr. Fiser János, a Nagybecskereki Egyházmegye általános helynöke. Fiser János atya két évvel ezelőtt járt nálunk, és tartott ünnepi beszédet a Paulinum Gimnázium és Szeminárium (Kollégium) 55. évi fennállásának alkalmából. János atyát a Paulinumhoz ennél jóval távolabbi kapcsolatok fűzik. 1973 és 1977 között a szabadkai Püspökségi Klasszikus Gimnázium Paulinum diákja és a szeminárium bentlakója volt. Pappá szentelése után többször is megfordult itt, és papi tevékenysége idején míg Székelykevén és Pancsován látott el szolgálatot, vendégül látta a Paulinum elöljáróit és diákjait. Értesülve halála híréről a rektor atya ismertette megboldogult János atya életét és munkáságát, majd Requiem-et mutatott be érte. János atya nagyon tisztelete a Paulinumot, mint Alma Mater-ját, továbbá támogatója volt az iskolának és az intézetnek. Isten adjon neki örök nyugalmat országában!