Öröm kapni, de nagyobb öröm adni!
Öröm kapni, de nagyobb öröm adni! Print
Friday, 14 February 2020 10:38

Az Egyháznak világszerte különféle jellegű karitatív intézményei vannak. Egyházmegyénkben a legelterjedtebb szabadkai központtal a „Caritas” szeretetszolgálat. Ezen kívül dr. Harmath Károly OFM kezdeményezésével előbb Dreán 2004-ben a Poverello Alapítvány révén meg lett alapítva az első lurkóház a gyerekek számára, majd Hajdújáráson és Óbecsén. Az alapítvány nevét Assisi Szent Ferenc Poverello (szegényke) megnevezése után kapta. Az alapítvány célja, hogy segítsen a szegény családokon, különösképpen a hátrányos helyzetbe került gyermekeken. Ezek az intézmények, mint napközik működnek, ahol gondoskodnak a gyerekek számára a napi meleg élelemről, és az itt dolgozó nevelők segítséget nyújtanak nekik a tanulásban és az iskolai feladatok és teendők elvégzésében. A házak állami támogatás nélkül csak a jó szándékú emberek adományaiból működnek. Ennek okánál fogva, az intézet működéséhez hozzájárulva a Paulinum a kapott élelmiszer és tisztálkodási csomagból jutatott a hajdújárási Lurkóházba is.